10 millió Maruti Indiának 19 év alatt

India legnépszerűbb autója a Maruti

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az India piacvezetőjének és legnépszerűbb gyártójának számító Maruti átlépte a 10 milliós példányszámot - a helyi autógyártók közül elsőként.

Miután tavaly elkészítette tízmilliomodik autóját az indiai Maruti, idén, egészen pontosan február 9-én legördült a gyártósorról az indiai piacra szállított tízmilliomodik példány. Az ország autógyártói közül eddig egyedüliként érte el ezt a mérföldkövet a valaha részint a indiai állam, ma már egyéb indiai befektetők és a japán Suzuki tulajdonában lévő, a piac mintegy 45 százalékát magáénak tudó márka.

Az 1981-ben alapított vállalat 1983 decemberében gyártotta le első autóját, az egymilliós példányszám 1994-ben, az ötmilliomodik elkészített Maruti 2005-ben, az Indiában átadottak közül pedig 2006-ra volt meg. Míg az első 5 millió példányhoz több mint egy évtized, a másodikhoz már csupán 6 év kellett.
Két évtizeden keresztül a valaha nálunk is forgalmazott, s a rendszerváltás előtt a legmenőbb kisautónak számító Maruti 800 és az itthon ismeretlen, de felettébb praktikus Omni furgon volt az eladások motorja. Az utóbbi bő hét évben az itthon is kínált, de alig vásárolt Alto vált a legkeresettebb autóvá Indiában. Az elmúlt években utóbbi mellett a Wagon R és a Swift sikere is hozzájárult a tízmilliós szám eléréséhez.
Hirdetés
A Maruti öt legkeresettebb modellje
  1. Maruti 800, 2 636 000 db
  2. Alto + K10, 1 908 000 db
  3. Omni, 1 437 000 db
  4. Wagon R, 1 114 000 db
  5. Swift 685 000 db

Shinzo Nakanishi, a Maruti Suzuki India Ltd. vezérigazgatója megköszönte a vásárlóknak a vállalat legújabb eredményét: „Az elmúlt két évtizedben a Maruti Suzuki sikertörténete szorosan összefonódik India sikertörténetével. India folyamatosan növekszik és változik, a Maruti Suzuki pedig mindvégig képes volt ezeknek a változó igényeknek megfelelni. Arra törekszünk, hogy továbbra is az indiai autópiac éllovasai közé tartozzunk. Szeretnék köszönetet mondani munkatársainknak, kereskedőinknek, beszállítóinknak elkötelezettségükért és támogatásukért.
A tízmilliomodik autó legyártásának alkalmából rendezett helyi megemlékezésen a gyáriak ünnepi szériát is bemutattak. Az SX4 szedán „Jubileumi Szériája” kizárólag India számára készül, „exkluzív fehér” színben, egyedi matricázással és festéssel. Az évfordulós kiadás belsejét sajátos kárpitozás, krómbevonatú kilincsek és szellőzőnyílások, fóliázással díszített kartámasz, valamint „Jubileumi Széria” szőnyegek és párnák díszítik - talán jobb is, hogy az európai piac nem kap belőle.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?