1127 szondáztatás két óra alatt: íme az eredménye!

Finn módszerrel szondáztattak a rendőrök, a számok magukért beszélnek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szeptember 6-án, kora reggel szűrték az ittas sofőröket Pest megyében, alig két óra alatt több mint 1100 sofőrt állítottak meg egy gyors és hatékony módszerrel.

A finn módszer lényege, hogy meghatározott útszakaszon a rendőrök minden áthaladó járművet megállítanak és alkoholszondás ellenőrzést végeznek a sofőrökkel szemben. Amennyiben a jármű vezetője nem ittas, úgy azonnal tovább haladhat, míg pozitív eredmény esetén az érintettet félreállítják és vele szemben eljárást kezdeményeznek. A módszer alkalmazásával rövid idő alatt nagyobb számú járművezetőt lehetséges ellenőrizni.
Hirdetés
A két órán át tartó finn módszeres akcióban összesen 1127 járművezetőt szondáztattak meg a rendőrök, közülük 6 eredménye lett pozitív. A mért értékek alapján két sofőr ellen büntetőeljárás indult, négy sofőrrel szemben pedig közigazgatási bírságot szabtak ki az egyenruhások. A Pest megyei rendőrök a jövőben is terveznek hasonló jellegű, a közlekedés biztonságának javítását, erősítését célzó akciókat, így továbbra sem érdemes kockáztatni, főleg, hogy az ittas vezetésnek egyéb, komoly veszélyei is vannak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?