18 millió forintért kelt el ez a 620 ezret futott Toyota

Még leharcolt állapotban is többet ér a veteránkorú Toyota Supra, mint amennyibe újonnan került

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 620 ezer kilométer felett futott japán sportkocsiért 25 százalékkal többet fizetett új tulajdonosa, mint amennyit 1993-ban kértek érte a szalonban.

A képeken látható, legelső évjáratba tartozó Toyota Supra Turbóért szép summát fizettek nemrég a Bring a Traileren, pedig sem jó állapotúnak, sem keveset futottnak nem lehet nevezni. 1993-ban céges autóként vásárolta egy értékbecslő vállalkozás, az autó pedig beutazta az Egyesült Államokat, mielőtt a 2000-es évek közepén a vállalkozás tulajdonosa megtartotta magának. A 388 ezer mérföldet, tehát nagyjából 624 ezer kilométert futott autót a legendás, ikerturbós sorhatos motor hajtja, amelyet 250 ezer mérföldnél tehát nagyjából 400 ezer kilométernél teljesen felújítottak és újraépítettek. Ekkor kerülhetett bele a HKS Twin Power gyújtásmodul, a HKS vezérműtengely fogaskerékkészlet, a Greddy Profec B II töltésszabályozó, valamint az utólagos lefúvószelep, sportlégszűrő és töltőlevegő-hűtő is. Egy Greddy cat-back sportkipufogórendszert és egy Clifford riasztót is kapott a Toyota, amelynek több mint 300 lóerejét egy hatfokozatú kézi sebességváltó továbbítja a hátsó kerekekhez.
Hirdetés
A 2+2 személyes utastérben a világos bőrülések kirepedezettek és már több helyen kiszakadtak, de legalább ennyire rontja az összképet a Simpson-családot ábrázoló szőnyeg is. Nem működnek a vezetőülést mozgató villanymotorok, és a csomagtérfedél alján már a korrózió is megindult az ablaktörlőnél. Legalább a szőnyeget kitisztították, a váltógombot, a gyertyákat, a kormánykereket, a középkonzolt és a csomagtérajtót tartó teleszkópokat pedig kicserélték az eladás előtt. Megvan a kézifékkar mellett az a plakett is, amely bizonyítja, hogy ez az autó a bevezető szériához, a Premier Editionhöz tartozik. Az analóg műszercsoport egy vízhőfokmérőből, egy üzemanyagszint-jelzőből, egy 180 mérföld/óráig és 300 km/óráig kalibrált sebességmérőből, illetve egy fordulatszámmérőből áll. Ezt a Supra Turbót az eladója az összes eltávolított és lecserélt alkatrésszel, az eredeti felhasználói kézikönyvvel, szervizkönyvvel, a két gyári kulccsal, és egy tiszta kártörténeti jelentéssel hirdette eladásra nemrég a Bring a Traileren. Egyetlen élő műszaki hibája a meghibásodott kormányszervó volt. Végül február 9-én 49 500 dollárért, tehát nagyjából 18 millió forintért kelt el az online aukciós oldalon. Ez jelentősen több, mint a 39 900 dolláros alapár, amennyibe 1993-ban került egy Supra Turbo újonnan.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?