2019-ben jön az első elektromos Volvo

Rövidesen indul a villamosítás időszaka a Volvónál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volvo bejelentette szándékát, amely szerint 2025-ig egymillió darab elektromos autót kíván eladni.


Annak érdekében, hogy a fenti cél - az első teljesen elektromos Volvo - megvalósuljon, hamarosan minden modellből legalább kétféle hibrid változatot dobnak majd piacra a svédek. A gyártó megerősítette, hogy az első tisztán elektromos modell 3 év múlva érkezik. Azt is elárulták, hogy ez a döntés nem egyik napról a másikra született, az elmúlt öt évben már tudatosan készültek minderre. Kifejtették, hogy az új SPA és CMA platformok mind úgy lettek kiépítve, hogy hibrid és elektromos hajtásláncoknak is megfeleljen.
[BANNER type="1"]
Az első elektromos Volvo a hírek szerint az új 40-es széria lesz majd, amelynek indulása rövidesen várható. Håkan Samuelsson, a Volvo vezérigazgatója elmondta, hogy a cég szeretne a villamosítás élvonalába tartozni. A márka célja, hogy 2025-re már egymillió autót építsen, ám előtte van még egy mérföldkő. 2020-ig el akarja érni a gyártó, hogy autóikban ne legye súlyos sérült és halálos áldozat a balesetek során.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?