250 km/h 23 személlyel: Superbus Hollandiából

Közúti TGV Hollandiából: ez a Superbus

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Delfti Egyetemen 2004 óta fejlesztik az első holland űrhajós, Dr. Wubbo Ockels vezetésével a közúti távolsági tömegközlekedést forradalmasító szuperjárművet.


A Hollandiában található Delfti Egyetem űrkutatási tanszékének diákjai fejlesztik a képeken látható, Superbus elnevezésű járgányt. A különleges koncepciójú járművel a közlekedés fenntarthatóságának problémáira próbálnak választ adni a meglévő infrastruktúra, azaz a viszonylag olcsó és már kiépített aszfaltutak jobb kihasználását célzó tömegközlekedési eszköz kifejlesztésével.

A fejlesztők
A Superbus fejlesztőcsapatát három különleges ember irányítja. Vezetője Prof. dr. Wubbo Ockels, aki nem más, mint a németalföldi Farkas Bertalan, azaz az első holland az űrben, aki jelenleg a Delfti Egyetem űrkutatási tanszékét vezeti. Tanársegédként nem más dolgozik mellette, mint Dr. ing. Antonia Terzi, aki korábban a BMW-Williams F1 vezető aerodinamikai szakembereként vált ismertté, jelenleg pedig az egykori űrhajós mellett dolgozik tanársegédként Delftben. A csapat harmadik tagja Joris Melkert MSc., űrkutatási mérnök, aki a logisztikai és az infrastruktúrát érintő témákkal foglalkozik. Korábban részt vett a világ leggyorsabb napelemes autója, a NUNA 3 kifejlesztésében.

A 15 méter hosszú, áramvonalas kígyó belsejében 23-an utazhatnak a legnagyobb kényelemben, ki- és beszállásukat pedig a két oldalán elhelyezett 8-8 sirályszárnyas ajtó könnyíti meg. Az elképzelés szerint a majdan szolgálatba álló Superbus nem menetrend szerinti közlekedésre készült, hanem közvetlen viszonylaton biztosítaná az utazóközönség gyors eljutását a kiindulási ponttól a célállomásig.
Ennek biztonságos teljesítését a kiemelkedő erejű fékrendszer, a hátsókerék-kormányzásnak betudható kiváló manőverezhetőség és a Superbusba beszerelt közlekedésbiztonsági megoldások, mint a táblafelismerő és forgalomfigyelő rendszerek garantálják.
Hirdetés

A Superbus másik erőssége a rugalmasság: kétféle utastér-kialakítást terveztek eddig, az egyiket különálló utasok, a másikat csoportok szállításához dolgozták ki. Rugalmassága ezen kívül az egyéni útvonalakban is megnyilvánul, és mivel a már meglévő, hagyományos utakon is közlekedhet, gond nélkül be tud illeszkedni a mindennapi forgalomba. Csúcssebességét természetesen nem ezeken, hanem a szintén fejlesztés alatt álló, de egyelőre még nem kiépített, Supertrack nevű pályarészeken érheti el.

A holland Superbus ráadásul környezetét is kíméli, mivel újratölthető lítium-ion akkumulátorok energiáját hasznosító villanymotorok mozgatják. Szerkezete könnyű, formája áramvonalas, így energiafogyasztása is alacsony a belsőégésű motorral hajtott, hasonló mennyiségű ember szállítására képes jelenlegi járművekkel szemben.

Ráadásul nagyméretű bőrfoteleivel pihentető kényelemet biztosít utasai számára, akik nagy sebességgel, ergonómikus, komfortos környezetben juthatnak el úticéljukig, miközben a minden utas számára biztosított multimédiás eszközökkel dobhatják fel az amúgy bambulással töltött időt.
Műszaki adatok

HajtásláncVillanymotorok, lítium-ion akkumulátor, regeneratív fékezés
Teljesítmény300 kW, 1 percen át 600 kW-os csúcsteljesítménnyel
Hatótáv210 km
Gyorsulás0-100 km/h-ig 0,1 g comfort üzemmódban
Utazósebesség250 km/h
Hosszúság15 000 mm
Szélesség2550 mm
Magasság1650 mm
Tömeg9500 kg teljes terheléssel
Súlyelosztás34/66
Torziós merevség30 000 Nm/deg
FelfüggesztésAdaptív futómű légrugókkal
Hasmagasság330 mm (70-400 mm)
AlvázKarbonszálas műanyag
FelépítményErősített üvegszálas műanyag
ÜvegezésLexan polikarbonát
Vezetési módokSofőr által közutakon, robotpilóta a Supertracken
Kényelmi felszereltségBiztonsági öv, légzsák, TV, internet, légkondicionáló, fűtés stb.
Vezetési segédletekNavigáció, akadályfelismerő rendszer, kommunikációs rendszer, teljesen automata vezérlőrendszer

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?