300 km/órás élvezet a leggyorsabb meztelen vadmacskával

Bemutatkozott a Jaguar XKR-S Convertible

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ugyanazt tudja a Jaguar XKR-S Convertible, mint a Coupe, de nyitott tetővel a 300 km/órás végsebesség nyilván sokkal komolyabb élmény, mint lemezkupolával.


Adta magát a Jaguar legújabb modellje, hiszen sem az XK Cabriolet változata, sem az XK sorozat legizmosabb verziója, az XKR-S nem újdonság. Utóbbi motorja 5,0 literes, kompresszorral töltött, közvetlen befecskendezésű V8-as, 550 lóerővel és 680 Newtonméter, ráadásul igen széles tartományban, 2500-5500 1/perc között elérhető nyomatékkal.
Ezzel az erőgéppel a vászontetős pontosan olyan sebességre képes, mint a Coupe, hiszen még a 300 km/órás tempó is elektronika által limitált a mintegy 1,8 tonnás, alumínium karosszériás sportkocsi esetében. A minden idők leggyorsabb nyitott Jaguarjának számító XKR-S Cabriolet esetében nem csak a 4,4 másodperces 100 km/órára gyorsulásra van még lehetőség, a tető is gombnyomásra nyitható, mindössze 18 másodperc alatt.
Hirdetés

A brutálisabb teljesítményhez természetesen a futómű is edződött, egyebek mellett keményebb rugókat és sporotsabb hangolású, elektromosan vezérelt, adaptív lengéscsillapítókat kapott, továbbá közvetlenebb a kormánymű áttétele is.
Nincs hiány aerodinamikai módosításokból sem, az új első lökhárító a hagyományos XKR-hez mérten 26 százalékkal csökkenti a felhajtóerőt, ami igen fontos az 50 km/órával magasabb végsebesség eléréséhez (az "alap" XKR 250 km/órára képes). A német autópályákon is ritkaságszámba menő tempóhoz természetesen hátsó diffúzor is segíti az XKR-S-t, ami 6 féle karosszéria- és ugyanennyi vászontető-színnel, 20 collos alufelnikkel, elöl 255/35 ZR20, hátul 295/30 ZR20 méretű, Pirelli P-Zero tyres abroncsokkal, mintegy 40 millió forintos alapárral lesz elérhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?