9 millió környéke az alapáruk, így néhány jól irányzott extrával is 10 millió forint alatt maradhatnak: vajon az Opel Astra, a Peugeot 308 vagy a Volkswagen Golf éri meg a legjobban ebben a kategóriában?
Egyre feljebb kúsznak az új autók árai, folyamatosan drágul minden, ráadásul a várakozási idők is egyre inkább kitolódni látszanak. 4 évvel ezelőtt egy hasonló anyagban az előző generációs Golfot és Astrát mértük össze az akkor debütáló Focusszal, ekkor 4,65 millióért haza lehetett vinni a legolcsóbbat a három közül. Ha kíváncsi vagy, mi volt a helyzet akkoriban a piacon, akkor ide kattintva nosztalgiázhatsz egy jót. Csak aztán vigyázz az időutazással, mert rázós a visszatérés a jelenbe:
ma az Opel Astra 9,2 millióról, a Volkswagen Golf 8,86 millióról, a Peugeot 308 pedig 8,83 millióról indul, kedvezményes áron.
Mindhárom modell alapáron kínálja a LED fényszórókat és a hozzájuk tartozó menetfényt, ami minden esetben a márka imázsának részévé vált
Fontos viszont megnézni, hogy mit adnak ennyiért, először is maguk az alapok. A 308 és az Astra nagyon hasonló méretekkel és helykínálattal rendelkezik, hiszen az Opel logós német versenyző valójában egy álruhás francia, a Stellantis égisze alatt ugyanarra a továbbfejlesztett PSA EMP2 padlólemezre épül mindkét modell. A Golf maradt az MQB platformon, amellyel számok terén egy kicsit kisebb a vetélytársainál, ám érzetre nem feltűnő a differencia. Praktikum terén mindhárom modellre igaz, hogy észszerű keretek közt, 4 főnek semmiképp sem kell ennél nagyobb autó, főleg, ha a kombi változatokat is belevesszük a képletbe. Mind remek térérzetet adnak elöl, ráadásul ötajtósként is 20 centi felett marad a hátsó lábterük, a csomagtartó pedig a Golf esetében 381, a 308 esetében 412, az Astra esetében pedig 422 literes.
[BANNER type="1"]
A 308 és az Astra osztozik a franciák EMP2 platformján, így 2,68 méteres tengelytávolságuk is teljesen azonos, hosszra is mindkettő 4,37 méter
| Hosszúság [mm] | Szélesség [mm] | Magasság [mm] | Tengelytáv [mm] | Csomagtér [l] | |
| Opel Astra | 4374 | 1860 | 1470 | 2675 | 422-1339 |
| Peugeot 308 | 4367 | 1852 | 1444 | 2675 | 412-1323 |
| Volkswagen Golf | 4284 | 1789 | 1491 | 2619 | 381-1237 |
Az MQB platformos Golf valamelyest kisebb, ám ez egyáltalán nem feltűnő
Motorok terén három hengerrel és 110 lóerővel szolgál mindhárom alapváltozat, ám amíg a Stellantis versenyzői 1,2 literes lökettérfogatból hozzák ki ezt a teljesítményt, addig a Golf vásárlóinak be kell érniük 1,0 literrel. Mindez minimális nyomatékkülönbséggel jár a francia technika javára, mégis lényegesen erősebbnek érződik az 1,2 literes PureTech, hiszen a Volkswagen TSi-je kétezres fordulattól adja le a 200 newtonmétert, míg a Peugeot és az Opel esetében már 1750-es percenkénti fordulatszámtól rendelkezésre áll a 205 Nm. Apróságnak tűnhet, de a jó fogyasztás miatt meglepően hosszúra áttételezett, mindhárom esetben alapáron hatfokozatú kézi váló mellett igenis számít a különbség. Közel egy mázsás tömegelőnye miatt viszont még így is a Golf ér előbb állórajtból 100 km/órára, méghozzá 10,2 másodperc alatt, ám ez sem túl jelentős előny az Astra és a 308 egyaránt 10,5 másodperces eredményéhez képest.
[BANNER type="2"]
A Stellantis termékeket alapáron 1199 köbcentis, míg a Volkswagen kompaktját 999 köbcentis háromhengeressel vihetjük haza, az alapmotor mindhárom autóban 110 lóerős csúcsteljesítményt kínál
Felszereltség terén is fej-fej mellett haladnak a modellek, Mindhárom esetben alapárasak a LED fényszórók, a kamera alapú vészfék-asszisztens illetve az automata klíma is, ám míg a 308 mindenképp kétzónás légkondit ad, addig az Astra és a Golf egy zónát kínál felár nélkül. Természetesen a négy elektromos ablak és a 6 légzsák is jár mindhárom modellben, a Golf erre még egy hetedik lufival rálicitál. Ugyanezek a számok térnek vissza a hangszórók tekintetében is: amíg a Golf alapáron 7 membránt ígér, addig az Astra és a 308 csak 6 hangszórót ad, ám hiába a számszerű hátrány, a Stellantis gyári hifije klasszisokkal jobban szól. Képernyőméretek terén mindhárom modell 10 colos digitális műszeregységet ad, ám amíg a Peugeot és az Opel ezt alapáron egészíti ki egy szintén 10 colos központi érintőkijelzővel, addig a Golfban ez az egység csak 8,2 colos, felárért érheti utol a konkurenciát. Végeredmény tekintetében az Astra jön ki győztesként, az Opel ugyanis a sötétített üvegeket, a LED ködlámpákat és az adaptív fényszórót is felár nélkül kínálja, míg a Golf alapáras különlegessége a másik két modellel szemben a tempomat távolságtartó funkciója.
| Opel Astra | Peugeot 308 | Volkswagen Golf | |
| Automata klíma | Egyzónás | Kétzónás | Egyzónás |
| Sötétített üvegezés | Van | Nincs | Nincs |
| Tempomat és sebességhatároló | Van | Van | Van |
| Távolságtartó tempomat | Nincs | Nincs | Van |
| Táblafelismerő rendszer | Van | Van | Van |
| Vészfék-asszisztens | 5-80 km/h, nappal | 5-80 km/h, nappal | Kamera alapú |
| Gyalogosfelismerés | 5-60km/h, nappal | 5-60km/h, nappal | Kamera alapú |
| Légzsákok száma | 6 | 6 | 7 |
| Multifunkciós bőrkormány | Van | Van | Van |
| Hangszórók száma | 6 | 6 | 7 |
| Erintőképernyő | 10 | 10 | 8,2 |
| Digitális műszeregység | 10 | 10 | 10 |
| Elektromos ablakemelők | 4 db | 4 db | 4 db |
| LED fényszórók | Van | Van | Van |
| Adaptív fényszórók | Van | Nincs | Nincs |
| Tolatókamera | Van | Nincs | Nincs |
| Garancia | 5 év, vagy 100 ezer km | 3+2 év, vagy 100 ezer km | 4 év, vagy 200 ezer km |
[BANNER type="3"]
Ha kimondottan 10 millióért keresel autót, akkor mindhárom modell esetében marad lehetőség egy-két feláras extrára is, ám a pontos választék lényegesen eltér egymástól. A Golf legolcsóbb, Life csomagja rengeteg opcionális extrát kínál, ám a második legalacsonyabb felszereltségi szintje már semmiképp sem kompatibilis a hétszámjegyű végösszeggel, míg a 308 az eggyel magasabb, Allure felszereltségi szinten, a modernebb menetfénnyel és a radaros Peugeot embléma adta előnyökkel is hazavihető 10 millió alatt. Ezen a téren mégis az Astra a bajnok, az ugyanis nem csak a második, Elegance felszereltségi szinten, de még a 130 lóerős motorral is épphogy befér a 10 milliós lélektani határ alá, míg a 308 esetében ennyiért már választani kell: vagy a háromhengeres motor 130 lóerős változatát, vagy az Allure szintet visszük. Az automata váltót keresők sajnos semmiképpen sem tudnak 10 millió forint alatt Astrával vagy 308-cal hazatérni, meglepetéssel szolgál viszont hajtásláncok téren a Golf: esetében nem csak a 130, de akár a 150 lóerős, már négyhengeres, 1,5 literes TSI is beférhet kedvezményes áron 10 millió alá, sőt, háromhengeresként lágy hibridrendszerrel és automata váltóval is egy hajszállal a keretben marad. Dízelt egyedül a 308 kínálata tud felmutatni ennyiért, 1,5 literes lökettérfogattal, és szintén 130 lóerős csúcsteljesítménnyel.
A legkülönlegesebb műszerfal biztosan a Peugeot i-Cockpitja: aki szereti a megoldást, annak biztosan kényelmesebb lesz, mint a német konkurensek
A Golf a megszokott formavilággal, ám ujjlenyomatvadász helyeken is rengeteg zongoralakkal, mutatók és gombok helyett pedig két képernyővel és egy érintésérzékeny világításkapcsolóval várja a vevőket: az informatív és igényes digitális műszeregység a fénypontja szerintem
Az Astra a német dizájnvonalat követi a Pure Panel műszerfalával, azoknak ideális, akiknek jobban bejön a franciák rendszere, ám látvány terén egy letisztult, német megoldást preferálnak
Az alapmotort megtartva a Golf és a 308 is hazavihető kombiként 10 millió alatt, jó eséllyel az Astrára is igaz lesz mindez, de az annyira új modell, hogy a kombijának rendelhetőségére még várnunk kell. Küllem terén is necces a helyzet a kívánságokkal, ötajtósként egy feláras szín még mindháromnál biztosan belefér, ám egy nagyobb felni már problémás lehet. Fontos viszont megjegyezni, hogy egyik autónak sem a „céges fehér a legolcsóbb fényezése. Az Opel Kult sárgában adja a legolcsóbb Astrát, a Peugeot Olív zöld metálfényezést kínál alapáron, a Golf pedig az előbbieknél sokkal kevésbé izgalmas Urano szürkében vihető haza felár nélkül. A már említett fehér szín a 308 esetében 70, a két német esetében pedig 100-100 ezer forintba kerül, míg az érdekesebb árnyalatokat az Astra 190-230 ezer, a Peugeot 150-230 ezer, a Golf pedig 135-435 ezer forintos feláron kínálja. A kerekek terén sem feltétlenül az árak jelentik a problémát: az alapáras 16 colos felnik az Astra és a 308 esetében nem válthatók le a legalacsonyabb felszereltségi szinten, így ilyen igénnyel mindenképp az eggyel drágább csomagban kell venni őket. A Golf esetében itt is több a lehetőség, akárcsak az egyéb extráknál: 273 ezer forintért 17 colosra, 476 ezer forintért pedig 18 colosra cserélhetők a legolcsóbb, 16 colos kerekek, mindkettővel beférhetünk 10 millió forint alá.
A Golf és az Astra alapáron is alufelniket ad, míg a Peugeot a legkisebb felszereltségi szinten az alapmotor mellé csak dísztárcsás acélfelnit kínál
A három modell közül a Golf nyújtja a legkisebb csomagtartót, de még az is hatalmas és jól kombinálható
Mivel új autókról beszélünk, így a garanciális feltételek sem maradhatnak el: a Peugeot 3+2 évet, vagy 100 ezer kilométert vállal, míg az Opel lényegében ugyanarra a műszaki tartalomra alapáron adja az 5 évet, ráadásul még a 100 ezer kilométeres korlátozás is 200 ezerre bővíthető. A Volkswagen időtartam terén a két vetélytárs közt félúton helyezkedik el, 4 év garanciát ad a Golfra, ám itt alapáron 200 ezer kilométerrel számolnak ez idő alatt.
Összességében tehát nagyon hasonló a három csomag, így egyértelmű győztest aligha lehet hirdetni.
A legolcsóbb ebből a merítésből egyértelműen a 308, alapáron az Astra kínálja a legtöbb extrát, a Golf pedig a legváltozatosabb opciókkal és a valóban német technológia megbízhatóságának ígéretével hódíthat. Ugyanígy a Golf mellett szól, hogy 10 millió forint alatti áron akár négyhengeres motorral vagy automata váltóval is hazavihető, ám azt sem szabad elfelejteni, hogy ennyiből a Stellantis termékeit már az eggyel nagyobb felszereltségi szinten is megrendelhetjük, amihez a Volkswagennél már egy kicsit mélyebbre kell nyúlni a zsebünkbe. Mindegyik modell másban jó, ugyanazon az áron más célközönségnek jelenthetnek jobb ajánlatot, ez teszi igazán izgalmassá az árharcukat. Téged melyik győzött meg a legjobban?















