460 dízel lóerő a G-Power 7-esében

Most egy dízel BMW-t vett kezelésbe a G-Power

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jó ideje már, hogy a G-Power BMW-ket tuningol, nem volt még olyan M-es, amihez ne nyúltak volna. Most viszont egy gázolajos modellt, egy 750d-t vetek kezelésbe, 860 Nm-t teljesít.


A G-Power szokásától eltérően most nem egy M-es modellhez készített tuningkészletet, hanem egy dízel modellt pumpáltak fel. A kiindulási alap a 750d, aminek 3,0 literes soros hathengeres dízelmotorja alapból is 400 lóerőt teljesít, és a 760 Nm nyomaték sem mondható kevésnek, együttesen így is 4,6 másodperc alatt gyorsítják 100-ra a hatalmas limuzint. A G-Power tuningja segítségével ez 460 lóerőre és 860 Nm nyomatékra növekszik, míg a gyorsulása 4,3 másodpercre esik, amivel egy kézi váltós M3-at már megizzaszthatunk.
Hirdetés

A teljesítménynövelő program viszont csak akkor aktiválódik, ha megfelelőek a körülmények, a motorolaj elérte az optimális hőmérsékletet. Amint a hűtőközegek elérik a kritikus szintet, a program deaktiválódik és gyári teljesítménnyel közlekedhetünk tovább, valamint alapvetően is csak a gyári programon működik a motor. A G-Power autóit persze meg kell tudni ismerni messziről is, a 750d esetében ezek a változtatások nem túl drasztikusak, kimerül a 21 colos, nagy teherbírású alumínium felniszettben, amit kérhetünk fegyveracél-szürkében, feketében és ezüstben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 15:56
    Permalink

    Nem csak a literbe zavarodtál te bele… szaros 2 hdi motort hasonlítasz, egy 1,6 turbó b-hez, amikor 1,6- 1,8 szívóval van paritásban, vagy 1.2 turbó b-vel.

  • 2017.10.27. at 15:56
    Permalink

    kérlekszépen azt azért nem ártana jelezned, hogy vegyesben ennyi az annyi 😀 autópályáról volt szó, te ott használod a dízelt, legyen ez a kiindulási alap, ott el lehet slattyogni 9 literrel, erősebb benzinessel is. városban ugye nem szabadna dízellel járni, mert fogalmazzunk finoman, nem használ neki a városi be sem melegedős rövid táv, te erre külön autót tartasz, ami szerintem több pénz, mint a plusz fogyi . ráadásul városban a dízeles is többet fogyaszt -hamárvalaki csakazértis használja- (főleg, ha 200-250 ló körülieket nézzük), mint egyenes úton, pályán, tempomattal. Szóval a 6 vs 13 liter az erősen sarkított példa.
    nekem 90-95% várossal 11 liter a vegyes (és nem egyszer van taposva neki… 😀 ). Ha nézek egy 250 lovas 1.5-1.6 tonnás dízelt és olyat, aki nem bohóckodik és oda lép ha úgy van, az nem jön ki 90%várossal 6 literre erre azért fogadni tudnék nagy pénzekben….és akkor ott van az, h a városi üzem jobban is gyilkolja a dízelt tehát egy esetleges combosabb szerviz számla is ott lebeg felette, ha nem a legjobb konstrukció.
    persze ésszel használva, egy kisebb 120-150 lovas dízellel el lehetne lenni 6-7 körül, ha valaki odafigyel szervízelni sem kell durván, szal szépen is hangzanak az adatok, tényleg csak a rengeteg mikrorészecske és korom kavar be a képbe a tökéletes géphez 🙂

  • 2017.10.27. at 15:56
    Permalink

    hát azt nem tudom hogy csinálja az rssel, én majd 300lóval 9cel elvagyok, ha nem taposom neki…azt meg ritkán szoktam ;DD, mert a 300 ezeres csekk az azért csak fáj, meg akkor valóban határ a csillagos ég fogyasztásra, de ezt nem is cáfolom. nézesse meg vagy progiztassa fel az oktit vagy ha 150-160kmph-ra értjük azt a 13l fogyasztást 3-4 személlyel, klímával, csomagokkal az már megint más tészta, annyival nem szabad menni ;]]]

  • 2017.10.27. at 15:56
    Permalink

    a boszorkányüldözést max a EUs gyárak állítják (akiknek nyilván érdekük az ügy tompítása), de semmiképp sem független labor eredmények és halálozási statisztikák. ott még nem láttam olyat, hogy “boszorkányüldözés”, hanem konkrétan a mikrorészecskék problémájára hívják fel a figyelmet és annak káros hatásaira legfőképp városokban (asztma,rák,légúti betegségek).

    a 13 literes autópályás fogyasztáshoz, egy 500 lóerős benzines kell, vagy egy rohadt faláb. nincs 500 lovasom, de 9-cel elvagyok simán és nem ver földhöz az a 1.5 literes fogyi. számomra ez feloldhatatlan paradoxon, hogy valaki vesz 2-3-4 milllióért kocsit (a 20 millás dízelek már a tényleg érthetetlen kat.) és akkor 500huf/100km-en fillerb4szik, de legalább mellé eregeti a rákot.

    többször el lett magyarázva, hogy a benzines és dízel 2 külön dologban bomlasztja a környezetet. előszöris vegyük a benzineseket, amik sok co2-t pöfögnek ki. nem elhanyagolható tény, hogy a személyautók összessége a földön a co2 10%-áért felel ! TÍZ !!!! értjük? többi a transzport,transzfer,gyárak, vulkánok stb. dehát a kretének egy 10%-os rátán ugatnak, és a 90%-on nagyon nem akarnak változtatni….mire képes a lobbi ugye. szóval co2-vel kapcsolatban ez van, maga a co2 üvegház hatású gáz, tehát erősíti a felmelegedést.
    a dízel nox az másképp szennyez, nem hosszútávon hanem rövidtávon és, ha egy városban sok dízel pöfög, akkor a város lakói szívják meg nagyon (az említett beteségekkel : asztma,allergia,rák,stb) és nem 20-30 éves átfutásban, hanem hamarabb jelentkeznek ezek a tünetek.

    mit lehet tenni? dízeleket kitiltani városokból, gyárakat,transzportot,transzfert modernizálni (beleszámít a vasutra tenni a konténereket, kamionokat szintén tiltani hosszú távon). benzinesek közvetlen befecskendezését változóra cserélni és hibrideket szorgalmazni 2 ezres motor felett. ezzel gyakorlatilag óriásit lehetne vágni a szennyezéseken.

  • 2017.10.27. at 15:56
    Permalink

    A kérdés jó! “Mi a diesel alternativája?” Én erre azt kérdezném vissza, hogy miért van az hogy a legtöbb ember számára csak a saját könnyebbsége és kényelme élvez előnyt mindenek felet? Talán mert az ember ilyen és kész? Ha így van, akkor tényleg nincs miről beszélnünk, felesleges minden erőfeszítés ami egy élhetőbb világért történik, ugyanis ezek szerint az emberiség sorsa a génjeibe van kódolva. Egy élet alatt akar mindenki mindent megvalósítani, ami utána jön az meg már az egyén szempontjából úgy sem számít. A mái napig elég kevesen jutnak addig a gondolatig, hogy az ő élete után is kellene hogy legyen itt egy világ. Földnek mint bolygónak még van hátra nagyjából 4 milliárd jó éve. Abba pedig bele fér még pár száz emberiség történelem úgy az előembertől a mai “dizelspórolós” csodák napjáig. Ha kicsit nagyobb látószögből próbáljuk figyelni a világunkat akkor a “Sopron-Zadar” távolság viccesen jelentéktelen eseménynek látszik. De térjünk vissza a földre. Magyarország a dízelek mekkája ezzel nem szállok vitába. Bármikor megyek ki este futni még a legkisebb utcákba elbújva is előpöfög egy CRD, ami után meg kell állnom levegőért kapkodva. Igaz ezt is csak az látja aki néha sportolásra adja a fejét. Itt nálunk még az igen jómódú emberek is kis képesek eltölteni egy kellemes esti baráti beszélgetést, sört kortyolgatva, arról értekezve, hogy kinek a 30 milliós dízele fogyaszt kevesebbet, a Pista V8 TDI Q8-asa vagy a fővállalkozó Jani X5 M50D-je. Nem fejteném most ki bővebben ennek a példának a lényegét. Aki nem érzi át ennek a dolognak a pikantériáját azonnal, az nagy valószínűséggel később sem fogja.

  • 2017.10.27. at 15:56
    Permalink

    A felvilágosodástól még nagyon messze állunk. Vannak vélemények amik szerint a dízel beszüntetendő gyilkológép, mások szerint meg egyszerű boszorkányüldözés folyik ellene. De tény: folyamatosan csökkenő co2 kibocsátási előírások teljesítéséhez szükséges dízelmotor (egyszerűen mert ezek hatásfoka magasabb, az előírás teljesítése pedig a fogyasztás csökkentésével érhető el). Pl. 2020 után már max 95g/km CO2 kibocsátás lehet egy konszernen belül, így valószínűleg emiatt küzd a legtöbb gyártó a dízelmotorért (meg pl a Bosch, mint az egyik legnagyobb autóipari beszállító)
    No de mi a helyzet a dízel teherautók NOx kibocsátásával, vagy a hajók, vonatok hasonló szennyezésével? És mi a helyzet a légi közlekedéssel? Most arról nem beszélve hogy az egy főre jutó üzemanyagfogyasztásban ez a legpazarlóbb, de a NOx kibocsátásban is nagyon jelentős erőt képvisel.
    Vagy ott vannak a “tudatos” közlekedők akik városban nem pöfögtetik az autóikat, hanem kitűnő (zömmel kétütemű) robogóval járnak?
    És akkor mi a helyzet az egyéb – jelenleg határértékkel nem rendelkező – kibocsátásokkal. Pl a benzopirénnel mi a helyzet (az sokkal erősebb rákkeltő mint a NOx, sőt állítólag genetikai mutációt is okozhat!), vagy az aldehidekkel (ami szintén rákkeltő)?. Ezek kibocsátása pl benzines motorok esetén többszöröse a dízelnek!

  • 2017.10.27. at 15:56
    Permalink

    Ez is tipikusan az az autó ami a mai “felvilágosodni látszó” világban már tökéletesen értelmetlen és felelőtlen választás. A híres német autó márkák vajon miért képtelenek még világraszóló botrányaik után is felfogni a tényt, hogy a diesel autóknak végre véget ért a kétes fényű füstös tündöklése? A cikkben szereplő tuning cég marketingje is nyíltan az anti-környezettudatos és exhibicionista módon önimádó szociálisan agyhalott, pénzét kevésbé intelligens módon megkereső milliomosokat célozza meg ezzel a termékével. Ez az autó nagyjából arról szól, hogy az igen tisztelt vastag pénztárcájú tulaj, aki ugyan szellemiségében már feltehetően kevésbe széles spektrumú értékrendet képvisel, nagy mellénnyel parádézhasson vele a nagyobb városok főutcáin. Ezzel elégítve ki elferdült értékrendje által diktált torz lelki vágyait. Tökéletesen fittyet hányva arra, hogy a több tíz milliós, feltuningolt, gázolajzabáló szörny játékszerének kiokádott korom felhőjét a járdákon sétáló anyukák és gyermekeik fogják beszívni. Bámulatos mire képes ma a technika és egy autógyártó a profitért! Le a kalappal! Az elszomorító az egészben az, hogy az ilyen és hasonló autók megszületését magasan képzett, válogatott mérnökök és marketing-szakemberek szorgos munkája előzi meg. Sajnos az újságírók is csatlakoznak a sorba, mivel nagyon fontos dolog a hírérték és ennek a gépnek aztán van az is bőven. Pénz pénz pénz… csak ez számít amíg világ a világ.

Vélemény, hozzászólás?