550 lóerős a legerősebb Porsche Cayenne

A Porsche Cayenne Turbo 550 lovas V8-ast és aktív hátsó szárnyat kapott

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megjelent a Porsche Cayenne legerősebb kivitele, ahogy a Panameránál, itt is a Turbo a csúcs. Az 550 lovas V8-as mellé fékszárnyat is kapott az óriás sportkocsi.


A Porsche Cayenne harmadik generációjával néhány hete debütált, szép lassan bővül a kínálata. Nem titok, hogy a Porsche is a hibrid és az elektromos hajtásban látja a jövőt, ám a brutális lóerőgyárairól híres márka azért nem szakad el teljesen önmagától. A Panamerában megjelent duplaturbós, 550 lóerős V8-as motor most az új Cayenne orrába is bekerült, a Cayenne Turbóban szintén 550 lóerőt és 770 Nm nyomatékot teljesít. 8 fokozatú automata váltójával 4,1 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, de megfejelve a Sport Chrono Package-dzsel, 2 tizeddel hamarabb is képes rá.
Hirdetés

Megállni is fontos, erről alapvetően wolfram-karbid bevonatú acél féktárcsák gondoskodnak, de felárért karbon-kerámia tárcsákra harapnak a fékek. Ezeket viszont még kiegészíti egy aktív hátsó szárny is, ami nem csak leszorító erőt termel, fékszárnyként is funkcionál. Fékezéskor felcsapódik és 250 km/h-ról 2 méterrel hamarabb képes megállítani az autót, mint nélküle. A Cayenne Turbo futóműve légrugós, kerekenként háromkamrás légrugó emelheti föl hat előre programozott magasságba.
Az új Cayenne Turbóhoz is elérhető a hátsókerékkormányzás, a Dynamic Chassis Control és a nyomatékvektoros hajtásrásegítés. 21 colos felniket kap, de nem ez a legfeltűnőbb, hanem a karosszéria szélesítései, az egyedi lökhárítótoldások, amik ráadásul a karosszéria színére fényezettek. Bent 18 irányban elektromosan állítható, masszírozó és a fejtámlával egybeépített sportülésekkel találkozunk, valamint a fűthető sport multikormánnyal. 710 wattos hifirendszer szórakoztathatja a bent ülőket, már amennyiben képesek megunni a V8-as turbós motor csodás muzsikáját.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?