600 ezer forintért csinál hibridet az Arkanából a Renault

Ez a leginkább "lomha", de a legtakarékosabb is - próbán a Renault Arkana E-TECH Hybrid

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tovább bővítette hibrid kínálatát a Renault, az Arkana terepkupé csakis "öntöltő" változatban kapható. A kínálat legszerényebb fogyasztását jó dinamika mellett hozza, felára sem vészes.

Jól mennek a szabadidő-autó eladások, a legnépszerűbbnek számító C-szegmensben immár a számok több mint felét adják, megéri hát ide lőni, minél több modellel. A Renault legújabb versenyzője a Kadjar mellett az Arkana (véletlenül sem Aranka). Ez ugyebár a Clio és a Captur vonalát követve CMF-B platformos, de a 4,57 méter hosszú, 1,82 széles, csaknem 1,58 magas autó csöppet sem emlékeztet rájuk. Arcával is inkább a Megane-ra hajaz, 2,72 méteres tengelytávjával azt is túlnövi, 20 centis hasmagassága pedig már-már terepjárós. Pedig összkerékhajtás nem is szerepel a kínálatában, immár 3 különböző hibrid azonban igen, amivel az Arkana a Renault negyedik hibrid modellje. Nem mellesleg 2025-re már 7 hibridet és mellette 7 tisztán elektromos modellt fognak kínálni, 2030-ra pedig a Renault Európa "legzöldebb" autógyártójává kíván válni.
Hirdetés
Renault Arkana - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4568 1821 1576 2720 513-1291 (E-TECH Hybrid: 480-1263)
Az Arkana esetén ugyanakkor el kell ismerni, hogy a "háromféle hibrid" olyan túlzás, mint a Trabant kitűnő útfekvése és kifogástalan gyorsulása, ami ugyebár nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson. Az Arkana kínálatában az alapverzió, a TCe 140 mHybrid ugyanis csak mikrohibrid, avagy lágy hibrid, de legalább egy korrekt benzinmotorral, a Renault-Daimler 1,33 literes, természetesen turbós négyhengeresével. A motorra szíjjal csatlakozó, 12V-os lítium-ion akkuból táplált villanymotor a benzines észrevétlen beindításában és az induláskori lendítésben segít, nem mellesleg 20 Nm többletnyomatékot ad. A bázismotorral már korábban próbáltuk a "Renault X6-osát", szerintem azzal is meglepően korrekt (lásd itt). Az alapverzióhoz mérten 300 ezer forintos felárral immár a TCe 160 is elérhető, ez a motor csavarra azonos a TCe 140-nel, csak 20 (valójában csak 18) plusz lóerőt és 10 newtonméterrel nagyobb (összesen 270 Nm) nyomatékot ad. Utóbbi esetén a legjobb, 9,1 másodperces a 100-as sprint, ráadásul a WLTP ciklus szerint mindezt az alapváltozatéval egyező fogyasztással kapjuk.
Hirdetés
Az alapverzióhoz mérten 600 ezer forint felárral azonban valódi hibridet is kaphatunk már az Arkana kínálatában is, ez az E-TECH Hybrid, ami meglepő módon közelebb áll teljesítményével és "öntöltésével" is a Clio E-TECH modellhez, mint a Captur plug-in hybrid változatához. Míg a Captur csakis tölthető hibridként érhető el, a magasabbra pozicionált Arkana esetén állítólag a tervekben sem szerepel a plug-in verzió. Ennek okaként nem tudtunk meg semmit, de talán a tömeg féken tartása lehet a háttérben. A magasabb és a leginkább sportosra, de szándékosan nem kőkeményre vett modell csakis a Hitachitól származó 1,2 kWh kapacitású akkumulátorral érhető el, ezzel 1435 kilogrammot nyom. Ahogyan karosszériáját is merevebbre, úgy elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futóművét is feszesebbre hangolták, s azt kell mondjam, elég jó, élvezetes vezethetőséget kapott.
Renault Arkana - műszaki adatok
TCe 140 EDC mHybrid TCe 160 EDC mHybrid E-TECH Hybrid 145
Emissziós norma Euro6d
Hengerűrtartalom (cm3) 1333 1598
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat EDC/7 multi-mode automata
Teljesítmény [LE (1/min)] 140 (4500) 158 (5500) 145
Nyomaték [Nm (1/min)] 260 (1750) 270 (1800) 148 + 255
Végsebesség [km/h] 205 172
Gyorsulás 0-100 km/h 9,8 9,1 10,8
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 5,7-6,1 4,8-5,1
CO2 emisszió [g/km] 130-137 108-114
Saját tömeg [kg] 1336 1347 1435
Megengedett össztömeg [kg] 1876 1876 1961
Hirdetés
A hajtáslánc elve pontosan az, ami a Clio esetén is: az 1,6 literes, feltöltő nélküli benzinmotorhoz egy körmös kapcsolású aszinkron, kuplungmentes automata váltó és két villanymotor társul. A kisebbik (15 kW) teljesítményű alapvetően a benzinmotor beindításáért, a nagyobbik (36 kW-s) az elektromos hajtásért felel. A váltó az elektromotor számára 2, a benzineshez 4 áttételt, összesen 15-féle üzemmódvariációt kínál. Fontos részlet, hogy az E-TECH esetén mindig a villanymotorral, így finoman, rántásmentesen indul az autó, 15 km/óráig csakis a villanymotor hajt, s az akár 135 km/órás tempóig képes az önálló mozgatásra. A benzinmotor így addig bármikor lekapcsolódhat. A gyári adatok szerint városi üzemben akár a menetidő 80%-ában elektromosan mozoghat az Arkana is, benzinfogyasztása pedig 40%-kal is alacsonyabb lehet, ismétlem, városban. A WLTP ciklus szerinti fogyasztásban nincs ilyen drasztikus különbség, míg a mikrohibridek vegyes értéke 5,7-6,1 l/100 km, az E-TECH esetén 4,8-5,1 l/100 km a katalógusadat, ami viszont a valóságban is teljesen hozható. A csaknem 100 kilométeres, igaz sem sűrű városi forgalmat, sem hosszabb autópályázást nem tartalmazó tesztkör átlaga 4,8 l/100 km lett a fedélzeti kijelző szerint. A valódi áttételekkel dolgozó váltó autószerű vezetési élményt ad, az elektronikus irányváltóval fokozott visszatöltés is kapcsolható. Takarékos vezetéssel akár ezer kilométeres hatótáv is elérhető, az Arkana csendes üzemével és jó vezethetőségével is kellemes utazóautó. Bár a kínálatban ő a legkevésbé fürge, 11,2 másodperces 0-100-as sprintjével még mindig kellően dinamikus, s 172 km/órás végsebessége is legfeljebb Németországban lehet kevés, de ott is egyre kevesebb helyen. A hibridség az utastér - a kompakt kategóriában tágas, középkategóriásnak is megfelelő - helykínálatát semmivel sem csökkenti, a csomagtérből 33 litert vett el a nagyobb akkumulátor, de azt is a padlórekeszből. Így a hátizsáknyival kisebb poggyásztér csöppet sem fájó, így is 480 literes alapméretű maradt a puttony, támladöntéssel pedig még mindig 1261 liternyi, sík padlós tér tölthető meg. Míg az Arkana hibridként is megérkezett a Renault hazai kínálatába, a Talisman el is tűnt. Ez a divatos SUV-kupé voltaképp azt is pótolhatja, az eladási számok szerint az igény is nagyobb erre, az emeleten ülős kategóriára. Bár a Renault sem számol azzal, hogy a Clio, a Captur vagy a Megane számait fogja hozni, de csak nálunk is több száz példány eladása a terv az idei évben is.
Renault Arkana - árak
Zen Intens R.S. Line
TCe 140 EDC mHybrid 9 299 000 10 249 000 11 199 000
TCe 160 EDC mHybrid - 10 549 000 11 499 000
E-TECH Hybrid 145 9 899 000 10 849 000 11 799 000
Bár hibridként már alulról súrolja a 10 millió forintot, a Zen alapverzió is korrektül felszerelt, sok más mellett 17 colos alufelnivel, első-hátsó parkolóradarokkal és tolatókamerával, LED fényszórókkal, sávtartó-rendszerrel és sávelhagyásra figyelmeztetéssel, tempomattal, aktív vészfékrendszerrel és követési távolságra figyelmeztető rendszerrel. Mindenképp jár a zsebből nyitó kártya és az automata klíma, a telefontükrözős középső kijelző, a hibridhez a teljesen digitális, 7 colos műszerblokk is. Már a második felszereltségi szinttől jár az adaptív tempomat, az automata távfénykapcsolás és a holttérfigyelő is, igaz utóbbi mindössze 100 ezer forint az alapverzióhoz is.
Hirdetés
Az Arkana jól felszerelhető, hibridként józan választás, nagy hasmagasságával praktikusan használhatónak tűnik az első próba tapasztalatai szerint, persze elhozzuk majd egy hosszabb tesztre is, hogy hosszabb távon is bizonyíthasson.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?