8-8 forinttal csökken a benzin és a gázolaj ára

Folytatódik az üzemanyagárak enyhülése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nincs megállás, miután az előző héten kétszer is apadtak az üzemanyagárak, szerdán ismételten 8-8 forinttal kerül lejjebb a benzin és a gázolaj literára is.

Kedvező hír az autósok számára, hogy az elmúlt heti, a benzin esetében 13, a gázolajnál 8 forintos üzemanyagár-apadást a holtankoljak.hu információi szerint már szerdán is újabb 8-8 forintos árcsökkentés követi mind a benzin, mind pedig a gázolaj esetében.
A változás okaként a világpiaci árak esése és a forint erősödése is említhető, a termékek több mint 5 százalékkal lettek olcsóbbak. A bruttó végfelhasználói áraknál szerényebb, de közel 2 százalékos az enyhülés, melynek eredményeként szerdától a benzin átlagos literenkénti ára 412, a gázolajé pedig 417 forint lesz. A benzin tehát mindössze 3, a gázolaj 2 forinttal lesz drágább, mint az év első napján volt. Mindkét üzemanyagfajta jóval olcsóbb ugyanakkor az eddigi legmagasabb szinteknél. A benzin ugyanis tavaly áprilisban 451 forintba, a gázolaj 2012 januárjában 449 forintba került. Igaz ugyanakkor, hogy mivel az egyes kutak árai között akár 20-30 forintos eltérések is tapasztalhatók, az előbbi árakkal akár még most is össze lehet futni.
Hirdetés

Aki, ha nem is olcsón, de legalább a legkedvezőbb áron kíván tankolni, az várja meg a szerdát (amikor persze akár újabb ármérséklést is bejelenthet a MOL), és persze keressen kedvező árakat író - és alkalmazó - töltőállomást!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 04:38
    Permalink

    Van néhány hely a világon ahol ez valamilyen formában megvalósult már (a teljesség igénye nélkül pl. USA, Japán, Nagy-Britannia, Hollandia, Franciaország) de ebbe a szép listába Magyarország különböző okok miatt még nem tartozik bele. Itt jelenleg az a maximum kedvezmény, hogy elektromos jármű vásárlása esetén nem rabolnak le regisztrációs adónak elkeresztelt sáppal, de adóbevételekből nem juttatnak vissza a vásárlást megkönnyítendő.

  • 2017.10.30. at 04:38
    Permalink

    Senki nem kényszerít az autózásra de a pénzemért szolgáltatást várok,ha pedig a környezetvédelem a lényeg AMIT KIZÁOK akkor az adó formályában befizetett pénzből segítsék az elektromos aútók vásárlását pl. Demillió más hasznos dologra költhetnék pl. Úthálózat… De józan paraszti ésszel nem lehet a politikát megérteni,születni kell politikusnak…

  • 2017.10.30. at 04:38
    Permalink

    [i]“Durván a benzin ár fele adó,mit kapok én ezért?”[/i]

    Azt, hogy nem kell közvetlenül megfizetned annak a pusztításnak a következményeit, amit okozol a használatával, ami valószínűleg sokszorosa annak amit fizetsz a kutaknál.
    Amúgy senki nem kényszerít arra hogy benzint vegyél, ha lopásnak érzed csesszél ki velük és ne vegyél többet egy cseppet sem belőle.

  • 2017.10.30. at 04:38
    Permalink

    Ha a mindenkori minimálbérhez viszonyítjuk, 210 Ft/l, lenne a reális 🙂 De sajnos ez csak a rápakolt adók összege 🙁 (Nettó MOLTRANS 95-ös benzin átadási ár)

  • 2017.10.30. at 04:38
    Permalink

    Durván a benzin ár fele adó,mit kapok én ezért? Lopás törvényesen,mert ha az utakra költanék tükör sima lenne mindenhol,de amit csinálnak azt is a mindennek elmondott uniós pénzekből teszik.

Vélemény, hozzászólás?