A gyalogátkelő és az előzni tilos sem érdekli a sofőröket

Komoly bírságokat osztottak ki a civil autókból a Budapesti rendőrök

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak a közlekedők ellen léptek fel a jelöletlen autókból a rendőrök, ám így is sikerült jópár bírságot kiosztaniuk a XVIII. kerületben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi munkatársai 2023. október 6-án ellenőrizték a közlekedés résztvevőit rendőrségi jelleg nélküli gépkocsikból. Közigazgatási bírságot 19 esetben szabtak ki, ebből 9 alkalommal gyorshajtás miatt. Helyszíni bírságot 72 sofőr kapott, ebből 18 alkalommal gyorshajtás okán. Ezen kívül a rendőrök további 11 szabálysértési feljelentést tettek egyéb szabálysértések miatt, 25 esetben pedig figyelmeztetést adtak. Az alábbi videón láthatjátok, hogy mennyire egyértelműek a szabálysértések, amelyek valószínűleg nem következtek volna be, ha a sofőrök látják a felmatricázott rendőrautót.
Hirdetés
Nem csak a szabálytalan közlekedők figyelnek azonban a látványos rendőrautókra, hanem azok is, akiket keres a rendőrség: őket szintén könnyebb civil autóval utolérni. Az ellenőrzés során a rendőrök elfogtak három körözött férfit, akiket lopás, járművezetéstől eltiltás, valamint ittas vezetés és jármű önkényes elvétele bűncselekmények gyanúja miatt kerestek. Egy másik embert járművezetéstől eltiltás okán, egy férfit súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt fogtak el. Előállítottak egy embert ittas, kettőt engedély nélküli vezetés miatt is. Egyiküket őrizetbe is vették, mivel elzárással sújtható a szabálysértése.

Érdemes tehát úgy közlekedni Budapest utcáin, mintha minden sarkon állna egy rendőrautó, hiszen nem lehet tudni, hogy melyik jelöletlen autóból figyelnek az egyenruhások.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?