A Renault is olcsó villanyautót ígér

Megfizethető elektromos autó jöhet a Renault-tól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volkswagenhez hasonlóan a húszezer euró alatti szegmenst céloznák meg egy minden eddiginél kisebb Renault-val.

Az olcsó villanyautóval kapcsolatos tervekről Luca de Meo, a Renault vezérigazgatója beszélt egy konferencián. Az új típus, amelyet 20 ezer euró, azaz 7,4 millió forint alatt kínálnának, 2027-re készülhet el, és a vezérigazgató szerint a Japánban népszerű Kei kategóriához hasonlóan apró lesz. De Meo azt is felvetette, hogy az ilyen típusok terjedésének jót tenne, ha az európai kormányok is segítenének, olyan kedvezmények bevezetésével, amelyek kifejezetten a kisebb járművek használóit hoznák előnyös helyzetbe. Japánban adókedvezmények, és enyhébb parkolási szabályok tették népszerűvé a legfeljebb 3,4 méter hosszú és 1,48 méter széles kisautókat, amelyek a szigetország autóeladásainak mintegy harmadát adják. A Renault elektromos alapmodellje, a Zoe még meglehetősen drága – itthon 16 millió forintba kerül – és bár a jövőre várható utód, a Renault 5 olcsóbb lehet, valószínűleg azt sem adják majd 25 ezer euró, azaz 9,2 millió forint alatt. Egyesek szerint az sem lehetetlen, hogy De Meo a Dacia Spring utódjáról beszélt: ennek az ára már most is 22 ezer euró – itthon 8,2 millió forint – körül van, bár a 44 lóerős, Kínában gyártott minimálautót nyilván nem véletlenül nem forgalmazzák Renault jelvénnyel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?