A SUV-ok királyát mutatta be a Ferrari, csak nem hívhatjuk így

Négy ajtó, négy ülés, négykerékmeghajtás és rengeteg lóerő: ez az új Ferrari Purosangue

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ilyen Ferrari sosem volt még, de mindenképpen hiánypótló, és bizonyára óriási siker lesz, még ha a luxusmárkák közül szinte utolsóként is lépnek az olaszok ebbe a szegmensbe.

Egyesek már lassan 30 éve fogadtak arra, hogy a SUV-ok lesznek az autógyártás legjövedelmezőbb kategóriája, majd az elsők sikereit látva a prémiummárkák 20 évvel ezelőtt több modellel is rendelkeztek az utcai terepjárók szegmensében. 10 éve a luxus- és sportautógyártók is megéheztek a pénzre (vagy eleget nyaggatták őket tehetős ügyfeleik), így végül eljutottunk oda, hogy szinte már csak egyetlen ismert és évente legalább néhány ezer autót eladó márka maradt, aki nem rendelkezik SUV-val, a Ferrari. Ami viszont késik, az nem múlik, végül ők is beadták derekukat, és az évek óta ígérgetett, rejtegetett Purosangue megérkezett.
Hirdetés
Igazából a Ferrari nem is akarja, hogy SUV-nak hívjuk (és a BMW SAV/SAC elnevezését sem vették át természetesen). Közleményükben egyetlen egyszer szerepel ez a szó, az enyhén lenéző "úgynevezett SUV-ok és crossoverek" kifejezésben, amitől a Ferrari élesen elhatárolja a Purosanguét, ugyanis teljesen más a kialakítása azokhoz képest. Nem orrmotoros, hanem közép-orrmotoros, az erőforrás ugyanis az első tengely és az utaskabin között van, miközben a váltómű nem előre, hanem hátra került. Így 51:49 arányban oszlik el a valamivel több mint 2 tonnás tömeg, ez pedig kiemelkedő vezetési élményt kínál. Nem SUV tehát, hanem nemes egyszerűséggel négyajtós, de a Ferrarinál ez is elég a beazonosításhoz, ugyanis soha a 75 éves történelmük alatt nem raktak még négy ajtót egyik modelljükre sem. A modellnév olaszul telivért, fajtisztát jelent, kicsit erőltetetten bizonygatva, hogy ez azért egy igazi Ferrari. Pedig nem feltétlenül van erre szükség, V12-es motorjával ugyanis egyértelműen kiemelkedik a SUV-ok mezőnyéből (eddig csak a Rolls-Royce-nak volt V12-es SUV-ja, de az nem sportautó). 715 lóerős teljesítményével minden konkurenst felülmúl, 3,3 mp-es gyorsulása megegyezik a Porsche Cayenne Turbo GT-ével és a Lamborghini Urus Performantééval, de 310 km/h-s végsebességével azokon is túltesz. A rettenetes erőt nyolcsebességes duplakuplungos automata váltó viszi mind a négy kerékhez, a V12-es pedig több mint 8000 fordulat/percig is felpörög.
Hirdetés
A Purosangue kinézete nem túl radikális, találunk ismerős jegyeket a Romáról és a 296 GTB-ről is. Elöl légfüggöny vezeti el a levegőt a 22 colos kerekek mellett, de hátul, a 23 colosok kerékjárati ívéből is hatékonyan kiszippantják a turbulenciát a szükséges nyílások. Nagy hangsúlyt fektettek az alacsony légellenállási együtthatóra, hátul tetőszpojler és diffúzor segít a tapadásban. Annyira nem kupés a tetővonal, mint egy BMW X6-ban, de nem is olyan dobozos, mint egy Q7-es Audi. A sportos oldalnézetet a jó magasra húzott, izmos hátsó kerékjáratnak és az enyhén lejtő, alapáron szénszálból (felárért gombnyomásra sötétedő üvegből) készülő tetőpanelnek köszönhetjük, de segít az is, hogy összességében alacsonyabb mind az Urusnál, mind a Cayenne-nél. Hosszban a kettő között helyezkedik el, de mindkettőnél szélesebb a Purosangue. A SUV-ok között ritkaság még az öngyilkos ajtó, ami nagyban megkönnyíti a beszállást hátra. A hátsó utasok is kiemelt figyelmet kaptak, a két különálló ülés elektromosan állítható és fűthető. Elöl a többi Ferrariból ismert műszerfal, középkonzol és digitális műszerblokk fogad. Az anyósülés előtt van egy extra képernyő, alapáras az Android Auto és Apple CarPlay (saját navigációt egyébként nem is adnak már az autóhoz), és a sok tárolórekesszel a praktikumra, az elegáns anyaghasználattal (például üveg pohártartók) a luxusra figyeltek. Sőt, a környezetvédelmet sem hanyagolták el, rengeteg újrahasznosított anyagot alkalmaztak. Összességében tehát egy luxuskényelmű, mégis sportautós vezetési élménnyel felszerelt modell lett a Purosangue, most már csak a Nürburgringen kellene bizonyítania, egyelőre ugyanis ott a Porsche Cayenne Turbo GT az úr.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?