A Volvo negyedszázada fejleszti beépített ülésmagasítóját

25 éves a Volvo beépített gyerekülése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volvo 1990 óta kínálja beépített ülésmagasítóit, amikkel külön gyerekülés nélkül is biztonságban utazhatnak a kisebbek.


A kisebb gyermekek számára a legjobb helyet mindenképp a speciális biztonsági gyerekülések jelentik, de a nagyobb gyerekeknek ott a beépített magasító. Első saját fejlesztésű magasítópárnáját 1978-ban hozta ki a Volvo. Az ülésmagasítók kezdetben csak azt a célt szolgálták, hogy a gyerek jobban kilásson hátulról, de idővel biztonsági segédeszközzé léptek elő. Használatukkal az autó saját, de felnőttekre méretezett biztonsági övével bekötve is a lehető legkisebb kockázat mellet utazhatnak a cseperedő emberpalánták.
Hirdetés


A Volvo - 1990-ben megjelent - legelső beépített ülésmagasítója még a hátsó középső könyöklő módosulata volt - bárnemnyire is furcsának tűnik ez a megoldás. A beépített magasító azóta sokat fejlődött, de egyben meg is maradt volvós sajátosságnak, mert a legtöbb más gyártó nem utánozta le a svédeket. A Volvo gyermekbiztonsági fejlesztései részét képzik a cég több évtizedes filozófiájának, aminek keretében talán a legéletszerűbb törésteszteket végzik. Teljes körű gyerekvédelmi rendszereket kínálnak az újszülöttektől egészen a 12 éves gyermekekig. Céljuk a 2008-ban elindított márkastratégia elérése, hogy 2020-ra Volvóban ne érhesse az utasokat komoly sérülés semmilyen baleset során.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?