Amerikából jött a napelemes tolatókamera

A telefon kijelzőjét és a kocsi számítógépét használja a Pearl tolatókamerája

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Végre egy egész jó utólagos kiegészítőt dobtak piacra az amerikaiak, ami amellett, hogy szinte láthatatlan, nagyon hasznos cucc.

Állítólag korábban az Apple-nél húzták az igát a Pearl mérnökei, talán éppen azért hagyták ott, mert nem hagyták őket kibontakozni. Akinek ilyen ötletei vannak, az jobban is teszi, ha nem egy multinál gürcöl, az utólagosan felszerelhető tolatókamerájukat mindenkinek be kéne szereznie. Kicsit mondjuk borsos az ára, 500 dollár, úgy 140 ezer forint, de nagyon okos cuccot adnak érte.
Hirdetés
A csomag fő egysége egy ízléses rendszámtáblakeret, aminek áramellátás sem kell, napelemmel működik. Ráadásul két kamera van rajta, egy nagylátószögű és egy szűkebb képet mutató. Állítólag csak egy pillanat fölszerelni, ennél mondjuk lehetne masszívabban is rögzíteni, de az már otthoni barkács. A csomag tartalma egy jeladó, amit a kocsi számítógépének csatlakozójára kell rádugni, valamint egy telefontartó. A folyamat egyszerű, ahogy hátramenetbe tesszük a váltót, a jeladó szól a mobilunknak, az meg automatikusan mutatja a párosított kamera képét. Rengeteg régi kocsit, vagy kevésbé felszereltet lehet ezzel fölextrázni, és nem is tűnik gagyinak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?