Amit tudni akartál az új Aurisról, de nem merted megkérdezni

Sok-sok adat a Toyota Auris második generációjáról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Formáját és kissé bizarr, nemcserés reklámját már ismerjük, de most az eddigieknél sokkal több részlet is napvilágot látott.


Kimondottan a típus legfőbb piacának tartott Európa igényeit szem előtt tartva tervezte a Toyota a Corollát váltó Auris második generációját, ezért az sem meglepő, hogy Párizsban mutatják be, és Angliában, az Avensist is előállító burnastoni Toyota-gyárban fogják összeszerelni az új kompaktot. Már korábban megtudtuk, hogy 3 cm-rel hosszabb és 5,5 cm-rel alacsonyabb lesz a második generációs modell, mint az első, és annak ellenére, hogy tengelytávja továbbra is 2600 mm, a hátsó lábtér hosszát 2, a csomagtartóét pedig 9 cm-rel tudták megnyújtani.
A mostani előzetes csepegtetéssel főleg a motorokat illető információéhséget mérsékli a Toyota, s mint az várható ilyen válságos időkben, az összes modell a korábbinál alacsonyabb fogyasztással és károsanyag-kibocsátással érkezik. Érdemes megemlíteni az Auris eddigi életpályája során bekövetkezett CO2-kibocsátás folyamatos csökkenését: 2007-es piacra lépésekor a széria átlaga 152 g/km volt, ami 2009-re 142-re, majd a hibridváltozat 2011-es piacra lépésével 125 g/km-re csökkent. A most bevezetésre kerülő generáció átlagadata viszont már csupán 109 g/km, vagyis az elődhöz képest 13%-os javulás történt.
Hirdetés
Az 1,33 literes benzinmotor jelenti a belépő szintet, ezen is szívó- és kipufogóoldali változó szelepvezérlést, magas kompresszióviszonyt és stop-start rendszert vetettek be. Teljesítménye 99 lóerő, maximális nyomatéka 128 Nm, 5,4 literes átlagfogyasztása 0,4 literes, 125 g/km-es CO2-kibocsátása 11 grammos csökkenést jelent elődje vonatkozó adataihoz képest. Az 1,6 literes, immár változó szívócső-hosszúságú motoron már a szelepemelés mértékét és időtartamát is variáló Valvematic megoldást is alkalmazták, amivel még tovább javították hatékonyságát. A 132 LE/160 Nm erőt mozgósító motor hatfokozatú kézi, illetve Sport módban hét előre kiosztott fokozattal dolgozó, amúgy fokozatmentes automata MultiDrive S CVT váltóval lesz kapható. A kézi váltós fogyasztása 5,9 l/100 km, CO2-kibocsátása 138 g/km, míg a CVT-vel 5,7 l/100 km és 134 g/km-es adatok érhetők el.

Az 1,4 literes dízelmotorban a szelepfedélbe épített hidraulikus szeleppel csökkentik a súrlódást, újak a piezoelektronikus injektorok, és 1600 barra emelkedett a közös nyomócsöves rendszer üzemi nyomása. Így 95 lóerővel és 205 Nm-es nyomatékkal érkezik a belépő öngyújtós, mely stop-start rendszerrel és hatos kézi váltóval csupán 3,8 liter gázolajat éget 100 km-en, kombinált ciklusban pedig 99 g/km a széndioxid-kibocsátása. Ezen motor robotizált, kormány mögötti fülekkel is vezérelhető, illetve automata kapcsolást is kínáló M-MT váltóval is kapható lesz. A csökkentett súrlódású turbóval és stop-start rendszerrel egyaránt ellátott 2,0 literes D-4D dízel teljesítménye 124 lóerő, kombinált fogyasztása 4,3 l/100 km, 112 g/km-es emissziója pedig 19%-os előnyt jelent az elődhöz képest.
A hibridváltozatban a 98 lovas 1,8 literes Atkinson-ciklusú motorhoz párosítanak villanymotort, az így elért 136 lóerős összteljesítmény 10,9 másodperces 0-100 km/h-s gyorsulást és 180 km/h-s végsebességet biztosít az Aurisnak. Pusztán elektromos üzemben maximum 50 km/h az autó végsebessége, és mindössze 2 km a hatótávja, a hibridként elérhető fogyasztásról egyelőre nem számolt be a Toyota, nem így a CO2-emisszióról, mely méréseik alapján 89 g/km. Elöl mindegyik változat MacPherson rugóstagokra támaszkodik, míg hátul a kicsik - vagyis az 1,33 benzines és az 1,4 dízel - csatolt lengőkaros, az 1,6-os benzines, a 2,0 literes dízel és a hibrid pedig kettős keresztlengőkaros felfüggesztést kapnak. A lejjebb vitt tömegközéppontnak köszönhetően kicsit puhíthattak a rugókon és csökkenthették a stabilizátorok átmérőjét, amitől kényelmesebb és agilisabb lett az autó vezethetősége.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?