Arról nem volt szó, hogy ennyire jó lesz vezetni

Végre jól meghajthattuk az új Opel Astra K-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Astra K szériája tágasabb, ügyesebb és persze sokkal könnyebb is kellett legyen az elődjénél. Az Opel meglepetése, hogy vezetni is jó.


Kicsit unottan hallgattam végig az Opel gyár mérnökeinek és szakembereinek prezentációját az ötödik generációs, azaz a K-szériás Astráról. Ehhez képest meg még most is izgalomba jövök, ha a kocsi menetpróbájára gondolok. A helyzet az, hogy hosszabb gondolkodás után sem jut eszembe nála nagyobb meglepetés az idei évből. Hogy miért? Az új Astra elsőre is sokkal jobb autónak érződik, nem csak az elődjénél, nem is csak a tőle elvárt javulást tekintve, hanem konkurenseinél is. Mindez persze nem lenne elég a sikerhez. Az Astra már nem csak jól néz ki, de jó is vezetni, okosabb is, mint valaha, és az ára is barátságos. Vele egyúttal ismét igazolást nyert az a nagyon régi igazság, hogy a könnyű autó a jó autó.

Opel Astra, 2015 - méretek
Hosszúság [mm] 4370
Szélesség [mm] 1809
Magasság [mm] 1485
Tengelytáv [mm] 2662
Csomagtér [l] 370
Nyomtáv elöl/hátul [mm] 1548/1565

Nem mondanám azt, hogy az új Astra sikere nemzeti sorskérdés, de nekünk magyaroknak mégis nagyon fontos a típus és vele az Opel is. A német gyár termékeit emberemlékezet óta ismerjük, a rendszerváltás előtt és annak furcsa éveiben is az Opelok voltak a leggyakoribb és egyszerre a legelérhetőbb, áhított nyugati típusok. Aztán beindult a szentgotthárdi gyár, a szalag a kilencvenes években ontotta az F szériás Astrákat, és ma is a General Motors konszern egyik legfontosabb európai motorgyára. Ha ez nem lenne elég, akkor vegyük bele azt is a kalapba, hogy nagyon sok családban volt és van is Opel. Nekünk is volt, a Kadettunk családtag lett, így talán nem is csoda, hogy én is zsigeri Opel-rajongó lettem.
Hirdetés

Opel Astra, 2015 - benzines változatok
1.4 Ecotec (100 LE) 1.0 Turbo EcoFlex (105 LE) 1.4 Turbo EcoFlex (125 LE) 1.4 Turbo EcoFlex (150 LE) 1.6 Turbo EcoFlex (200 LE)
Hengerűrtartalom [cm3] 1399 999 1399 1598
Hengerek/szelepek száma 4/16 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat manuális/5 manuális/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 100 (6000) 105 (5500) 125 (4000-5600) 150 (5000-5600) 200 (5500)
Nyomaték [Nm (1/min)] 130 (4400) 170 (1800- 4250) 230 (2000-3500) 230 (2000-4000) 300 (1700-4000)
Gyorsulás 0-100 km/h 12,3 11,2 9,5 8,5 7,8
Végsebesség [km/h] 185 200 205 215 235
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 7,1/4,4/5,4 5,2/3,9/4,4 6,3/4,3/5,1 6,3/4,3/5,1 7,8/4,7/5,9
CO2-kibocsátás [g/km] 124 102 117 117 139
Menetkész tömeg [kg] 1248 1263 1278 1278 n. a.

Éppen emiatt csóváltam sokat a fejem az elmúlt évtized Opeljein. Szó, ami szó, nem mindig jött ki nekik úgy a lépés, hogy egyértelmű legyen a diadalmenet. Legutóbb az Insignia tesztjében írtam vegyes érzéseimről. Bár az eladási számok rendben voltak, a márka sorsa sem kérdés, de termékeik többnyire a nevükből éltek meg. Most minden jel arra mutat, hogy apró lépésekkel, de már végre megvan a biztos és előrevezető irány. Az Opelek 2008 óta megint szépek, pár éve tényleg jók lettek a motorjaik és az új Astrával két másik komoly kritikai pont is javult. Sikerült eszeveszett nehéz és pohos karosszériáját könnyebbre cserélni és belerakni az Opel történetének talán legjobb váltóit.

A hab a tortán, hogy a csinos virgonc és felszabadult Astra futóműve is sokkal jobb, mint eddig, így a vezetése a korai elődök után ismét élményszerű lehet. A fejlesztés során a kasztni kisebb lett, de egyben a beltere tágasabb. Az új Astra minden eleméből kilókat faragtak le, ahogy csak tudtak. A nagy dobás persze az, hogy végre jelentősebb mértékben használtak fel nagy- és ultra nagyszilárdságú acélokat a vázszerkezetéhez, így mázsákkal könnyebb lett, mint hájgép elődje.

Az Opel minden sajtóanyagában az angol efficiency, azaz hatékonyság szót használja az új generációval kapcsolatban. A hivatalos kommunikáció első blikkre ilyenformán a spórolást helyezi előtérbe, de Rüsslesheimben is jól tudják, miért lett minden purista géprajongó pápája a Lotusok atyja, Colin Chapman. Egy könnyebb autóba elég a gyengébb motor is, azaz változatlan teljesítmény mellett is dinamikusabbnak érződhet. Egy kisebb tömegű bódé alatt az egyszerűbb, ettől olcsó futómű is jól tud szuperálni, amennyiben megfelelő hangolású. Az Opel az 1936-os legelső Kadettel előbb vette be magát a Golf-kategóriába, minthogy egyáltalán a Golf létezett volna. 24 millió legyártott kompaktjuk második fele már Astra névvel jött, és nyilván az Opel is hiányolta autóiból azt az életérzést, amit a régebbi modelljeik adtak.
Opel Astra, 2015 - dízel változatok
1.6 CDTI (95 LE) 1.6 CDTI EcoFlex (110 LE) 1.6 CDTI EcoFlex (136 LE)
Hengerűrtartalom [cm3] 1598
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat manuális/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 95 (3500) 110 (3500) 136 (3500-4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 280 (1500-1750) 300 (1750-2000) 320 (2000-2250)
Gyorsulás 0-100 km/h 12,7 11 9,6
Végsebesség [km/h] 185 195 205
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 4,2/3,3/3,7 4,0/3,3(3,5 4,5/3,5/3,9
CO2-kibocsátás [g/km] 97 93 103
Menetkész tömeg [kg] 1335 1350 1350


Unalmasságában jó célgép volt az előző, a J Astra is, ami 2009-es bemutatáskor nagyot szólt menő formájával, de durván beleszürkült az egyre vadabb versenyt gerjesztő, a felpörgő eladási számokkal ismét fókuszba került kompakt kategóriába. Utódja egyrészt kapott egy nagyon mutatós, a kor nyelvén beszélő formát, de itt nem fogyott el szerencsére a tervezői lendület, vagy inkább akarat. Legfontosabb 1.4-es turbómotorja teljesen új konstrukció, az 1,0 literes turbó, az 1.6-os benzines és dízel sincs több párévesnél. Végre jó helyre kerültek, a 200 kilóval könnyebb bódéba. Kritikát kapott a hátsó helykínálat, ezért betoldottak 35 millimétert a hátsó fejtérbe és 22-t az elöl ülőkébe. Érzésre javult a hátsó lábtér is, miközben az első helyek térkínálata nem romlott, viszont javult a vezetői pozíció.
Opel Astra, 2015 - árak
Selection Enjoy Innovation Dynamic
1.4 Ecotec (100 LE) 4 850 000 5 150 000 -
1.0 Turbo EcoFlex (105 LE) 5 180 000 5 480 000 6 180 000 6 080 000
1.4 Turbo EcoFlex (125 LE) - 5 580 000 6 280 000 6 180 000
1.4 Turbo EcoFlex (150 LE) - 5 730 000 6 430 000 6 330 000
1.6 CDTI (95 LE) 5 670 000 5 970 000 - -
1.6 CDTI EcoFlex (110 LE) 5 800 000 6 100 000 6 800 000 6 700 000
1.6 CDTI EcoFlex (136 LE) - 6 170 000 6 870 000 6 770 000


Az Astra futóműve maradt elöl MacPherson rendszerű, de segédkerettel megtámogatott és hátul hosszanti csatolt lengőkaros és továbbra is Watt kitámasztórudas. A hangolás és a komponensek is újak, a könnyebb kasztnival kifejezetten precíznek és németesen keménynek, már-már sportosnak érződött. Az eredmény, hogy még hajtűkanyarokban és forszírozva is biztonságos, sőt, kifejezetten ügyes a viselkedése. Akkorát autóztunk vele, hogy kigyorsításkor elkezdtünk hiányolni egy sperrdifit, vagy az annak hatását imitáló nyomatékvektor szabályozást. Persze az Astra, ha nem OPC, nem erre való. Ideális családi mindenes, ami még a legelvetemültebb gyepálás után sem fogyasztott sokat, így normálisan használva a gyári értékei sem tűnnek alulbecsültnek.

És akkor jönnek még az olyan extrák, mint az OnStar fedélzeti asszisztens, ami a fedélzeti wifin és a segélyhíváson felül a távdiagnosztikát is lehetővé teszi. A gyakorlatban viszont talán több hasznát fogjuk venni az IntelliLux nevű LED-mátrix fényszóróknak. A kategória első ilyen lámpái képesek a szembejövők és az előttünk haladók elvakítása nélkül országúti fényt adni. A 4,85 millió forintos alapváltozatban persze nem lesz ilyen, viszont az az Opel már hagyományos azonnali (500 ezer forintos) kedvezményével kalkulálva a piac egyik legésszerűbb választása lehet. Jól összerakott, németesen precíz, jól néz ki, jó vezetni és magyar motorja van.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 12:37
    Permalink

    Viszont nem is nehezebb. Azt írtad, hogy a néhány általad felsorolt márka alsó-közepesénél nehezebb. Erre írtam, hogy nem, sőt hajszálnyival még könnyebb is azoknál.

  • 2017.10.28. at 12:37
    Permalink

    Amúgy mi is a nagyobb tömeg előnye??? Amúgy tényleg a 150 meg a 200 LE-s motor is milyen faszán viszi, sőt még jobb lenne 250 lovas. Hagyjuk már egymást a hülyeségekkel. Menj vissza az Opeles pultod mögé és magyarázd az ügyfeleknek a sületlenségeket.

  • 2017.10.28. at 12:37
    Permalink

    Az legyen az újságírók problémája, hogy mit minek állítanak be, engem az se érdekelne ha nem csökkent volna a súly, mert annak is megvan az előnye.

    Ahogy korábban mondtam 1.4-es szívó csak erre a piacra készül, a legkisebb 1.0-ás turbómotor pedig meglepően jól viszi az autó és tökéletesen megfelel ehhez a súlyhoz. Mit érdekli a legfőbb piacokon a nyugatiakat, hogy 100 lóerős motorral milyen a menetdinamika, mikor náluk nincs is az a motor…

  • 2017.10.28. at 12:37
    Permalink

    Igénytelenség kérdése.
    Az enyémet szívesen megnézheted majd akkor is.
    Feltalálták már a megoldást a hajszálkarcok eltüntetésére. Spec. van a családban zongoralakkos autó, lassan 100 ezret futott és nagyon szép a belseje, egyáltalán nem karcos. Takarítani kell, de hát a cipődet is kiboxolod, nem? Aki igénytelen az alatt meg minden tönkremegy.
    (Gondolj a 100 éves zongorákra, amik ma is elég szépek….mind lakkozott)

  • 2017.10.28. at 12:37
    Permalink

    Majd visszatérünk erre a kérdésre egy 5-10 év múlva, hogy majd akkor mennyire lesz ilyen szép csillogós az ilyen felület… A legérzékenyebb burkolatok egyike, a legapróbb karc is meglátszik rajta és itt nem arra gondolok, hogy kulccsal nekiesik az ember. Hajszálkarcok ezrei lesznek majd rajta amik ha úgy esik a fény, mind láthatóvá válnak. Újan pár hónapig szép, de utána már menthetetlenül ocsmány lesz.

  • 2017.10.28. at 12:37
    Permalink

    Én arról beszélek, hogy zseniális tömegcsökkentésnek sikerült beállítani azt, hogy az autó súlya (felülről) elérte a nehezebb konkurensek átlagát, és nyugodtan nézhetsz nagyobb autókat is: Ford Focus 1290 Kg, Renault Mégane 1280 Kg, Kia Ceed 1258, hogy csak párat említsek, ehhez képest az 1.4-es Astra 1335 Kg…

    Amúgy 150 Kg többlet a menetdinamikában annyit tesz, mintha 15-20 LE-vel gyengébb lenne az autó, tehát az Astra 1.4-es 100 LE-s motorja valószínűleg ugyanolyan lomha lesz mint a Peugeot 82 LE-s alapmotorja, másrészt a VW vagy Peugeot 110 LE-s motorjai érezhetően élénkebbek lesznek mint az Opel 105 lovas turbósa. Összességében semmi bajom a dologgal, mindenki el tudja dönteni, hogy a tágasabb kasztni vagy menetdinamika érdekli jobban. Viszont ne állítsunk be forradalmi tömegcsökkentésnek olyan dolgot, ami csak átlagos vagy átlag alatti teljesítmény a kategóriában!

  • 2017.10.28. at 12:37
    Permalink

    Már megint az a kurva zongoralakk műszerfal. Mit kellen teni, hogy végre valahára felejtsék el ezt a förtelmet? Minden gyártó ezt rőlteti, de irtózatosan ízléstelen és nem beszélve arról, hogy ocsmányul érzékeny a legapróbb karcra, ütésre. Szuper anyagválasztás.

    Ettől eltekintve egyébiránt szimpatikus, kifejezetten tetszik a c pszlop formai megoldása. Csak az ár kicsit magas.

  • 2017.10.28. at 12:37
    Permalink

    Eleve nagyobb a karosszéria szélességben/hosszúságban/magasságban egyaránt, másrészt minek tovább csökkenteni a súlyt mikor a legkisebb 1.0-ás turbómotor (az 1.4-es szívó csak februártól lesz elérhető és Kelet-Európába készült) jobb menettulajdonságokkal rendelkezik mint az említett két modell legkisebbje?

    Fogyasztás vegyes: 4,4 l/100
    Végsebesség: 200 km/h
    Max. nyomaték: 170 Nm
    Gyorsulás 0-100 km/h: 11,2 s
    CO2 kibocsátás: 102 g/km

  • 2017.10.28. at 12:37
    Permalink

    Érdekes, hogy ennyire büszkék a súlycsökkentésre, miközben több mint 100 Kg-mal nehezebb a Golfnál és pl. 185 Kg-mal a Peugeot 308-nál. Pedig a súlycsökkentést emelik ki minden cikkben. Mihez képest? Örüljek hogy végre nem 1,5 tonna? Megint egy gyári kamu amit megetettek az újságírókkal…

    Aztán pár nap múlva lejön, hogy bocs mégsem olyan pille könnyű ez a vas:

    http://www.autonavigator.hu/sztori/itt_az_uj_astra_vajon_mikent_all_legfobb_vetelytarsaival_szemben-15572?lapozo=1

  • 2017.10.28. at 12:37
    Permalink

    Pedig valóban nagyobb. Legalábbis elől ülve filigránabbnak,szellősebbnek hat az autó,mint az elődje. Ülés hasonlóan kényelmes,mint a korábbi AGR ülések. Hátul passz. Szemre nagyobb.

  • 2017.10.28. at 12:37
    Permalink

    “Az Opel MEGLEPETÉSE, hogy vezetni is jó.”

    Gratulálok. A K Astrához érve végre-valahára sikerült ezt is kínkeservvel elérni. Hány évtizedes múltja is van az Opelnek?:)

  • 2017.10.28. at 12:37
    Permalink

    Az a helyzet, hogy fogalmad sincs. Ilyen buta kérdéseket nehéz megemészteni. Ha megnézel egy sirályszárnyas amerikai autót az 50-es évekből, majd belenézel ugyanebbe a kocsiba, meg fogsz döbbenni, hogy a 6 méteres hossz ellenére mennyire szűk belül és még csomagtartója sincs.
    Van sok komfort méret, van a tengelytáv és persze vannak belső építészeti megoldások (támla vastagság, kárpit szélesség stb. amivel ügyesen berendezhető egy autó.

    Okoskodás helyett menj el egy szalonba, ülj bele ezekbe az autókba és nem fogsz ilyen butaságokat kérdezni többet.

  • 2017.10.28. at 12:37
    Permalink

    Oldalról Ford Focus I -re emlékeztet.
    Ne csak a vezethetőséget nézzük már hanem mennyire kényelmes vezetőnek és az utasoknak is. Legtöbbnek ez a fontos, hosszabb távon biztosan. Akárcsak a Golf ez is mértében összement, akkor nem értem hogy lehet belül nagyobb hely. Talán a hátsó ülés rövidebb, első ülések vékonyabbak. Nincs ezzel gond ha nem a kényelem rovására mennek ezek.
    VW óta tudjuk hogy a marketing nemcsak meggyőzni hanem átverni is akarja a vásárlókat 🙂

  • 2017.10.28. at 12:37
    Permalink

    ezek az 1.4 t benyások nagyon hasonló dinamikával rendelkeznek mint a vw 1.4 tsi.
    Kíváncsian várom, hogy le tudja e nyomni a golfot:)
    Ránézésre ez a csomagtér elég picike, vagyis nem túl mély,,,,,
    ezt h mérik? csak mert az enyém elvileg 360l, de sokkal mélyebb, és ugyanez a kategória

  • 2017.10.28. at 12:37
    Permalink

    A forma egyértelmű lenyúlását “olaszosnak” nevezni kissé fura 🙂 lásd Alfa Romeo Giulia……De ettől függetlenül tetszik, és kellene is, csak hát azok az anyagiak…..

Vélemény, hozzászólás?