Az olasz főváros nevét viseli az új Ferrari

Roma néven érkezett a legújabb Ferrari, 612 lóerő kíséretében

Minden út Rómába vezet? vagy inkább minden úton Romát vezetnénk? Nem szerénykedett a Ferrari legújabb sportautójának névadásakor

A Ferrari hivatalos körítése szerint az új Roma azért született, hogy visszaadjon valamit az 1950-es és ’60-as évek Rómájának gondtalan életének hangulatából. Nos, azt nem tudhatom, hogy tényleg annyira gondtalan volt-e a római élet a múlt század közepén, de a legújabb Ferrarin tényleg feltűnik némi retro utalás. Például a hűtőrács egyértelműen ilyen részlet. Hosszú orrával és nagyon rövid farával sokkal inkább túrakupé ez, mint vérbeli sportautó, de azért erő sem hiányzik belőle.
Hirdetés
Bár túl sokat még nem árult el róla a Ferrari, az biztos, hogy egy 3,9 literes, V8-as motor dolgozik az orrában 612 lóerővel és 720 Nm forgatónyomatékkal, amit 8 fokozatú, duplakuplungos sebességváltó továbbít a hátsó kerekek felé. Ennek az erőnek 1472 kilogrammot kell mozgatnia, amit zokszó nélkül meg is tesz, lélegzetelállító dinamikával. Ugyanis álló helyzetből csupán 3,4 másodperc alatt már százon van, a 200 km/h sebességet pedig 9,3 másodperc alatt éri el, miközben a végsebessége 320 km/h. Habár a dizájnnal a múltidézést tűzték ki célul, az utastérben a legmodernebb megoldások várják a vezetőt. Digitális műszercsoportról olvashatja le az adatokat. Emellett az infotainment rendszer kijelzőjét is érdekesen pozicionálták, ugyanis egy hídszerű képződményen helyezkedik el, ami lényegében a műszerfal tetejét köti össze a kardánalagúttal. További érdekesség, hogy az első utas is saját érintőképernyős kijelzőt kapott. Arról azonban szintén nem árultak el biztos infót, hogy mikortól vásárolhatják meg az érdeklődők az újdonságot és mennyiért.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?