Azt hittük, ennyi agresszivitás nem fér el a GR 86-on, de mégis

A visszafogottság legkisebb jelét sem mutató tuningcsomag készült a Toyota GR 86 sportkocsihoz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A japán tuningkultúra mindig is excentrikus volt, a Toyota belépő szintű sportkocsijához most is olyan csomagot raktak össze, ami után jó sokan megfordulnak majd.

"Napi rendszerességgel ülök autóban, amióta jogosítványom van. Természetesen nem volt elég pénzem, hogy versenypályákra menjek, ezért autópályákon, utcákon és keresztül a városon versenyeztem" - így mutatkozik be a Tops Racing Art Kyoto alapítója a cég honlapján, és ebből már sejthetjük is, hogy vakmerő (és - khm - balesetveszélyes) életstílusa hasonlóan vakmerő tuningcsomagokat fog eredményezni. Persze ha ez nem lenne elég jelzésértékű, ott van a TRA Kyoto japán nemzetisége, márpedig azt tudjuk a szigetország műhelyeiről, hogy ha autóhoz nyúlnak, annak ütős végeredménye lesz.
Hirdetés
Mindezek ellenére talán mégsem számítottunk volna annyi agresszív kiegészítőre, amennyit a Toyota GR 86-ra pakoltak. Éppenhogy csak nem ízléstelen, pont annyi durvaság van benne, amennyit még elbír a kis sportkupé. Belépő szintjéből adódóan az alapverzió főleg a keményebb sportkocsik világába belépni vágyó autórajongókat szólítja meg a GR 86, és pont ennek a célközönségnek jön jól egy olyan, még megfizethető tuningcsomag, amivel garantált, hogy többen megfordulnak az ő kocsija után, mint mondjuk egy Ferrari után, ami már nem fért bele a költségvetésbe. Persze piros lámpánál állva hagyja a TRA Kyoto GR 86-osát a legtöbb sportautó, mert ez csupán optikai tuning, de attól még megvan a szépsége és létjogosultsága. Főleg a szépség emelendő ki már csak azért is, mert ha akarná, se tudná felvenni a versenyt egy Lamborghinivel akár az utcán, akár a pályán, hiszen az első lökhárító alsó szplittere olyan mély, hogy gyakorlatilag közlekedésre alkalmatlanná teszi a kocsit. Az ilyen autót inkább tuningshow-kon szokás bemutatni, ott viszont nagyot üt a teljesen lecserélt első lökhárító, amibe még morcosabb, lefelé szélesedő trapéz alakú légbeömlő került. Két szélen merevítők feszesítik a légterelő idomokat, az eltávolított Toyota embléma helye mellé pedig egy extra szellőzőnyílás került. Oldalnézetből még inkább letaglózó az autó, a szemtelenül kiszélesített sárvédők fekete védőelemei adnak szép kontrasztot a fehérségnek, csupán a küszöbre húzott rész lyuggatott kialakítása lett túl öncélú. Hátulról tűnik a legharmonikusabbnak a tuning, itt nemes egyszerűséggel, túlzásoktól mentesen sikerült egy olyan széles és lapos kialakítást tervezni, amit sokkal drágább és erősebb sportkocsik is megirigyelhetnek. Ehhez főként a hátsó kerékjáratok szellőzőnyílása, illetve a stílusban az autóhoz jól illeszkedő, hatalmas szárny járul hozzá. Nem maradhatott el természetesen az új felni, a döntött szögű Toyo feliratos gumik, és a belső puritánra csupaszítása sem.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?