Bemutatjuk a világ legmenőbb Opel Mantáját: a GSe árammal megy

Az Opel gyári minőségben épített újjá és alakított át egy 50 éves Opel kupét, mutatjuk, milyen lett!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

ElektroMODként hivatkozik az Opel a legújabb csodájukra: restauráltak, majd minden modern földi jóval megpakoltak egy Mantát. A végeredmény egyszerre lett retro és modern, akárcsak az élmény. A kocsi elektromos, de manuális a váltója és hátul hajt. Kéne?

50 évvel ezelőtt egy négyhengeres, 60 lóerős motor hajtotta az alap Mantát, de még a legerősebb változat is csak 105 lóerős volt. Fontos viszont figyelembe venni, hogy ez a teljesítmény - a korabeli autók jóval kisebb súlya miatt - a '70-es és '80-as években már bőven elég volt ahhoz, hogy aki ilyet vesz, jól szórakozzon vele. A Manta ugyanis mindenképp tonna alatti saját tömeggel rendelkezett, ezzel könnyebb volt egy mai MX-5-nél is, pedig kettővel többen fértek bele.Egy ilyen gép most újjászületett, ráadásul nem is akárhogy: modern Opel külsőt kapott, a motorját pedig elektromosra cserélték. Az Opel elnöke, Michael Lohscheller is nyilatkozott a projektről. "A Manta GSe jól mutatja, hogy milyen átéléssel építünk autókat itt az Opelnél." Hozzátette: "Kombináltuk a hagyatékunkat a modern Opel technológiával, melynek része az elköteleződésünk a fenntartható jövő és a környezettudatosság iránt."
Hirdetés
Nem csak a kinézet próbál egyszerre modern és nosztalgikus lenni, állítólag az élmény is az. Az elektromos motor ellenére ugyanis megmaradt a manuális váltó és a hátsókerékmeghajtás is. A motor 145 lóerős, 255 Nm forgatónyomatékkal rendelkezik, a hatótávja pedig eléri a 200 kilométert a 31 kWh kapacitású akkupakknak köszönhetően. További érdekessége, hogy mivel a motor elég erős lenne váltó nélkül is ehhez a kasznihoz, így az utastérben elhelyezett karra csak a fíling és a jobb gyorsulás miatt van szükség, ha valaki csak kocsikázna, elég beraknia negyedikbe, és a megállástól a végsebességig minden elérhető marad. Videón még jobban mutat a gép: egy igen kreatív rövidet is leforgatott vele a francia-német gyártó. A történet egy öreg, benzines Mantával és sztereotipikusan korhű stílusú sofőrjével indul, ám amikor megtudják, hogy a jövő elektromos, az autó is azzá válik, tulaja pedig átélheti a már említett jövőt.
Hirdetés
Még egy apró érdekesség zárásként: az Opel erre a projektre nem "az elektroMOD"-ként, hanem "az első elektroMOD"-ként hivatkozik. Szerintetek mi lesz a következő?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.05.19. at 17:21
    Permalink

    Féltem, hogy a Manta-viccek klasszikus tuningautós-proliját nem csapják le, aztán megjelent a kissé kelet-német kinézetű bajszos bőrzakós alak aki a jövőben susogós Adidas melegítőben nyomja. Onnan rendben volt. Amúgy a Peugeot e-Legend koncepció alapján akár gyárthatnának is egy modern verziót.

Vélemény, hozzászólás?