Búcsúzik az Alpina B7, a hetes BMW-k fehér cápája

A BMW szép lassan bekebelezi az Alpinát, ami jelentős változásokat hoz a német tuningcég életében

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Harminchat évig készült a vadított hetes az Alpina műhelyében, a legnagyobb BMW szedán és a tuningműhely kapcsolata véget ért.

Az Alpina és a BMW kapcsolata egészen 1962-ig nyúlik vissza, az apró manufaktúra Weber karburátorokat alakított át a BMW 1500 számára. Az apró és lelkes csapat olyan minőségben készítette a módosított alkatrészeket, hogy a BMW gyári garanciát vállalt az Alpina termékekre, amelyek sora egyre csak bővült, a hatvanas években hengerfejet és vezérműtengelyt is kínáltak a bajor autókhoz. A cég a motorsportban is megvetette a lábát, a hetvenes években számos sikert értek el a versenypályán, de az igazi áttörés 1983-ban jött el. Ebben az évben a német közlekedési minisztériumi felvette a hivatalos autógyártók közé az Alpinát, így már a forgalmiba sem BMW-ként kerültek be az autók, illetve a kék-fehér embléma helyett már a saját logójukat használhatták.
Hirdetés
A műhelyben rengeteg típus megfordult, az első nemesített hetes a E32-es szériából (1986-1994) került ki, a sor az idén a kifutó G11/G12 szériával zárult. Az Alpina életében gyökeres változást hoznak a következő évek, mivel 2025-re teljesen a BMW irányítása alá kerül a cég. Akinek a méret a lényeg, annak sem kell elkeserednie, a hatalmas X7-ből továbbra is elérhető az Alpina XB7 változat. A cégcsoport állítólag a legdrágább BMW-k és a Rolls-Royce-ok között tátongó űrt kívánja betölteni az Alpinával, így a Maybach emblémás Mercedesek konkurense lehet a hajdani tuningcég.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?