Budd-e mellett I.D. a Volkswagennél Párizsban
Íme, a Volkswagen felettébb ígéretes villanyautója, az I.D.
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Akár 400-600 kilométer közötti hatótávval, mesés menetdinamikával és önvezető funkciókkal is várhatjuk a Volkswagen I.D. elektromos koncepcióautót.
Bogár, Golf, I.D. - a Volkswagen ismét fogalmat kíván behozni az autózás világába. A Párizsi Autószalonon bemutatott új modelljük 400-600 kilométeres emissziómentes hatótávval csábít
Míg a Budd-e elektromos kisbuszt már korábban is láthattuk a Volkswagentől, az MEB, azaz moduláris és elektromos padlólemezüket bevető, állítólag egy új villanyautó-sort megelőlegező, most már tudhatóan I.D. néven bemutatott elektromos autójuk a korábbi részletfotók után most debütált a Párizsi Autószalonon. Ötajtós, 4,1 méter hosszú, azaz a Golfnál rövidebb, mégis nagyobb tengelytávot és tágasabb utasteret adó modellről van szó.
Hagyományos első és hátrafelé sikló hátsó tolóajtók, farmotor, hátsókerék-hajtás, 170 lóerő, 8 másodperces százas sprint
Ráadásul olyan ígéretekkel, mint például a 170 lóerős villanymotor adta 8 másodperces 0-100-as sprintidő és az egy töltéssel megtehető 400-600 kilométer táv. Az I.D. hátsókerék-hajtású lesz, amivel emissziómentesen is komoly vezetési élményt ígér, de a Volkswagen tovább megy. A piacra 2020 környékére ígért koncepcióból 2025-re már önvezetésre is képes verziót ígér. Meglátjuk, addig mennyit józanodik a most hagyományos első ajtókkal és kisbuszos hátsó tolóajtókkal szerelt modell, amellyel kapcsolatban a hatótávon túl a legnagyobb hír, hogy állítólag nem lesz drágább, mint egy hagyományos Golf. Igaz, azt nem tudjuk, hogy az mennyibe fog kerülni 4-5 év múlva.
Koncepcióként már egy e-Golf is tudhat 300 kilométeres hatótávot. Minden akku, illetve pénz kérdése - egyelőre, ám az I.D. esetén állítólag már nem kell felárral számolni majd