Dízelbotrány a Volkswagennél: lemondott a cégvezér

Martin Winterkorn a felmentését kérte a VW felügyelőbizottságától

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volkswagen elnöke önként távozott a cég éléről, ugyanakkor nem érzi úgy, hogy ő hibázott volna. Az első embert továbbiak követhetik.

A Volkswagen minden képzeletet felülmúló botránya kapcsán szerdán este jelentette be Martin Winterkorn, a cég elnöke, hogy felmentését kéri, miután találkozott és tárgyalt a felügyelőbizottság tagjaival. Mint elmondta, megdöbbentette, hogy ilyen csalás történhetett a cégnél, s a cég első embereként vállalnia kell azért a felelősséget, ugyanakkor nem érzi, hogy ő bármit is rosszul csinált volna. Az üzenet egyértelmű: további fejezés várható az ügy miatt, ami állítólag csupán visszahívási költségekben 6,5 milliárd eurót fog felemészteni, s akkor még nem beszéltünk az Egyesült Államokban kilátásba helyezett 18 milliárd dolláros bírságról.
Maga a TDI-botrány, mely szerint az EA 189-es dízelek csak némi csalással tudták teljesíteni az Egyesült Államok emissziós méréseit, temérdek egyéb, a márkán, illetve a cégcsoporton túlmutató kérdést is felvet. Miként az EU fogyasztásmérési ciklusa, az emissziómérés is sztenderdizált, az Egyesült Államokban ráadásul nem is a gázokat, hanem az OBD-csatlakozón keresztül érkező szondajeleket regisztrálták. Aligha lenne meglepő, ha nem a Volkswagen lenne az egyetlen gyártó, amely a méréshez optimalizálta motorját. De ne feltételezzük utóbbit, gondoljunk csupán abba bele, hogy már az Euro 5-ös emissziós norma is csupán részecskeszűrővel teljesíthető, a méréseken pedig azt nem nézik, nem is tudják nézni, hogy a részecskeszűrő tisztításakor mi jut a levegőbe, hiszen a folyamat csak huzamos magasabb fordulaton autózáskor indul el, illetve fut végig (ezért is tud eltömődni a kizárólag városban használt dízelek szűrője).
Mi lesz most a megoldás, miként fogják teljesíteni a Volkswagen autói, egyáltalán a dízelek az elvárt emissziós paramétereket? Erről a Volkswagen eddig még a gyárhoz és a hazai forgalmazóhoz is eljuttatott kérdésünkre sem nyilatkozott, s várhatóan a közeljövőben sem fog, Bejczy József igazságügyi közlekedési szakértő azonban szerda este az M1 csatornán igencsak lesújtó véleményt fogalmazott meg: "Nincs meg a megfelelő technológia azon emissziós értékek eléréséhez, amelyeket előírnak a gyártóknak." Miként azt kifejtette, ezeket a károsanyag-kibocsátási értékeket politikusok és gazdasági szakértők határozták meg, így a mérnököknek muszáj volt megoldást találniuk, mert a gazdaság megkövetelte az értékek betartását, hogy a vevők által kedvelt és elvárt dízelek piacon tudjanak maradni. Hozzátette, hogy a Volkswagen a legrosszabb megoldást választotta, de ezt is kényszerhelyzetben tette. A szakértő szerint az ügy eredményeként az alternatív meghajtású autók felé terelődhet a hangsúly. Ez aligha meglepő, sajtóértesülések szerint a Mercedes-Benz máris döntött arról, hogy felfüggeszti a személyautó-dízelek fejlesztését, s inkább a hibridek terén erősít.
Hirdetés
A dízelkorszak végét jövendöli a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület is. Közleményük szerint a dízel járművek szalonképességét az egyre szigorodó kibocsátási határértékekkel csak elméletben sikerült fokozni. Véleményük, hogy a valós körülmények között a laborértékeknél sokkalta környezetszennyezőbb dízeleket ki kellene tiltani a városokból, s inkább a még idejétmúlt technológiával is kevésbé környezetszennyező bio- és földgázzal hajtott motorok terjedését kellene támogatni, hiszen azok töredék mennyiségű nitrogénoxidot és jóval kevesebb széndioxidot bocsátanak ki, szilárd részecske pedig a metán üzemanyag elégetésekor nem keletkezik.
A dízelek persze még jó ideig minden bizonnyal piacon lesznek, a vevők ugyanis kedvelik őket. Hogy más gyártóknál is kitudódik-e mérési manipuláció, az egyelőre a jövő zenéje. Most a Volkswagen él kemény napokat. Hogy meddig, azt nem tudni, bár az Egyesült Államokban a cég vezetőit is megszorongató bűnügyi eljárás indult, s a francia környezetvédelmi miniszter szerint "meglopták az államot és az adófizetőket", a hét elején beomlott Volkswagen részvényárfolyam már szerdán reggel emelkedésnek indult, s Winterkorn lemondásának hírére tovább erősödött. Az ügy persze aligha fog kifutni egy hét alatt, folytatása, kifolyása hosszú lesz, de tulajdonképp nem baj az, ha rávilágít arra, hogy nem minden felhasználás mellé optimális a dízel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?