Drágul a villanyautó-tankolás. Bizonyos helyeken

Változik a Mobiliti díjszabása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem olyan vészes a helyzet, mint a folyékony üzemanyagoknál, de azért a villany ára is kúszik szépen felfelé, a Mobilitinél is drágulás jön.

Aki a Mobiliti oszlopain is szokta tölteni villanyutóját, most már drágábban vételezheti az energiát, ugyanis november 11-én változott a díjszabás. A 22 kW-os AC-töltők esetében 10 forintos az emelkedés, tehát 135-ről 145 forintra emelkedett egy kWh ára. A 25 kW-os DC-töltőknél ugyanekkora a növekeés, szóval 10 forint, így 155 forintról 165 forintra emelkedett egy kWh áram ára. A legalább 40-70 kW-os teljesítményű AC-, illetve DC-villámtöltők esetében pedig a percdíj emelkedett, ugyancsak 10 forintot. Tehát 110-ről 120 forintra nőtt a percdíj, viszont a legalább 100 kW-os DC-ultratöltők percdíja maradt 150 forint. Ha ezt kivetítjük mondjuk a nemrég nálunk járt Mercedes-Benz eVitóra, amelynek 60 kWh-s az akksija, akkor kiderül, hogy legolcsóbban 8700 forintért tölthető fel Mobiliti oszlopról. Egy feltöltéssel a villanyfurgon körülbelül 220-250 kilométert képes megtenni városban.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?