Dráma és Porsche-győzelem Le Mans-ban

Ilyen nincs: Le Mans-ban az élről kellett kiálljon a Toyota

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hihetetlen dolog történt Le Mans-ban: az élen álló Toyota alig több mint 3 perccel a 24 órás viadal vége előtt állt meg, ezzel a Porsche 18. Le Mans-győzelmét szerezte meg.


A most hétvégére esett, szombat 15 órától vasárnap 15 óráig tartott Le Mans-i 24 órás verseny a lehető legizgalmasabbra sikeredett, a vége nem várt fordulatot hozott. Miután a Toyota és a Porsche szinte végig komoly küzdelemben volt, a Toyota Gazoo Racing 5-ös rajtszámú autója a verseny vége előtt 30 perccel már igen stabil előnnyel futott az élen. Mögötte a 2-es rajtszámú Porsche 919 Hybrid mérkőzött, amivel Neel Jani 10 perccel a kockás zászló integetése előtt még egy kerékcserére is kiállt. Az első helyre már nemigen volt esély, a biztos befutás azonban cél volt. Mindössze 3 perc 3 másodperccel a verseny vége előtt megtörtént a Toyota számára a tragédia, a Porsche számára a csoda: a technikai problémákkal addig nemigen küzdő japánoknak megállt az élen álló autója. A Porsche pozícióba került, az 5-ös kiesése után a Toyota Gazoo Racing 6-os rajtszámú autója csak a második helyre tudott befutni.
Hirdetés

Míg az LM P1 kategóriában a Porsche nyert a P2-ben a francia Signatech Alpine a 36-os rajtszámot viselő Alpine A460 - Nissan versenyautóval. Az utcán is futó autók GTE Pro kategóriájában a Ford fölényesen nyert a GT-vel, a GTE Amateur kategóriában két Ferrari 458 Italia futott be egy Porsche 911 R előtt. A CDNT kategóriában pedig az egyedüliként végigfutó SRT 41 By OAK Racingé a dicsőség.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?