Egekbe szökő üzemanyagárak

Minden jel az üzemanyagárak emelkedésére utal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Gyengül a forint, tervben van a gázolaj jövedéki adójának és az általános forgalmi adónak az emelése is, mindez a benzinkutakon is megmutatkozik majd.

Gyülekeznek a sötét felhők az üzemanyagárak felett, legerősebben a gázolaj ára növekedhet, jövedéki adójának emelését a legfrissebb információk szerint novembertől tervezik, ugyanakkor az általános forgalmi adó (ÁFA) emelése is tervben van, s csak ez utóbbi önmagában a benzinnél is 5,96 forinttal növelné literenként az üzemanyagárat, a gázolajnál pedig 5,74 forintos áremelkedés következne be, amihez a jövedéki adó növekedését is hozzátéve már jelentős, 22,3 forintos literenkénti áremelkedés várható - csupán az adó miatt az elkövetkezendő hónapokban, a portfolio.hu kalkulációi szerint.
Azonban nem csupán az adók miatt várható az üzemanyagok áremelkedése, a forint e héten is gyengült (mintegy 5 százléknyit) a dollárhoz mérten. Ez olyan mértékű, hogy hiába csökkent mintegy 2 százalékkal a nyersolaj, 4 százalékkal a benzin és a 1 százalékkal a gázolaj nemzetközi jegyzési ára, a hazai kutakra érve már elvész az üzemanyagok áresése. Az elemzők szerint a jövő héten a benzin hazai átlagára várhatóan nem változik, a gázolaj ára azonban minden bizonnyal nőni fog, még nem egész 1 százalékos, azaz 3 forintos emeléssel is eddig ismeretlen magasságba, literenkénti 380 forintra kúszhat. Nem nehéz kiszámolni, ha ehhez még hozzájönnek az adóemelések, 400 forint alatt nem lesz gázolaj és elképzelhető, hogy utóbbi a benzinnél is drágább lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?