Egyedi ötlet a Toyotától, első hangzásra lehet benne valami

10 %-kal kisebb fogyasztás egy pohár vízzel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csak egy pohár víz kell ahhoz, hogy tíz százalékkal csökkenjen az autó fogyasztása – igaz, azt nem a sofőrnek kell meginnia.

Elég egy pohár víz ahhoz, hogy tíz százalékkal csökkenjen az autó fogyasztása. Erre az eredményre jutott a Toyota. Nem hiszik? Próbálják ki a módszerüket. Ennek lényege, hogy egy teli pohár vizet kell helyezni a műszerfal tetejére, természetesen nem a pohártartóba, és úgy kell közlekedni az autóval, hogy abból se lötykölődjön ki lehetőség szerint egy csepp sem. Természetesen mivel a digitális korban élünk, ezt nem kell szó szerint venni, feltéve, hogy rendelkezünk egy olyan okostelefonnal, amelyben nagyon fejlett gyorsulásérzékelők is vannak. Konkrétan az iPhone-hoz írtak egy olyan programot, amely pohár vízként viselkedve rögzíti a vezetési stílusunkat, és ennek megvan az az előnye is, hogy hosszabb távon nyomon tudjuk követni a vezetési stílusunk változását, és a fogyasztásunk csökkenését. Ki szeretnék próbálni? A www.glassofwater.org weboldalon lehet regisztrálni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.11.01. at 03:50
    Permalink

    Ez ügye most vicc??? Egy Bp-i, de bármilyen forgalomban épp eszűen nem kivitelezhető!
    Viszont ez helyett ténylegesen tudok ajánlani olyan technikai berendezést, ami csökkenti a fogyasztást 5-15%-l!
    Ha ez érdekel valakit és a szerkesztőt, akkor jelezze!

Vélemény, hozzászólás?