Egyedülálló megoldás a dugók ellen Kínában

Busz megy az emeleten

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Pekingben és számos kínai nagyvárosban állandósultak a dugók, ezért most központi segítséggel a tömegközlekedés új formáját vezetik be.

Kínában nem ragaszkodnak a hagyományos megoldásokhoz, hiszen egyáltalán nem hétköznapi problémákat kell megoldaniuk a várostervezőknek. Több olyan város van a távol-keleti országban, ahol nap mint nap több, mint egy Magyarországnyi embertömeget kell eljuttatni a munkahelyére, vagy épp haza. Ennek megfelelően európai fejjel szinte felfoghatatlan méretű dugók alakulnak ki rendszeresen a metropoliszokban, amelyek megoldására nem feltétlenül megfelelő válasz a hagyományos tömegközlekedés fejlesztése. Az autóbuszok olyan nagy számban vannak már most is jelen az utakon, hogy a buszsávok is rendszeresen beállnak, a villamos vonalak kiépítésére nincs elég hely, a metró pedig nagyon drága. A kínai mérnökök azonban úgy vélik, megtalálták a megoldást a problémákra.
A gólyalábas autóbusz – hamarosan majd megfelelő magyar nevet kell majd találni neki, addig ez a körülírás is megteszi – a meglévő infrastruktúrát, azaz aszfaltozott utakat használja, és egy szerelvényben 1200-1600 ember egyidejű szállítására képes. Azáltal, hogy kiemelték a személyautók szintjéről, a gólyalábas busz elméletileg akkor is tud haladni, ha az autók állnak. Persze ehhez megfelelően rendezett sorokban álló autók szükségesek, és az, hogy ne keveredjenek teherautók a busz sávjába. Utóbbiról szélesség- és magasságkorlátozó kapuk gondoskodnak, előbbiről meg minden bizonnyal egy kellő szigorral betartatott pártutasítás. Néhány elektromos vezetőszalag az aszfaltban, megfelelő magasságú peronok, ahol az utasok ki-be tudnak szállni – a mérnökök becslése szerint a metró építési költségének tizedébe fog kerülni csak a megfelelő infrastruktúra megteremtése. A gólyalábas busz érdekessége, hogy az utasok nem csak oldalirányban tudnak ki- és beszállni, de a rendszeres távolságokra elhelyezett lépcsők segítségével függőlegesen is ki tudnak szállni a járműből, így közvetlenül az út fölé épített bevásárlóközpontokba vagy irodaházakba érkezhetnek meg az utasok. Kínának gyors megoldásra van szüksége a közlekedési problémái megoldására, ezért már az idén megkezdik az első, 185 km hosszúságú vonalhálózat kiépítését Peking Mentougou kerületében. A gólyalábas busz mozgatásáról elektromos kerékagy-motorok gondoskodnak, így helyi károsanyag-kibocsátás okozása nélkül tehermentesíti a zsúfolt utakat az új megoldás. Érdekes ötlet, kíváncsian várjuk a gyakorlati tapasztalatokat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.11.01. at 03:25
    Permalink

    Ez így nem kicsit durva 😀 Szerintem teljesen jól néz ki, én drukkolok hogy megvalósíthassák. Aztán a végén még máshol is elterjednének 😉 Nem akkora hülyeség ez

Vélemény, hozzászólás?