Egymillió kilométeres Skoda a MÁV-nál – nem rossz

A MÁV egyik Skoda Roomstere 25-ször kerülhette volna meg a Földet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mindössze 5,5 év alatt futott egymillió kilométert a MÁV egyik, pécsi vasúti vizsgálók által hajtott Skoda Roomstere.


Nem először találkozunk sokat futott, de egészen jó karban lévő MÁV-autóval, évekkel ezelőtt egy Opel Astra kombin ámultunk, ami több mint 600 ezer kilométert futott, most pedig egy csaknem egymillió kilométert teljesített Skoda Roomstert mutat a MÁV, furcsa módon pont olyan levéllel, mintha azt egy büszke magántulaj írta volna.
Az öt és fél éves Roomsterbe a MÁV pécsi vasútbiztonsági járőrei tekerték bele az egymillió, a föld megkerülését 25-ször lehetővé tevő kilométert. Az 1,4 literes szívómotoros egyterűnek nem volt jelentősebb műszaki hibája a leírás szerint; persze, ehhez szükség volt a hozzáértő gondoskodásra és az előírások szerinti, rendszeres szervizelésre is, amit flottaautóként megkapott. A MÁV berkein belül már legendássá vált egymilliós Roomstert napjaink kedvelt, s szintén a MÁV büszkeségének számító Flirt típusú motorvonattal fotózták össze a MÁV-START istvántelki főműhelyének vágányainál. Az apropót a Roomster hamarosan egymillió kilométerhez érő kilométerszámlálója adta, de ennek kapcsán természetesen a svájci mérnöki csúcsteljesítmény jelzővel illetett Stadlet Flirt motorvonatról is megtudhattunk egy-két érdekességet.
A fotózáshoz használt Flirt sem szerénykedhet kilométerszám kapcsán, mert alig több mint két év alatt félmillió kilométert futott, vagy ahogy a MÁV fogalmaz „zakatolt”. Az európai vasutak közül egyébként a MÁV-START rendelkezik a legnagyobb egységes, 123 darabos flottával ebből a motorvonattípusból. A modern, ergonomikus, 160 km/órás tempóra is képes, áram-visszatáplálós motorvonatok látják el Budapest elővárosi forgalmának nagy részét, emellett egyes távolsági viszonylatokon is menetrend szerint járnak, így nemcsak a Budapest elővárosában utazók, de a Balaton déli partján vagy a Győr, Eger, Békéscsaba, Záhony, Kelebia felé vonatozók is jól ismerhetik őket.
Hirdetés

Ami pedig az „egymilliós” Roomstert illeti, azt a MÁV 2012 februárjában több mint 40 másik Roomsterrel együtt vette át a Porsche Lízingtől. Az autót a vasúttársaság pécsi biztonsági főigazgatósága kapta, ahol azóta majdnem elérte az egymilliót (egész pontosan a 997 882 kilométert futott a fotózásig). A vasútbiztonsági járőrök naponta átlagosan 500-600 kilométert tekertek az autó számlálójába, főként Dél-Magyarországon; a pécsi telephelyről indultak például Paks és Kaposvár térségében végzett ellenőrző körutakra, de a Balaton déli partján is gyakran megfordultak vele.
A szervizperiódusok és az olajcserék szigorú betartásán, a törődésen, illetve a gondos karbantartáson kívül az 1,4 literes, 16 szelepes szívó benzinmotor élettartamára kedvező hatással volt, hogy – az indulásokat követő rövid bemelegedést leszámítva – szinte egész nap üzemmeleg állapotban használták az autót. Jelentősebb hiba annak ellenére nem jelentkezett, hogy műszakonként különböző vezetési stílusú emberek hajtották. A 4,2 méter hosszú, az ellenőrzésekhez szükséges holmiknak kellő helyet adó, 477 literes csomagterű Roomstert használói kisigényű, strapabíró járműnek mondják, fogyasztása a hajtós munkanapokban 6,8-8,4 l/100 km között alakult.
A fotók szerint is makulátlannak tűnő autó kapcsán a MÁV azt írja, hogy ez a Roomster akár a milliós össztáv kétharmadát is letagadhatná. A fehér karosszériaelemek és a lökhárítók épek, töréshiba nem csúfítja, csak elöl található pár festéklepattogzás. A hibalistán csak apróságokat lehet felsorolni; a kormánykerék simára kopásán, a celluxszal körbetekert, széttöredezett váltógombon és egy csálén álló szellőzőrostélyon kívül más állítólag nem is nagyon utal az óriási futásteljesítményre, az a képekről sem ismerhető fel.
Az autóit kétségkívül gondosan karbantartó és állítólag felelősségteljes és hozzáértő módon használó MÁV nincs híján nagy futásteljesítményű példányoknak: egy Skoda Fabia például több mint 550 ezer, két Opel Astra pedig 700 ezer, illetve 650 ezer kilométert tett meg náluk. A 9-10 éve forgalomba állított Flirt motorvonatok esetében a kétmilliós futásteljesítmény sem ritka, de – mint említettük – a fotózáson megjelent Flirt is túl van már az 500 ezer kilométeren.
A vasutasok által eddig használt, egymillió kilométeres Roomster minden bizonnyal a Skodák jó hírnevét fogja erősíteni. Az autó története azonban hamarosan máshol folytatódik: a legendás egyterű a közeljövőben visszakerül egy márkakereskedésbe, majd a piacra kerül, az LZP-903 futása állapota ellenére nem lesz letagadható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?