Egyre drágábban kötünk cascót

Idén 8 százalékkal magasabb a casco átlagdíja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Netrisk.hu adatai szerint az idei év első nyolc hónapjában 8 százalékkal nőtt az átlagos casco kötési díj.


Drágábban kötünk cascót, mint tavaly - foglalható össze a Netrisk.hu közleménye. Az emelkedés oka részben a díjak növekedése, részben pedig az új autók növekvő száma – tulajdonosaik ezekre a nagyobb értékük miatt magasabb összegért tudnak biztosítást kötni.
Az összes casco 40 százalékát idén (csakúgy, mint tavaly) casco nélküli használt autóra kötik, jellemzően annak megvásárlása során. A második leggyakoribb ok az évfordulós szerződésváltás, minden harmadik autós emiatt köt casco-szerződést. Örvendetes adat ugyanakkor, hogy a tavalyi 16-ról 22 százalékra nőtt az újonnan forgalomba helyezett személyautókra kötött cascokötések aránya, mivel augusztus végéig a tavalyi 36 ezer helyett idén már közel 44 ezer új személyautót adtak el Magyarországon.
Bár az átlagdíjak 8 százalékkal nőttek, ennek nem csak a díjak - nem ilyen mértékű - emelkedése az oka, hanem az is, hogy a növekvő újautó eladások miatt mind több szerződés köttetik a drágább új autókra. A legkedvezőbb díjakat az évfordulókor átszerződők kapják, az ő díjaik emelkedtek a legszerényebb mértékben Bár az átlagdíjak 8 százalékkal nőttek, ennek nem csak a díjak - nem ilyen mértékű - emelkedése az oka, hanem az is, hogy a növekvő újautó eladások miatt mind több szerződés köttetik a drágább új autókra. A legkedvezőbb díjakat az évfordulókor átszerződők kapják, az ő díjaik emelkedtek a legszerényebb mértékben
„Jelentős eltérést tapasztalunk az átlagdíjakban aszerint, hogy mi a szerződéskötés oka” – mutat rá Sebestyén László, a Netrisk. hu vezérigazgatója. „Átlagosan 90 ezer forint feletti összeget, vagyis 63 százalékkal többet fizetnek az új autót vásárló ügyfelek azoknál, akik a szerződésük évfordulóján váltanak új biztosításra (55 ezer forint). Az előbbi szerződések arányának növekedése automatikusan emeli a piacon tapasztalható átlagos díjszintet is.”
Egyre többen vállalnak magasabb önrészt
A magasabb díjszint egyre több autóst késztet arra, hogy spóroljon az éves casco-díjon. Ennek egyik módja, hogy a kgfb-hez hasonlóan a casco-ajánlatokat is díjösszehasonlító oldalakon tekintik meg. Ha lehetőségük van rá, a kgfb-vel együtt kötnek cascót, mivel az együttkötés során nyújtott kedvezménnyel akár a cascodíj negyedét is meg tudják spórolni. Díjcsökkentő tényező még többek közt az elektronikus kommunikáció, az elektronikus díjfizetés, illetve a féléves vagy éves fizetési ütem is.
Sokan választják az önrész megszokott mértékének növelését is. Idén már csak a szerződők kevesebb mint fele (49 százaléka) választotta a 10 százalék/50 ezer forintos önrészt, melynek egy év alatt nyolc százalékponttal csökkent az aránya. A 100 ezer forintos önrész aránya ugyanakkor idén 32 helyett már 37 százalékra nőtt, de immár 11 százaléknyi a 200 ezer forintos önrészt választók aránya is - nyilvánvalóan a kedvezőbb biztosítási díj érdekében. „Természetesen fontos az ár, de figyelembe kell venni, hogy káreseménykor a magasabb önrész jobban terheli a zsebünket” – jegyzi meg Sebestyén László. – „A magasabb, 100 vagy 200 ezer forintos önrészt választó autós ugyanis azt vállalja a díjcsökkenés fejében, hogy a biztosító kártérítésére csak komolyabb károk esetén számíthat, akkor is csupán a magas önrészt meghaladó összeg erejéig.”
Hirdetés
Öregebb autókra is kötnek cascót
Miként arra egy közelmúltbeli cikkünkben is rámutattunk, a hazai autópark átlagéletkora immár túllépte a 13 évet. A biztosítók ennek a trendnek megfelelve egyre több casco-terméket dolgoznak ki idősebb autókra. Ezekben általában maximált rezsióradíjat számolnak fel, illetve utángyártott alkatrészek beépítését engedélyezik - annak érdekében, hogy olcsóbbak lehessenek a hagyományos konstrukcióknál.
Ennek is köszönhető, hogy a casco immár nem csak a 0-5 éves autók jellemző biztosítási formája. A Netrisknél kötött full casco 43 százalékát 6-9 éves, további 13 százalékát legalább 10 éves autókra kötik - hiszen az autópark zömét az ilyen, nem pedig a 6 év alatti autók adják.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?