Elektromos és önvezető autókról kérdezték honfitársainkat

Villanyautót a jelenlegieknél olcsóbban, önvezetőt azonban semiképpen se venne a magyar

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elektromos autók árzuhanására várnak a magyarok, önvezető autót azonban elérhető áron sem vennének.

Kedvező ajánlat esetén a magyar autóvezetők csaknem 60 százaléka elgondolkodna elektromos vagy tölthető hibrid autó vásárlásán, 9 százalékuk pedig a költségektől függetlenül is azt tervezi, hogy ilyen típusú gépjárműre vált a jövőben – derül ki az EY és az Ipsos Zrt. 500 hazai autóvezető megkérdezésén alapuló felméréséből. A megkérdezettek 40 százalékát a vételár, 28 százalékát az egy töltéssel megtehető hatótáv tántorítja el attól, hogy a környezetet kevésbé terhelő autóra váltson. Mindössze a válaszadók 35 százaléka tartja indokoltnak, hogy az alacsonyabb fenntartási költségek miatt többet fizessen egy elektromos meghajtású autóért, mint egy hagyományos dízel- vagy benzinmotorosért.
Hirdetés
„A hazai vásárlók egyre tudatosabbak, amit csak erősíteni fog az új közlekedési megoldások még szélesebb körű elterjedése, mint például az autómegosztás vagy a perc alapú autókölcsönzés” – emelte ki Demeter Ákos, az EY Tanácsadási Üzletágának Partnere. „Átlagosan egy autót idejének mindössze öt százalékában használunk ki. A következő generáció számára már természetes lesz, hogy ha el szeretne jutni egyik helyről a másikra, számtalan kedvezőbb lehetőség közül választhat, mint például egy új vagy akár használt autó vásárlása” – tette hozzá a szakember. Demeter Ákos szerint erre a változásra a kereskedőknek is fel kell készülniük, akiknek az új autók eladásából egyre kevesebb nyereségük lesz, ezért új területekre kell belépniük, hogy fenn tudják tartani növekedésüket.
Az önvezető autók még nem vívták ki az elismertséget
A megkérdezettek közel harmada biztos benne, hogy 10-15 éven belül Magyarországon is elterjednek az önvezető autók. Komolyabban azonban csak a fiatalabb korosztály (20-29 év) venné fontolóra, hogy ilyen típusú járműre váltson. A rutinosabb sofőrök mintegy 60 százaléka soha még csak el sem gondolkodna rajta, hogy önvezető autót vegyen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.06.12. at 20:01
    Permalink

    Az, amit “önvezető” névvel illetnek, zárt pályán, kontrollált körülmények között képes vezetni. A budapesti forgatagban reménytelenül elvérzik. Nem is várható a jelenlegi számítástechnikai fejlettség mellett nagy áttörés. Majd talán a kvantumszámítógépekre már lehet olyan öntanuló szoftvert írni, ami képes lesz a váratlan helyzetek többségét okosan kezelni.

Vélemény, hozzászólás?