Év Autója 2014: Peugeot 308

Két elektromos autót verve lett Év Autója a Peugeot 308

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 307-es 2002-es sikerét követően a második generációs Peugeot 308 lett a 2014-es Európai Év Autója, méghozzá 307 ponttal. A Teslát és az i3-as BMW-t verve. Meg a Mazda3-at is, de nagyon.


A 84. Genfi Autószalon nyitányaként kiderült az Európai Év Autója 2014 szavazás végeredménye, a szaksajtóból, 23 országból verbuvált 58 fős zsűri aktuális választottja a Peugeot 308 lett (Teszt róla itt). Méghozzá 307 ponttal, talán épp azért, mert a Peugeot legutóbb a 307-essel diadalmaskodott - még 2002-ben a francia kompakt kettővel ezelőtti nemzedékét díjazva.
Hirdetés

A rövidesen kombiként is érkező 308 mögött másodikként a BMW i3 elektromos kisautó, harmadikként a Tesla Model S elektromos luxusautó végzett 223, illetve 216 ponttal. Negyedik a Citroën C4 Picasso lett 182 ponttal, még tőle is "kikapott" az előzetesen nagy esélyesnek kikiáltott, általunk is favorizált Mazda3 csupán 180 pontot érdemelve, míg a finalisták további sorrendje: Skoda Octavia (172 pont), Mercedes-Benz S-osztály (170 pont).
Európai Év Autója - korábbi győztesek
1964 Rover 2000
1965 Austin 1800
1966 Renault 16
1967 Fiat 124
1968 NSU Ro 80
1969 Peugeot 504
1970 Fiat 128
1971 Citroën GS
1972 Fiat 127
1973 Audi 80
1974 Mercedes 450S
1975 Citroën CX
1976 Simca 1307-1308
1977 Rover 3500
1978 Porsche 928
1979 Simca-Chrysler Horizon
1980 Lancia Delta
1981 Ford Escort
1982 Renault 9
1983 Audi 100
1984 Fiat Uno
1985 Opel Kadett
1986 Ford Scorpio
1987 Opel Omega
1988 Peugeot 405
1989 Fiat Tipo
1990 Citroën XM
1991 Renault Clio
1992 Volkswagen Golf
1993 Nissan Micra
1994 Ford Mondeo
1995 Fiat Punto
1996 Fiat Bravo/Brava
1997 Renault Mégane Scénic
1998 Alfa Romeo 156
1999 Ford Focus
2000 Toyota Yaris
2001 Alfa Romeo 147
2002 Peugeot 307
2003 Renault Mégane
2004 Fiat Panda
2005 Toyota Prius
2006 Renault Clio
2007 Ford S-Max
2008 Fiat 500
2009 Opel/Vauxhall Insignia
2010 Volkswagen Polo
2011 Nissan Leaf
2012 Chevrolet Volt/Opel Ampera
2013 Volkswagen Golf

A Peugeot negyedik sikerét aratta. Francia autó (a Renault Clio) utoljára 2006-ban győzött. A BMW, a Mazda és a Skoda még nyeretlen az Év Autója cím történetében, miként persze a Tesla is, de ezen azért nincs mit csodálkozni, tekintve, hogy igen ambiciózus, de még fiatal a cég. A BMW i3 és a Tesla Model S (főleg utóbbi) vélhetően drágasága miatt sem kanyarodhatott vissza az Ampera/Volt és a Leaf törte - díjazottan - zöld útra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    [i]“Ha Kína korlátozza a lítiumkitermelést az egyből viszi majd fel az árat, jelenleg ezt tekintik az új kőolajnak.”[/i]

    Tudom hogy nem érdekel, de ez a kijelentésed kb. akkora kapitális marhaság mint amilyen a felejthetetlen a Hummer ződebb mint a Prius zakód.
    1. A világ legjelentősebb lítium készletei nem Kínában vannak úgyhogy nekik nincs ilyen ráhatásuk az árra.
    2. A “lítium az új kőolaj” nevű egetverő baromságot megint csak azok a nulla tudású elmebetegek szokták hangoztatni akik imádják, ha olyanba pofázhatnak bele amiről lövésük sincs. A kőolajszármazékot ha üzemanyagként felhasználod az gyakorlatilag örökre el is veszik, de egy akkumulátorban a litiumnak egyetlenegy molekulája sem távozik az élettartama alatt és a végén teljesen újrafeldolgozható. Kapisgálod már, hogy megint mekkora hülyét csináltál magadból? Hát persze hogy nem. 🙂

    [i]“Távolsági közlekedésben később sem lesznek elektromos autók mert egyszerűen alkalmatlan a nagy távolságok megtételére.”[/i]

    Ez így megint a nettó hülyeség kategóriája. De mondjuk tőled más nem is várható. Annyira alkalmatlanok az elektromos autók nagy távolságok megtételére, hogy néhány Tesla Model S idén februárban 76 és fél óra alatt 5575,6 km-t tett meg, miközben Los Angelesből New York-ba mentek:

    [url]http://www.carscoops.com/2014/02/tesla-model-s-sets-record-for-electric.html[/url]

    Leülhetsz fiam, ismét elégtelen alá! 🙂

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    [i]“Nekem az fáj, hogy valaki 0 hozzáértéssel állapít meg örök érvényű hülyeségeket.”[/i]

    Júj! 🙂 Néhány évvel ezelőtt akkor miért nem éreztél iszonyú fájdalmat, amikor bamba vigyorral kijelentetted hogy márpedig a Hummer ződebb mint a Prius? LOL! 🙂

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    [i]“…amelyik valami maradandót adott az autógyártásnak (Alfák a common rail, Pugeot a részecskeszűrő, golf VII a modulárlis platform miatt, Ampera a hibrid miatt (bár ez a toyotának járt volna sok éve)).”[/i]

    És szerinted 2005-ben ki nyerte az év autó díjat Te nagyon okos ember?

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    Nem a milliomosoknak van előállítva a Tesla, most építenek akkumulátor gigagyárat, ami jóval csökkenti a költségeket.
    Jó lesz majd visszagondolni azokra az időkre amikor még benzines/dízel autók futottak, jó lesz megnézni hogy a 308-as év autója volt 2014-ben, akkor amikor már kezdett az új kipufogógázmentes technika teret nyerni.
    Érdekes lesz ránézni majd hogy ez a technikai tudás segítette a Marsi kolóniára jutást, ottlétet, úgy 30 év távlatából.
    Élvezetes lesz nézni hogy a gyerekeink tüdejét az elavult technika köpte még tele kipufogógázzal, ha egyáltalán megéljük még ezt. Élvezetes lesz? Nem.

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    A megbízhatóságra gondolsz, a mostani vasak azért nem esnek szét hirtelen azért mert francia. Rosszul fogalmaztam, nekem ez nem sorrend, hanem komplexumként kezelném, pontosabban az optimumra törekednék. És ha a mostani autók kínálatot nézem, akkor elég jól állnak a franci és olasz kocsik. Pl nekem a 308 jobban tetszik kivűl és belül mint egy golf, az ülés jó a hosszű autópályázásra (nekem erre kell), van benne minden épeszű felszereltség (klíma alap már, tempomat, ülésfűtés) és jó motor és olcsóbb is mint más akkor miért ne a Peugeout. Így értem, nem hiszek abban, hogy egy Audi A3 vagy egy Golf vagy egy A-klasse többet nyújtana nekem, mint amennyivel többe kerülnek.
    Ha családi felhasználásra kellene kocsi, ott erősen a francia mezőny fele kacsingatnék, használhatóak és jó az áruk mind újonnan és használtan is

    Vannak olyan típusok, amik nem olyan jók francia, olasz vonalon, de azért más gyártóknak is voltak bajai, főleg régebben, de most nem 15 20 évnyi távlatról bezsélünk, hanem új ill. pár éves gépekről.

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    Mit értesz vesszőfutás alatt?
    Én mostani fejemmel tuti valami franci v olasz kocsit vennék. Hogy miért? Jobban tetszenek, abban nem hiszek, hogy az elmúlt évek autói között akkora nagy különbség lenne. Új autó esetén a legtöbb gyártó ad elég garanciát (hosszabítható). Új autónál nálam a forma, a kényelem. felszereltség és az ár döntene, nem a márka.
    Használt esetén meg a francia olcsóbb a sztereótípiák miatt, bőven annyival, hogy ha esetleg a gari után megadná magát(ami bármelyik márkánál lehet), akkor ott van a kis tartalék, amennyivel olcsóbb volt.

    A környezetemben fut pár fos francia, pl 2004es Renault megane 1.9dci 250e körül. Napi munkába járós és No-ból hazajárósként funkcionál. Soha nem állt meg, Egr tisztítás kellett, a xenon szarakodott, és kopó alkatrészek. Ez más márkánál is van, mindegy hogy VW, Merci, BMW, Hyundai, Fiat…stb
    BMW-kel szemeztem, de kolléga is a 4 éves 318ban cseréltetett 4 lengéscsillapítót 4 féktárcsa komplett, 58ekmnél jár a kocsi, Jahreswagenként vette, tuti km. Néztem pár bmw hirdetést mobile-n, az “igy -úgy igen fasza a kocsi” írásokban, ott figyel a közelmúltban jó pár ezer eurós javítási számla. Ez a vesszőfutás nálam.Ennyit nem ér az egész. Inkább egy ilyen peugeot kompakt, mint egy neves prémium, használtan és még utána ki tudja mi jön.

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    Ha valamelyikőtök ült volna már benne akkor a következőket tapasztalta volna:

    – A csekély súly miatt már a 115 lovas motorral is megy mint a veszedelem
    – Marha kényelmesek az ülései
    – Minden finoman, határozottam működik benne, akár egy prémium kocsiban: MINŐSÉG
    – Marha jó az e-HDI: gyors, halk, nem állítja le fölöslegesen a motort, sokkal fejlettebb mint a többi stopstart
    – Fenomenális a futómű: veszettül stabil, sportos és még kényelmes is, nem ráz, bírja a nagy tempót is
    – Olyan a hangszigetelés hogy motor és szélzaj gyakorlatilag nincs!!! Tényleg, 170-ig semmi!
    – Tele van olyan extrákkal ami azért tömegautótól nem megszokott: LED fényszóró, ütközésgátló, fenékmasszázs, tolatókamera, vészfékező, kutyafüle…
    – Alig fogyaszt, városban állat módon vezetve 5.6, autópályán 130-140: 5.2 liter
    – Élvezet a mini kormánnyal terelgetni, ebből a szempontból talán még a Focusnál is jobb
    – Nagyon egyben van az egész autó.

    Tudom mit beszélek, a múlt héten jártam meg vele Lisszabont oda-vissza (Rent a car).

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    A népítélet nem a bibliám, csak te nem ismerted el az ismerősi körben szerzett tapasztalataimat, ami hangsúlyozottan nem azt jelenti, hogy azok “szarok”, csak nem olyan jók.
    Vannak arányok!
    Ezt értsd meg! 100-ból 15 a rossz vagy 5. Nem mindegy! A dízelek egyébként sem érdekelnek.
    A váltónál a tesztelők gyakran kiemelik a Toyoták átlag feletti pontosságú váltóit. Nem lötyög, pontos megvezetésű stb., ezért gondolom, hogy így van, de tévedhetek is. 🙂

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    kíváncsi vagyok mennyit kapott a Peugeot-ól az a rengeteg újságíró hogy lájkolják a kocsit….Munkahelyemen többen beszélgettünk a nyertesről és a vesztesekről..
    Arra jutottunk hogyha csak tesztelni kellene az autókat, a Peugeot az utolsó helyen végzett volna a Citroennel egyetemben..ha annyi pénzünk lett volna hogy bármelyiket megvehetnénk, akkor sem a Peugeot-ot választottuk volna…megoszló volt az első hely, a Merci S osztálya és a Tesla Model S-el kapcsolatban..
    Amúgy nem értem hogy milyen ár-érték arányról beszél itt mindenki hiszen egy Merci S osztály ilyen aránypárral össze sem vethető a Peugeot-tal, Citroennel, Mazdával…arról nem is beszélve hogy nem is azonos kategóriában vannak, így szintén nem értem hogy lehetett összehasonlítani őket..Nem hinném hogy bármelyik Peugeot is összemérhető bármelyik Mergával…Az meg hogy nem egy árkategória? Akkor minek választották be a döntősök közé?..sztem csak propaganda reklám ez a választás, ettől egy milliomosnak nem fognak eladni egy Peugeot-ot, mert “ez az év autója”, mert kiröhögi őket, és vesz egy Mercit, Bömöst, Audit, vagy Teslát……

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    Engem nem tudsz megbántani, max. megmosolyoglak.
    Nagyon örülök, hogy te olyan nagy tudású, óriási tapasztalattal rendelkező hozzáértő vagy.
    Azt kéne már megértened és a sok hozzád hasonló önérzetében megsértett európai autó tulajdonosnak, hogy vannak autók, amire költeni kell rendszeresen (ez a tulajnak természetes, hiszen hozzászokott) és vannak amire nem igazán. Nem a fék, szűrő, olaj stb. kiadásokra gondolok, hanem a futómű, hűtés, légkondi, elektronika és ehhez hasonló problémákra. Még a motort nem is említem, mert talán még azzal van a legkevesebb gond.
    Ezek mellett azért az olvasott szövegre jobban figyelhetnél, mert 8000 felett akadt a váltó a TS-nél nagyon gyors váltásnál, amire a te autód több okból is alkalmatlan. 1. nem lehet addig pörgetni, 2. nem elég pontos a váltó a nagyon gyors kapcsoláshoz.
    Többször írtam. El kell olvasni a vevőelégedettségeket a népítéleteket, ha nem hiszel a “mendemondáknak”.
    Nem rossz az olasz és a francia, csak van jobb, ennyi.
    Ennek ellenére mint megjegyeztem, még ki sem zárom, hogy vásárolnék ilyen gyártású autót, de csak is újonnan.

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    Persze, igazad van. Nem rosszak már a mai autók és a régiek sem feltétlenül voltak azok.
    Én nagyon szeretem a sportos vonalat és ki is használom az autóimat, hiszen sokat járok velük országúton, ott pedig kell az erő a sok előzéshez. Egyébként vennék Renault Megane GT kombit 220 lóval, ha nem akarnám sokáig megtartani. Arra is adnak 5 év garanciát, de hosszabb távon azért lennének kétségeim, de lehet, hogy tévedek.
    A jelenlegi autómat soha nem adnám el szívem szerint. Ilyen már valószínűleg nem lesz több. Pörgős, erős szívó motor, amik lassan kihalnak. Viszont 2005-ben amikor mellette döntöttem egy Toyotából ültem át amit a márkaképviselet azonnal beszámított és egy hasonló teljesítményű VW Golf 1,5 millióval volt drágább. Kevesebb garancia, szerintem megbízhatatlanabb technika és a számomra közelébe sem jövő vezetési élmény amit a motor karakterisztikája nyújt. Most 226.000km-nél járok úgy, hogy még most is szinte naponta belever a fordulatszámmérő a 8300-as mezőbe. Csak a legjobbakat tudom róla mondani.
    A 308-ból hiányzik egy 200 ló körüli változat, úgy ahogy az előzőekből is hiányzott. 🙂

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    Az egy jo gep, de mar az sem fiatal. Ha körbenezel az uj v par eves autoknal (kompakt esetleg egyel nagyobb kombi), hogy mit mennyiert kapsz, akkor lehet ar ertek aranyban nem ad kevesebbet egy francia ill olasz egy japanhoz kepest, söt lehet arban jobb.pl mobile-n nezegettem citroen C5 kombi 2.0 hdi ,meg avensis combi 2.^ dizeleket.. Hasonlo parameterek eseten van par ezer, akar 3-4e euro elteres. Es az a japan zsivanysag, mint ami a Te kocsidnal van, mar szerintem kihalt. jok a japanok, de azert annyival nem es szemely szerint a 3-4e eurot tudom masra is költeni. Es azt nekem senki se mondja, hogy azert mert francia es 15^e-t futott, akkor onnantol felrobban, es kb a fel autot ki kell cserelni.
    Szoval ennyit szerettem volna hozzätenni, szerintem szep es jo gep ez a Pug 308, nekem tetszik, nem volt ez rossz valasztas.

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    Valóban, manapság sokat javultak az európai márkák, a japánok meg állítólag romlottak, amit szerencsére én nem vettem észre.
    Szóval valószínűleg csökkentek a különbségek, de még egyértelműen hátrányban vannak. Ez nekem pont elég, hogy miért nem azokat választom.

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    Meg eltelt 11 ev, ez ne zavarjon meg, en nem hasznälnäm ilyen batran a jelen idöt. Gondolom minösegellenör vagy több europai autogyarnäl, hogy igy dobälod a “szakvelemenyt”, hogy az olasz es a francia is tuti szar. Ma mär nincs hüde nagy különbseg, különben nem lenne eladhato.

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    Tudom, hogy az igazság fáj annak akit érint. 🙂
    Az egyik ismerősöm 2003-ban vett egy 307-es 1,6-os autót. Annak annyi baja volt, hogy még leírni is sok, de a legdurvább az, hogy egyszerűen beázott! Ez már a szánalom kategóriája. Az olaszok is ezen a szinten vannak. 🙂

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    “A legnagyobb”vesztes”a Mazda 3,pedig túlzás nélkül az elmúlt 20 év legjobb japán kompaktja….,a külseje telitalálat,a vezethetősége kimagasló,a motortechnikája egyedi és újító!”

    Aha, a 3-as Mazda is legalább 3-4 modellből van összeollózva de sebaj.

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    Igen, szerintem sem kell mindenképpen megváltani a világot. Jó az a Peugeot 308, és akik tesztelték is, nyilván nem véletlenül szavaztak rá, ráadásul elég simán, nagy fölénnyel nyert. A Mazda 3 biztos jó autó, kiváncsi lennék, hogy megy egy Skyactive motor (mondjuk egy 1.4 TSI-hez képest), de nekem pl. nem jön be a formája. Múlt héten éppen a munkahelyem előtt állt a parkolóban egy 5 ajtós, volt időm megnézni, szerintem aránytalan a formája, nekem nem tetszett. Lehet, hogy a 4 ajtós tetszene.
    A különbségek igazából nüansznyiak, úgyis mindenki azt veszik, amelyik tetszik neki és amire pénze van.

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    Én nem tudom,hogy nyerhetett a Peugeot?!
    A külseje szép de átlagos,egyetlen egyedi részlete sincs….,minden más márkák modelljeiből van összeollózva.
    Az eleje pl egy az egyben az előző generációs Hyundai i30-as.
    A belseje minőséginek tűnik,de a kormány kicsi és hülye formájú,a középkonzol úgy név ki,mint egy CD lejátszó és egy tablet keveréke,a motortechnikájában semmi új és egyedi nincs.
    Ha már Franciának kellett nyernie,akkor inkább a C4 Picasso…..az legalább totál egyedi és a variálhatósága is mintaszerű.
    A legnagyobb”vesztes”a Mazda 3,pedig túlzás nélkül az elmúlt 20 év legjobb japán kompaktja….,a külseje telitalálat,a vezethetősége kimagasló,a motortechnikája egyedi és újító!
    Mondanám hogy BUNDA,de ilyen szinten már nem hiszem……

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    Azért van ebben a kocsiban újdonság bőven: nagyon könnyű vadonatúj padlólemez (csak 1 tonna az alap verzió), hatalmas tapiképernyő, dodgem kormány, full- LED fényszórók, adaptív tempomat, holttér-figyelő és az egyik legkifinomultabb dízel Stop&Start rendszer. Arról nem beszélve hogy vadonatúj új EURO6-os motorok is jönnek. A csomagtartója nagy, a minősége állítólag példás. Összességében megérdemelte a díjat, gondolom az ár-érték arány is nagyban befolyásolta a döntést.

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    Semmi gond nincs a technikájával vagy a minőségével. És tankok között biztos jól szerepelne a Mazda 3, de egy elsősorban családoknak készülő autó nem szerencsés ha klausztrofóbiát vált ki a hátsó sorban ülő gyerekekben vagy akár átlagos magasságú emberekben.

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    Kicsit gombold már összébb a ” mellényt ” magadon . A Mazda kicsit több szerénységgel elbírálva is
    egy minőségi technikával bíró , jó autó . Egy baja van , hogy japán, és így nem lehet nyerő a
    a mostani beszűkült európai autópiacon , mert csak…

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    Általában kétféle autó szokott nyerni: vaqy valami szürkeegér (Clio (az E90 3er és a 159 ellen!) Nissan Micra, bakker annyi zsenális japán modell után, pont azt a xart), vagy egy olyan márka terméke amelyik valami maradandót adott az autógyártásnak (Alfák a common rail, Pugeot a részecskeszűrő, golf VII a modulárlis platform miatt, Ampera a hibrid miatt (bár ez a toyotának járt volna sok éve)).

    Ez a mostani nyertes semmilyen módon nem ide való. semmi világmegváltó megoldás, még a PSAtól sem egy erős eresztés és nem is lesz maghatározó eleme az utcaképnek (talán még Párizsban sem).

    Szóval ?????????

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    50 év alatt kb. 5 alkalommal nyerte nem európai autó a díjat, de valahol logikus is, hogy az európai díjat inkább európai autónak adják. Én többé-kevésbé hitelesnek tekintem a listát, hiszen szakértő újságírók listája, akik látták, próbálták is az autókat. Valóban nagyon nehéz összehasonlítani különböző kategóriákat, valahogy az ár érték arányt is nézni kell, hiszen különben hogy lehetne jobb egy kompakt kategóriás bármilyen autó – jelen esetben a Peugeot 308 – mint pl. az S Merci.
    Valahogy úgy érzem, hogy inkább azt szeretnék, ha hagyományos autó nyerne, ami az átlag ember számára – mármint a nyugat európai átlag – is elérhető. A villanyosokat “letudták” a Nissan Leaf és az Opel Ampera megválasztásával, ezzel a PR köröket letudták, meghajoltak az újdonság előtt, de ennyi, valószínű, hogy mostanában nem nyernek.
    A listát nézve a maga idejében mindegyik jó kocsi volt, talán így utólag a Clio 2006-os győzelme furcsa egy kicsit, nem volt az akkora durranás.

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    Én európai autógyártó autóját szeretem mert úgy érzem itthon gyártott, de akkor is a Tesla az ász, és kb itt olyan érzése lesz az embernek hogy megvették saját maguknak a díjat. Én ültem és mentem rövid távon a Peugeot-val Golf érzésem volt benne, kisebb hátsó lábtérrel. Ez nevetséges hogy az első. Az ép eszű ember úgyis tudja hogy a Tesla az. Remélem letarol hamarosan mindenkit, és kiderül hogy vásárolt a Peugeot Bmw 1-2. díj.

  • 2017.10.29. at 12:23
    Permalink

    Egy teslát vagy egy i3-at én is szívesebben láttam volna az élen de hát ez van. Annak viszont örülök hogy a design katasztrófa “bunker” Mazda 3 megkapta a hozzá illő pontszámot.

Vélemény, hozzászólás?