Ez lenne az új Supra motorkínálata?
Csupa BMW motort mutat a Supra lebukott prospektusa
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Egy prospektus fotói keringenek a neten, ami jó eséllyel az új Toyota Supra műszaki táblázatát mutatja. Eszerint a motorkínálata csupa BMW egységből áll, amiből jó is kisülhet.
Az FT-1 tanulmányautó még 2014-ből, akkor már sejteni lehetett, hogy a Supra lehet belőle, de ezt egy szóval nem említették. Látva a kémfotókat, elég sok köze lesz hozzá a BMW-vel közösen fejlesztett sportkocsinak
Kicsit korán van még ahhoz, hogy az új Supráról műszaki adatok derüljenek ki, most mégis úgy tűnik, hogy láthatunk néhány adatot. Erősen tesztelik már a késznek látszó autót, most pedig egy prospektus fotója került elő, amin az új Supra műszaki jellemzői is láthatóak. Kicsit sántít a dolog, mert a fotók még az FT-1 tanulmányautó részleteit mutatják, igaz, elnézve az álcázott autókat, nem lesz túl nagy különbség. A táblázat szerint a hosszúsága 4380 mm, 1830 mm széles, 1280 mm magas, tengelytávja pedig 2470 mm. Súlya felszereltségfüggő, de 1350-1430 kiló közötti lesz.
Motorválasztéka egyelőre 2,0 és 3,0 literes benzinesekből állhat. A BMW egységek 192, 252 és 340 lóerős teljesítménnyel szerepelnek a táblázatban
Motorválasztéka a teljesítményekből - és a közös fejlesztésből - kiindulva csupa BMW erőforrásból áll. Amennyiben igaz, és nem kamu a Gazoo Racing emblémával ellátott prospektus, 2,0 literes négyhengeres, 192 lóerős és 320 Nm nyomatékú lesz a belépőmotor. Ugyanez a négyhengeres 252 lóerővel és 400 Nm nyomatékkal szerepel a táblázatban, míg a csúcs, mellőzve a pletykált hibridrendszert, 3,0 literes, soros hathengeres - 340 lóerős - egység. A középső teljesítménye a BMW 30i motorjának, míg a nagyobbik a 40i motornak felel meg, igaz, a nyomatékadatok nem egyeznek. Ezeket még nem szabad készpénznek venni, ugyanakkor nem lenne rossz az M240i-ben is 340 lóerőt teljesítő hathengeres a Suprához.
Mielőtt jönne a Supra, érkezik egy tanulmányautó Tokióba, de csak októberben, az új Suprát addig még biztosan nem láthatjuk
ha komolyan a fos bmw motorokatfogják használni, elég nagy bukás lesz, 2jz-t bele, persze átdolgozva ,az igazi motor nem ezek a szemetek 🙂 az teljesítene az új dizájnnak szerintem semmi köze a régihez, hát nagy kár..
A Busz Metro Willamos motor nem sül ki jól.Inkább besül.Vagy kiüti az oldalát.
23 éve vagyok autószerelő.Csak a Toyota jöhet nálam számításba.Most is van három.Most nagyot csalódtam bennük.Szerintem ez nagy bukás lesz.És megérdemlik.Behódoltak európának…Szánalmas.
Sokaknak csak a megjelenés számít (főleg nőknél) nem a motor ereje.
Pl. egy hetven feletti öregasszony a toyotásoknál csak azért rendelt TS Yarist mert jól néz ki, nem érdekelte, hogy milyen erős.
mi? 192 ló? ez valami áprilisi tréfa? egy corsa opc lenyomja majd? 😀 még a 250 ló lenne alap az so-so….a 340 már nem rossz, de én 500-ra gondoltam minimum :DD 192…hát ez…ehhhh
Olyan lenne mint ez a blog “motor”. 🙂
“Eszerint a motorkínálata csupa BMW egységből áll, amiből jó is kisülhet.”
De inkább a rossz. 🙂
“Eszerint a motorkínálata csupa BMW egységből áll, amiből jó is kisülhet.”
De inkább a rossz. 🙂
“Eszerint a motorkínálata csupa BMW egységből áll, amiből jó is kisülhet.”
De inkább a rossz. 🙂