Felpaprikázott négyajtóst mutatott a Hyundai

A koreaiak betartották az ígéretüket, miszerint nem lesz elektromos az Elantra sportváltozata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén kapta meg félidős botox kezelését a hetedik generációs Elantra, amihez most a dühös N változat is csatlakozik.

Olcsó négyajtós szerepét szabták az Elantrára, ez viszont nem gátolja meg abban a Hyundait, hogy hivatalos sportváltozat is szülessen. Már a hatodik nemzedékből is készült egy izmosabb verzió az amerikai piacra, a hetedik generáció viszont már az N logót is kiérdemelte. Az Elantra formáját még a hagyományos változatok esetén sem lehet unalommal vádolni, de a csúcsmodell erre is rátesz egy lapáttal. A tervezők egyáltalán nem akarták, hogy szerény legyen a megjelenés, fekete betétekkel, piros toldatokkal és 19 colos felnivel vadították meg a négyajtóst. Hátul sem szerénykedik az autó, a dupla kipufogóvéget bátra kipakolták, nehogy valaki azt hihesse, hogy amperek termelik a lóerőket, a csomagtérfelédre pedig egy szárnyat szereltek, így van egyfajta utcai huligán megjelenése, ami kifejezetten jól áll. Az Elantra jelen nemzedéke 2020 óta fut, az N viszont csak 2022-ben érkezett, ám az alapmodell frissítése kés alá lökte a sportváltozatot is. A változás a fényszórókat és a lökhárítókat érintette, a fém elemekhez nem nyúltak.
Hirdetés
A technikáról még nincs információ, de többségében ahhoz nem igazán nyúlnak egy frissítés keretében. Eddig egy kétliteres T-GDI sornégyes motor hajtotta az Elantra N-t 280 lóerővel (390 Nm nyomaték), ami 5,3 másodperc alatt repítette százra, a végsebesség korrekt módon 250 km/h.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?