Felül, hátul vagy belül, kerékpár-szállítási alternatívák

Hogyan szállítsunk biciklit?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Családi kiránduláskor, nyaraláskor legtöbbször előkerül a bicikliszállítás kérdése. A klasszikus megoldás a tetőcsomagtartó, ám nem feltétlenül érdemes ezen módhoz ragaszkodni.

Bő húsz évvel ezelőtt még csaknem azonos kerékpár-szállítási módot használt mindenki – aki egyáltalán hurcolta családjának kétkerekűit: a rácsos tetőcsomagtartón egymás hegyén hátán utaztak a biciklik. Nem volt jó módszer, hiszen erőteljesen bonyolult hurokrendszerrel kellett őket rögzíteni s minden igyekezet ellenére, legtöbbször izegtek-mozogtak, sok esetben sérültek a bringák.
Aztán hamarosan az egész ország megismerte a modern bicikliszállítás alapelemét a kerekeket sínekbe állító, a vázat egy felhajtható karral rögzítő, az alap tetőlécekre szerelhető tartót. Ma azonban nem csak ebből, számos más tartóból is temérdek variáció létezik – szétnéztem egy szakboltban, nem is feltétlen drágábban, mint a hagyományos rendszerek.

Alapvetően háromféle bicikliszállítót különbözethetünk meg: tetőcsomagtartóra, vonóhorogra és anélkül felszerelhetőt és van a plusz egy, azaz a beltéri. Utóbbi esetén sem arra kell gondolni, hogy simán lehajtjuk a hátsó üléseket és behajigáljuk, kisebb autónál beszuszakoljuk a biciklit. A csomagtérben is rögzíteni kell a kerékpárt, ugyanis az vészfékezésnél, balesetnél elszabadulva komoly sérüléseket okozhatna. A gyártók leginkább az egyterűekhez, rendszerint kivehető üléseik sínjeibe illeszthető tartókat kínálnak – ha ilyet épp nem is találunk, akár egy maszek lakatossal is érdemes valamiféle tartót összehegesztetni.
Aki csakis kerékpárszállításhoz gondolkozik tetőcsomagtartó vásárlásban, azt gyorsan le is beszélnénk ezen megoldásról, hiszen sokkal kényelmesebb, biztonságosabb és a fogyasztást is jóval kisebb mértékben növeli, ha a bicikli az autó farára kerül. Annak azonban egyértelműen a klasszikus, tetőtartós bringaszállítás a legolcsóbb, aki amúgy is rendelkezik keresztlécekkel vagy mindenképp vásárolna ilyet. Amennyiben van hosszanti tetősín, az autón (zömében kombiknál, egyterűeknél, terepjáróknál jellemző), akkor a kereszt-rudak rendszerint 20-30 ezer forint között megúszhatók, ha teljes rendszert kell kiépíteni, akkor inkább 40-50 ezer forintos befektetéssel számolhatunk. Ennyiért már vonóhorog is rakatható az autóra és vannak olyan modellek, amelyekre horog nélkül is lehet bringatartót szerelni.
Akármilyen is legyen a hátsó tartó, mindenképp sokkal egyszerűbb oda tenni a kerékpárt, mint a tetőre. Idősebbeknek, alacsonyabb termetűeknek mindenképp ez a megoldás ajánlható. Léteznek ugyan speciális, teleszkóppal támogatott liftes tetőtartók is – ám azok árukkal már semmiképp sem versenyképesek a hátsó hordozókkal.
Míg egy tetőcsomagtartóra helyezhető bringatartó jellemzően 5-30 ezer forint között mozog, a hátsó tartók drágábbak, de felárukat az általuk okozott csekélyebb többletfogyasztással is hamar megtermelhetik és nem utolsó sorban sokkal kényelmesebbek is, le-fel szerelésük közben sokkal kisebb eséllyel sérül az autó fényezése. A legolcsóbb vonóhorogra szerelhető tartók már kevéssel 10 ezer forint felett megjelennek, 15 ezer környékén már márkásabb termékekből is lehet válogatni. a legdrágábbak értelemszerűen a semmilyen kiegészítőt sem igénylő, különféle pántokkal, párnázott talpakkal a csomagtérajtóra szerelhető tartók. Ilyet egy-egy modellhez szintén lehet találni már 15 ezer forint alatt, de ezek jellemző ára 30 ezer forint körüli. Akinek nincs vonóhorga, az utóbbival is jól járhat – meredek és lépcsős hátú autókra ma már egyaránt kaphatók ilyen, akár 3 bringa szállítására is alkalmas adapterek. Ezek vásárlásánál mindenképp figyelni kell arra, hogy a gyártója által az adott autómodellhez illőt válasszuk, látszatra hiába passzol ugyanis egy tartó, elképzelhető, hogy terhelés alatt valamely hátsó lemezt rossz helyen nyomva horpadást okozna.
Összegzésként elmondható, amennyiben van vonóhorog az autón, mindenképp ahhoz való tartót érdemes választani s még ha nincs, akkor is érdemes kalkulálni, könnyen lehet, hogy hosszú távon, csupán a bringaszállításért megérheti azt felszereltetni, a tartók és a kerékpárok egyaránt azokra szerelhetők fel legkönnyebben, s míg a lemezek terhelésére (a tetők esetében) is nagyon figyelni kell, a több száz kilós teherre hitelesített horgokat kerékpárral nem lehet túlterhelni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 16:59
    Permalink

    Azért nem árt figyelni, mivel a vonóhorog függőleges terhelhetősége nem ugyanaz, mint a vontatható tömeg! Úgy tudom, ~75 kg normál személyautónál….

  • 2017.10.31. at 16:59
    Permalink

    Azért választás előtt én javasolnám az ADAC kerékpártartó tesztjének böngészését is… a videó mindenképpen tanulságos

    [url=http://www.adac.de/infotestrat/tests/autozubehoer-technik/fahrradtraeger/?tabid=tab2]

  • 2017.10.31. at 16:59
    Permalink

    A tetőn való szállítással még egy NAGY probléma adódik -már akit zavar-, hogy főleg nyárias időben, a canga olyan gusztustalan, döglött rovarok tanyájává válik, hogy az vmi borzalom. Én jártam így, és nagyon nyűgös volt leszedni, de egyáltalán csak megfogni/megérinteni a bicajt… 🙁
    Az autó sebességéhez mérten, olyan helyekre is “bejutottak” a holttá vált bogarak a vasparipán (pl.: bowden bevezetők), hogy el se hinné az ember, és hát takarítani is nagy kihívás volt…
    Én nem ajánlanám seninek ezt a módot. Ha lehet, tegyük be az autóba, v. a vonóra! 🙂

  • 2017.10.31. at 16:59
    Permalink

    Én utánfutóra gyártottam egy tartót,amire 4 db gyári kerékpártartót rögzítettem.Nagyon könnyű a kerékpárokat fel-le rakni és rögzíteni.

Vélemény, hozzászólás?