Filléres élményautó: használt Mazda MX-5 LPG-vel

Mazda MX-5 1.6i 16V LPG, 1996 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Etalonnak és olcsónak is számító roadster a Mazda MX-5, LPG-vel pedig futása is egészen kedvező. Kipróbáltuk.

Már-már minden autófanatikus tudja, hogy a megfizethető, de komoly élményt adó autót keresők optimális választása a Mazda MX-5. Igazi roadster, akár legelső generációjával is vállalható formájú, nem túlzottan nagy, 1,6-os motorjával is viszonylag jól megy, viszonylag keveset fogyaszt, így itatása és fenntartása is vállalható. Használói véleményeink szerint tökéletesen megbízható és a közvélekedésnek, valamint az általunk is vallottaknak megfelelően kiválóan vezethető. Persze a vászontetős kétüléses teljes értékű autóként aligha tartható, hobbiként pedig jó, ha minél kevesebbe van. Hogy mennyire szoríthatók le a költségek, azt talán a próbált, LPG-vel hajtott verzió mutatja a legjobban.
Tulajdonosa autógáz-fanatikusnak tekinthető, első számú autójával, a tavasszal már általunk is próbált és bemutatott Volkswagen Polóval CNG-vel jár, az MX-5 esetében azonban nem volt mód a méretesebb CNG-tartályok beépítésére. A Mazdába így a hagyományosabbnak számító autógázszett került, melynek előnye, hogy nem csak a Szeged-Budapest-Győr útvonalak vonzáskörzetében, hanem ország- és Európa-szerte lehet vele túrázni, amire az MX-5 kiválóan alkalmas is, amíg nem akarunk csomagokat is vinni. Néhány kisebb cucc fér csak a 45 literes gáztartállyal csökkentett méretű, eredetileg 135 literes, most pedig nem csupán apasztott, előnytelen formájú csomagtérbe. Megoldásként van a raktérfedélre felszerelhető bőröndtartó, és kapaszkodjanak meg, vonóhorog, hogy kempingezéshez vagy lakásfelújításkor utánfutón lehessen vinni a cuccokat.

Kompromisszumok és ésszerű megoldások ötvözete jellemzi tehát az MX-5-öst, melynek futásköltsége a gázszettel kilométerenkénti 45-ről 25-re apadt, így pláne a legolcsóbb élményautónak számít. Ára sem volt magas, 4 évvel ezelőtt Németországban 580 ezer forintnak megfelelő euróért adták. Az akkor még a mostaninál jóval magasabb regisztrációs adóval, hazaszállítással, üzembehelyezéssel 1 millió forintot tett ki a teljes bekerülési költség. Ma már olcsóbban is kihozható lenne, de nem sokkal, két légzsákos, utolsó szériás MX-5 jó állapotban nem jellemző ennyiért. Komolyabb szervizelést e példány még nem kapott, ennek megfelelően a már 215 ezret futott autó olyan, mint egy 16 éves, ennyit megtett MX-5-ös. Motorja nem ereszti, de eszi az olajat, már igen jelentősen, 1000-1500 kilométerenként 1 litert nyel el. Küszöbei hátul, ahol a tető körül lefolyik a víz, már rohadnak, mindkét oldalt át is lyukadt a lemez, ám mindezek valójában nem rontják a roadsterezés varázsát.
Hirdetés

A Mazda által mantrázott ló és lovasa érzés tökéletesen megvan, az MX-5 korosan is azt teszi, úgy teszi, ahogyan sofőrje mondja. A gázreakció azonnali, a szervós kormány közvetlen, a rövid karú, rövid úton járó váltókar kiváló kapcsolást ad. Noha a gázszettel nem csökkent a teljesítmény, ellenben 10-15 százaléknyit nőtt a fogyasztás (ami persze a ma még jóval olcsóbb üzemanyagból nem gond), motorerőből nincs annyi, amennyit a más MX-5-ösöket hajtottak várnának. Ez ugyanis minden idők leggyengébbje, az 1995-től gyártott első szériás 1,6-os a korábbi 115 helyett csupán 90 lóerővel. Érződik is. Nem lehet annyit ficánkoltatni a hajtott hátsó tengelyt, és a gyorsulás sem az igazi. Számok szerint 8,8 másodperc helyett 10,5 s alatt ér 100 km/órára a regisztrációs adó szempontjából nem elhanyagolható módon Euro2-es MX-5 NA.

Étvágya városban 10-11 l/100 km környékén mozog, ami a 240 forint környéki LPG-vel sokkal vállalhatóbb, mint a mai csökkentésével is 422 forintos átlagárú 95-össel. Országúton 7-8, aszkéta autózással 7 l/100 km alatti érték is elérhető. Hogy az MX-5 tulajdonosa szereti autóit finomítani, az már a gázszettből is kitűnik, de a további fogyasztáscsökkentésért LED-es menetfény is került az MX-5-be. A hangos felröhögés előtt meg kell, hogy jegyezzük: nem a halogénnel szembeni kisebb áramfeltétel adja a mintegy fél literes spórolást, hanem az, hogy így nem kell felnyitni az NA-jellegzetesség bukólámpákat, azaz jóval kisebb marad a légellenállás.
Ügyes fogás, ahogyan az MX-5 gázüzeme is, a vezetési élményből nagyon sokat adó gép futásköltsége így tényleg alacsony, vételára is kedvező volt. Kár, hogy nem titkos tipp, az MX-5 köztudottan kiváló belépő játékautó, keresni kell belőle a jót. Ez, a hamarosan generálra szoruló és azt meg is kapó motorjával, de nem romokból újjáépített karosszériájával még a jobbak közül való. Fanatizmust kíván, nem is elsősorban a megszüntetett csomagtere, hanem 5 cm-rel Eibach rugókkal ültetett, a gyári 14 collos helyett 215/40 ZR16-os abroncsokkal szerelt futóműve miatt. Iszonyatosan kemény, persze tovább fokozza az MX-5 futómű erényeit, jó úton iszonyatosan stabil, oldaldőlést nem ismer, rosszon viszont nem csak a vesekövet, a kormányt is kirázza a sofőr kezéből. A játék ezért csak tapasztalt sofőröknek ajánlott.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    Köszönjük a részletes fogyasztási- és költségbeszámolót!

    Márk Priusát már próbáltam, olvasható is: [url]http://www.autonavigator.hu/hasznaltauto/toyota_prius_1_5_hybrid_lpg-vel_-_hasznaltteszt-6249[/url]

    A Mazda próbájával pedig élni fogok, köszönöm. A következő hetet nem ígérem, de fogok jelentkezni!

    Üdv,
    Katona Mátyás

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    akinek már van egy benzines autója, az nem nem tervezi eladni 5-10 éven belül, az kettősüzeműre alakítja..aztán utána elgondolkodhat hogy dízelt vesz, vagy újra kettős üzeműt.

    Fogyasztásom gázból itt megtekinthető (átlag 12 liter):

    [url]http://www.fogyasztasmonitor.hu/adatlap/combi/jarmu/Mazda_626_1983-1987_GLX_20_Hatchback-592[/url]

    Benzines fogyasztásom : 9 autópálya, 9-10 lakott területen kívül, és 12-14 városban..ez majdnem megegyezik a gyári értékekkel…(átlag 10-11 liter)

    a benzin tankolásaim nem tartom számon mert tavasztól, a tél beálltáig nem használom indításhoz sem a benzint…éves szinten talán 30 litert ha beletankolok..

    Lehet számolni annak aki akar(benzin 4250ft/100km, gáz 3000ft/100km)..ehhez hozzájön kétévente egy gázbiztonsági szemle, gázszűrő csere, és szelephézag ellenőtzés.10 ezer km-en a megtakarítás:125000 forint, ebből lejön a fél tank benya, és a fenti vizsgálat, akkor is 100 ezer megvan…de legyen csak 80 ezer…
    Megkérdeznéma jobban spórolós dizeleseket hogyha fel kell újitani valamit a szekéren miért “sírnak” hogy drága?Mert állítólag megspóroljál az árát…Én tankolások után a megtakarítást a takarékszámlámra átutalom….

    Katona úr pedig ha Veszprém fele jár akkor bármikor kipróbálhatja a 30 éves kettős üzemű autómat..Jelezze a mailcimemen (combi27kukacfreemailponthu), és privátban megadom a telefonszámom…De sztem Prius-os Márk is szívesen állna teszt elé az elektromos-benzin-gázos kocsijával :))

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    “Nem mondom ha lennének még jófajta szívódízelek vagy például a VW régi tdi motorjai akkor én is elgondolkodnék.”

    Nos, tudomäsom szerint 5-ös golf is keszült 90 lovas adagolos tdi-vel.
    En speciel ugy gondoldom, hogy egy 90 vagy 110 lovas tdi vw/audi böseggel gazdasägosabban üzemeltethetö es sokkal megbizhatobb mint ezek a sokat fogyaszto gazos darabok plusz tartällyal es egyeb kellemetlensegekkel, igen egy porlasztocsucs nem 2 forint, de annyira nem is veszelyes az ära, es turbot is lättam mär 125 ert ujonnan, igen vältozo geost garret vnt15 ez a gyäri.
    Gyanitom, a gäzbefecskendezök es az ezt vezerlö elektronika es egyeb sallangok sem örök eletüek.
    Arrol ne is beszeljünk, hogy mindenkinek a fantäziäjära bizom miket lehet beleönteni gond nelkül ezekbe az autokba hajtoanyagkent es ha valaki netän fel is ezektöl, akkor valojäban melyik üzemanyagot lehet a legjobb äron beszerezni 🙂
    Mindenesetre, a lenyeg, hogy aki nem egy elveszett ember es tenyleg gazdasägosan akar autozni, annak meg mindig a jo öreg tdi es sdi a barätja, mellesleg, amennyiböl egy tenyleg minöseginek mondhato gäzszettet berakatsz, annyibol egy tdi-t ugy felujitasz, hogy min. 300 ezer km-n keresztül csak a kötelezöket kell cserelgetned.

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    jav:

    “hozza csak be a saját árát (beszereléskori árát nyilván, nem a kamatokkal növeltet)”

    helyesen:
    hozza csak be a saját árát (beszereléskori árát nyilván, nem az [b]inflációval[/b] növeltet)

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    A benzin ára valószínűleg emelkedni fog, de ezzel együtt a gázét sem hagyják érintetlenül.

    A dízelről annyit, hogy akármilyen “gagyi” új dízelről is van szó 2-250e km-et azok is elmennek gond nélkül (nem a visszatekert ex-taxikról beszélek), ennyi futás után viszont a gázrendszer árának négyszeresét hozza vissza a dízel. Plusz 100e km felett már a gázrendszerhez is hozzá kell nyúlni (a szokásos karbantartáson túl).

    Annyira már ne menjünk messzire, hogy ha a dízel mondjuk 40e km után behozza a 250e Ft-os felárát és az utána megspórolt pénzt befekteti akkor mennyivel marad több pénze, az LPG-hez képest ami majd valamikor 200e km környékén hozza csak be a saját árát (beszereléskori árát nyilván, nem a kamatokkal növeltet).

    És persze a dízel árát nem is tudják úgy rángatni kényükre-kedvükre mint az LPG-t, mert az kihatással van a szállításon keresztül, minden termék árára.

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    Minden tisztelettel. A benzin ára sem fog valószínűleg jövő év közepére 420 forint maradni. Elvégre idén 450 is volt már és a “szokásos”, lehúzós áremelésen felül az újév automatikusan áremelést hoz magával általában.
    Azt hiszem, hogy a dízelt is figyelembe véve szót kellene ejteni az egyéb költségekről. Egy szívó benzinmotor karbantartási költsége és hibalehetőségei mindig egy dízel, főleg egy turbódízel alatt fognak maradni. Nincs porlasztócsúcs (darabja sokszor hat számjegyű összegért), turbófeltöltő (főleg egy finom aranyárú változógeometriás). Kettőstömegű lendkerék sajnos sok mai modern benzines esetében játszik így azt most kihagyom a szórásból.
    Nem mondom ha lennének még jófajta szívódízelek vagy például a VW régi tdi motorjai akkor én is elgondolkodnék. Esetleg egy régi Mercedes dízel. Azonban ezekért a modern konstrukciókért egy lyukas garast nem adnék. Az első egy – két tulajnak biztos örömet okoz de nyolc – tíz éves kor után pénznyelővé tud válni.

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    A legszebb az lenne, ha valamelyik majom felröppentené azt a kellemes ötletet, amit No-ban is már felvetettek, miként energiatartalom alapján legyenek az üzemanyag árak, akkor viszont a dízelt is fel “tudnák” tolni, hogy meg legyen a hiány. Ez még csodaszép lenne, de akkor meg már mindegy mivel jársz.

    Sajnos nem elképzelhetetlen ez sem.

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    Az Octaviás (102Le benzin) példánál maradva:

    benzin: 7,68 liter/100km*420=3226Ft

    LPG: 9,12 liter/100km*300Ft=2736Ft +360Ft (benzin) = 3096Ft

    105Le turbódízel esetén: 5,96 liter/100km*420Ft=2503Ft

    Az LPG egyéb pluszköltségeit figyelmen kívül hagyva a megtérülés:
    250000Ft/130Ft/100km=1923*100km= 192300km

    Dízel felár esetén:
    250000Ft/723Ft/100km=34500km

    Szóval: nem tudom mi volt a törvényalkotó célja, de annyit ért el, hogy az Ethanol után az LPG is a történelem része lett mint üzemanyag.
    Hogy ez volt a cél vagy egyszerűen csak ostobák, azt nem tudom.

    Nyilván ez Magyarországra vonatkozik, hiszen más országban nem cél az LPG üzem felszámolása.

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    A hitelesség kedvéért én be szoktam állítani a spritmonitor-on egy min. 15000km-es szűkítést, ezzel kiszűrhetőek a “kamu” beírások (érdekes módon a módszer pont a legnagyobb fogyasztású ill. eltérő teljesítményű -80,95,83Le-s- példányokat szűri ki), aki ennyit beír az már jó eséllyel komolyan veszi az adatok vezetését (a Skodás példámnál is így tettem). Ezek szerint a Niva benzines fogyasztása 10,09 l/100km, a gázos pedig 11,47 l/100km.

    A költségeknél érdemes figyelembe venni az elhasznált benzint is -ez vegyes használat esetén tapasztalataim szerint egy teljes tank kb. 5000 km-enként. Ez minden 100 km-nél 360 Ft-ot jelent.

    Mondanom sem kell, hogy minden egyéb okból -pl nincs idő gázt tankolni / kutat keresni idegen környéken- megtett km, autómatikusan szintén kijjebb tolja a megtérülést.

    Mindezt figyelembe véve már erősen kijjebb tolódik a megtérülési idő/távolság. A jelenlegi gázárakkal számolva is, a jövőévivel számolva pedig már csak extrémen sokat közlekedőknek jön vissza az ára belátható időn belül -de ők meg úgyis a dízelt választják.

    Sajnos ez a reális és nem eltúlzott számolás.

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    Én nem hiszek senkinek itt az oldalon, ezért viszem holnap a kocsit gázosítani. Már egy ideje tervezem. No-ban 2200 euro lesz, nem olcsó viszont Prins Vsi megy bele, elég jó a piacon. 10% túlfogyasztást ígér a besz.műhely. Én 20%-kal számoltam így 34e km-nél jön meg az ára a német üzema. árakkal. Igaz most itt is csökkent a benzin ára, csak kérdés meddig marad így.
    Nálam autópálya használat lesz Mo és No- között, azaz egy huzamban 800-900 km.
    Olvasom mindenhol a fórumokat, és legtöbb probléma a beállítással van. Erre én is kíváncsi leszek, nálam hogy alakul.

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    Ok. Látom a statisztika mindenek felett. A sprintmonitorban 24 benzines és 7 lpg-s Niva átlagfogyasztása rendre 10,34 illetve 11,48 liter. A gázos túlfogyasztás tehát 11%.
    De tegyük fel, hogy az Ön által az egyik előző hozzászólásban említett jó beállítás melletti 30%-os túlfogyasztással számolunk az esetemben 100 kilométerenkénti 10 literes benzinfogyasztáshoz képest:
    10 l benzin lefelé kerekítve legyen 4200 Ft (420 Ft / liter jóindulatú árral számolva)
    13 l autógáz legyen 3250 Ft (250 Ft / liter kicsivel átlag feletti árral számolva)

    A differencia 29% a költségekben ceteris paribus.

    A “vészindításról” sajnos nem tudok nyilatkozni. A kocsiban lévő rendszer teljesen automata, elektronikusan vezérelt így csak ki-, illetve bekapcsolni tudom. A gázüzemre váltás automatikusan történik kb. 50 fokos hűtővíz mellett. Ez nálam a tavaszi illetve őszi hűvös időjárásban átlagosan kb. egy kilométeres távot jelentett benzinüzemmel a hidegindítástól kezdve.

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    A spritmonitor szerint a 102 lovas Octaviának (102db benzines vs. 59db LPG-s) 7,68-ról 9,12-re megy fel a fogyasztása gázból. Ez 19% fogyasztásnövekedés és ebből a típusból ugyebár volt gyári gázos is ami valószínűleg jobban lett optimalizálva gázüzemen, mint az itthoni kisipari körülmények között beszereltek. Ehhez plusz nyilván jön benzines fogyasztás is, mert ez egy német oldal és nem hinném, hogy a németek szenvednének holmi “vészindítás” és társaival.

    “Én tavasz óta gázautózom”

    Gyanítom azért nem nőtt még meg a gázos fogysztás magasabb arányban, mert a benzines egész éves átlag, a gázos meg csak nyári fogyasztás, klíma nélkül.

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    Üdvözlet minden kedves hozzászólónak. Én tavasz óta gázautózom egy AC Stag hengerenkénti befecskendezésű gázszettel szerelt 1.7-es Nivával. Szóval nem a legmodernebb konstrukció az alap. A cikkben említett 10%-os túlfogyasztást még reálisnak tartom, a hozzászólók által emlegetett akár 30%-ot viszont nettó hülyeségnek. A saját tapasztalatok hét év benzin-, illetve hét hónap benzin – gáz üzemen alapulnak. A kocsi benzinből 9,5 – 11 liter között fogyaszt átlagosan. Autógázból az eddigi mérések szerint szintén 10 – 11 liter a fogyasztás. Gyakorlatilag megegyezik, nincs túlfogyasztás.
    Mindez nem a csodavárás eredménye, mivel átalakítás előtt kb. 12 literes gázfogyasztást kalkuláltam és tartottam elfogadhatónak. Vagyis nem alakult át a vezetési stílus. Ehhez képest pozitív meglepetés volt az első tapasztalat.
    És egy kicsit az autógáz jövedéki adó emeléséről. Több helyen olvastam kalkulációkat rá és úgy taksálják, hogy a kétszeri jövedéki adó emelés és az újévi szokásos gázáremelés után jövő év közepére kb. 300 forint / liter áron fogják mérni. Ez, ha a mai benzinárakhoz viszonyítjuk még mindig olcsóbb üzemelést jelent. És amiről szeretünk elfeledkezni: a benzin ára sem lesz a mostani szinten jövő ilyenkor…..

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    Tények gázautózással kapcsolatban, elegendő km tapasztalattal (táblázatban vezetett átlag értékekkel):

    Fogyasztás: Benzin 7,2 gáz: 8,5l/100km —> 15% többletfogyasztás

    100 km mennyibe fáj: Benzin 3000 huf, Gáz 2000 huf —> 35% spórolás

    Ezek az értékek nem szegényített keverékű, normál beállítások mellett elért adatok.

    Megéri? Igen, aki ezelőtt legalább 1 évvel berakatta. Most már max taxisoknak jönne vissza az ára ha jön az emelés.

    Pluszköltség: műszakin 5000 gáznyomáspróbázás.

    Gyengül-e az autó: minimálisan

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    Hát, érdekes. Nekem pont ilyen NA-m van, így érdeklődve olvastam a cikket. Mondjuk az enyém 91-es (nem 16 hanem 21 éves !! ) de egyetlen rozsdafolt sincs rajta!! Sem a küszöbön, sem az alján! Ezt annak köszönhetem, hogy az előttem lévő gazdája is (én is) úgy használta, ahogy kell egy ilyen autót: október 1 —>megy a garázsba, április 1 —-> lehet elővenni.
    Az olajfogyasztásom nekem is 1 L / 1500 km, de ez a motorgenerál előtt és most is így van. Sajnos. Pedig megkapott mindent, amit ilyenkor lehet.
    A tető még a gyári vinil, nekem még nem kellett cserélnem. 🙂 A fogyasztásom sem 10-11 l/100km, pedig van bántva rendesen. Inkább 8.
    Mondjuk nem értem, egy ilyen autót miért kell elgázosítani? megy vele az ember fia év 5-8eKm-t, nagyon nehezen jön vissza az ára. Nem beszélve a megváltozó súlyelosztásról. A gyártó még arra is képes volt, hogy az akkumulátort a csomagtartóba tegye az 50:50 es súlyelosztás miatt, majd beteszünk egy 50 Kg-os tartályt hátra? Teljesen elrontja az autó menetteljesítményét. én még azt is megérzem, ha üresből tele tankolom az autót, mert azonnal megváltozik a kanyarstabilitása. De hát ő tudja!! 🙁

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    Karbantartási költségekről gázautó szervizt érdemes faggatni. Pl. Medic-Car. Fogyasztásról pedig: spritmonitor.de. A gáz mellé elfogyasztott benzint azonban csak nagyon kevesen számolják, mindenki inkább csak hasraütésre mond valamit.

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    “fogyasztás különbség kb.:+10%”

    Ez sajnos csak önámítás. Legalább 30%, ha rendesen be van állítva és minimális a benzinfogyasztás. Elszegényített üzemben lehet 10%, de akkor úgy nem lesz “élményautó” az garantált. Akkor már egyszerűbb, ha tesz egy féltéglát a gázpedál [b]alá[/b]. 🙂

    “Ameddig nem emelik az LPG adótartalmát 100%-kal”

    125%-al fogják megemelni: (100%x1,5)x1,5=225%+áfa…

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    A benzin itt jelenleg 423Ft, az LPG 231Ft a fogyasztás különbség kb.:+10%. Ameddig nem emelik az LPG adótartalmát 100%-kal, addig 60%-ra esik vissza a kilométerköltség gáz üzemben.

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    Kiváncsi lennék mennyit futott a gázszettel és arra, hogy vajon minek tudható be ez a magas olajfogyasztás?
    Ha ez a jobb állapotú példányok közül való (rohad, szakadt, olajfogyasztás), akkor tényleg elég siralmas lehet a felhozatal.

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    Itt megen már mi az, hogy 45-ről 25 Ft-ra csökkent a km költség? 45%-ot spórol? De jó! Itt a kánaán, mindenki alakíttassa át gázossá az autóját! Jeee!
    Eszem megáll!

    Mikor írnak már egy igazán klassz olyan cikket, ami valós adatokon nyugszik és reális képet fest a gázautózásról?

  • 2017.10.30. at 12:23
    Permalink

    Inkább újítatta volna fel a motort ennyiből, és javítatta volna ki a rozsdafoltokat…

    Kíváncsi vagyok az 1000 km / 1l olajfogyasztás mellett hány lóval lett kevesebb a ménes is az eredeti 90 lóból.

    Egyáltalán mekkora évi futást tervezett a tulaj? Ekkora spórolási hajlamot még nem nagyon láttam egy élményautóval kapcsolatban…

    Remélem nem spórol annyira, hogy aztán lakott területen kívül 70 km/h-ás sebességgel kell kerülgetni az élményautós spórolómestert 🙂

Vélemény, hozzászólás?