Fricska a hibridnek, ráadásul a Toyotától?

Ez a szívó nem szívó! Toyota Corolla 1.5 TNGA teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új alapmotort kapott a Toyota Corolla. Az 1,5-ös háromhengeres kézi váltóval jó vétel - így tud ugyanis kellő árelőnyt adni a hibridhez mérten. Aszkéta fogyasztásával ugyanakkor ez is meglepetést okoz.

Egyértelműen a konzervatív vevőkhöz szól a Toyota Corolla új alapváltozata is, ráadásul nagyon is ügyesen. Ugyanezt tette a korábbi 1,6-os, szívó benzines is, ami azonban idén kifutott. Átvette a helyét az új 1,5-ös, ami ráadásul a 2,0 literes hibrid Dynamic Force egységéből származik, egy henger levételével, azaz háromhengeresen. Értelmetlen azonban azon fanyalogni, hogy a már 55 éve futó Corollába is megérkezett az első háromhengeres motor. Ha nem tudjuk, nemigen fog feltűnni, pedig ma már szokatlannak mondható módon még stop-start sincs benne. Az viszont örömteli, hogy a Toyota igencsak mérsékelten hódolt be a downsizing-őrületnek, a Corolla alapmotorja még mindig egész tisztességes méretű, 1,5 literes, ráadásul változó szívó- és kipufogóoldali szelepvezérlésű és lánchajtású, turbó nélküli. Maga a Corolla amúgy mondhatni, hogy régi ismerős, két éve fut a 12. generáció, az pedig szerintem teljesen józan, hogy az új motorral nem feljebb, hanem egy kicsikét lejjebb került az alapváltozat teljesítménye. A korábbi 132 helyett csak 125 a lóerők száma, a newtonmétereké 159-ről 153-ra csökkent, míg a végsebesség 200-ról 190-re. Bevallom, nem próbáltam, vélhetően a legtöbb Corolla-tulaj számára indifferens lesz, s az sem lombozott le, hogy a 0-100-as sprint 9,7-ről 12,1 másodpercre nőtt, igaz ez olyan adat, ami azért feltűnő lesz, főként azok számára, akik egyikből a másikba ülnének át. Szerencsére vélhetően nem túl sok olyan 12. generációs Corolla-tulaj van, aki most váltaná autóját. Az viszont egy kedvező adat, hogy a fogyasztási és a CO2 emissziós érték is csökkent. A korábbi motor NEDC értékei egyeznek nagyjából a mostani WLTP értékeivel, ami a valóságban jelentős, 1,5-2 literes fogyasztáscsökkenést jelent. A Toyota gyári értékei szerint ráadásul az új motor az alapáras 6 fokozatú váltóval és a hozzá opciós Multidrive S fokozatmentes automatával is azonos étvágyú. De vajon mi a helyzet a valóságban, hagy-e terepet a hibridnek, illetve az az alapváltozatnak? Ha az alap Corollát nézzük, a tesztelt kézi váltósat, akkor igenis van ennek helye a hibrid alatt, hiszen 1,08 millió forinttal olcsóbb annál, s bár a Toyotánál és a Corollánál is messze a piaci átlag feletti (épp a hibridek magas aránya miatt) az automatát választók aránya, akinek nincs még igénye a kuplungmentes kényelemre, mert például zömében országúton és autópályán autózik, annak tényleg jó választás az 1,5-ös Corolla. Egy gyors kereskedői próbán már nagyon meggyőzött, olyannyira, hogy a legapróbb rossz érzés nélkül vittem el ezt az autót nyári szabadságomra.
Hirdetés
Nem kell semmi nagy kalandra gondolni, de azért csak be kellett férni 2 gyerekkel és 10 napnyi cuccal, volt autópályázás és országúti használat is, persze a legtávolabbi pont mindössze Tapolca volt, ameddig eljutottunk Budapestről. Viszont ez is elég volt, hogy a Corolla meggyőzzön: autópályán is meglepően korrekt a hosszú 6 fokozatú váltóval, országúton is van benne elég erő, hogy ne okozzon gondot 1-1 átgondolt előzés, a motor pedig meglepően nyomatékos már alulról is: 1500-as fordulattól nyugodtan terhelhető, ha csak sík úton kell tartani a tempót, alatta is elvan. A háromhengeres orgánum leginkább csak magas, 4000/perc feletti fordulaton jön elő, de nem kell feltétlen addig forgatni. Autópályán is alatta maradunk a szabályokat betartva, így az ottani futás is csendes, ráadásul távolságtartós tempomatot, sávtartót, táblafelismerőt és automata reflektorkapcsolást is kapunk a ráadásul jó fényerejű, LED-es fényszórókhoz. A szedán Corolla 471 literes csomagtere jól pakolható, kellően mély, ülésdöntéssel is bővíthető, de úgy lépcsős lesz az alja. Nyáron nem okoz gondot, hogy síalagút a lehajtható, pohártartókat is adó könyöklő ellenére sincs, télen viszont már sokak számára hiányozhat az. Az utastér a 2,7 méteres tengelytáv miatt hosszában tágas, főként hátul feltűnő ez, elöl a műszerfal kialakítása eléggé az utastérbe nyomuló. Az ülések viszont kellően kényelmesek, s az elöl MacPherson, hátul kettős keresztlengőkaros futómű is egész jó csillapítást ad még a 17 colos alufelnikkel is, miközben olyan kanyarjellemzőket kapunk, amilyeneket igazából el se várnánk ettől a higgadt, de minden eddigi Corollánál harmonikusabb megjelenésű szedántól.
Hirdetés
Miután a kereskedői próbán is döbbenetesen jó, 5,1 l/100 km átlagot hozott az új 1.5 TNGA motoros Corolla, a mostani teszten is kifejezetten kíváncsi voltam az étvágyára, két saját tankolás között 5,049 literes átlagot számoltam. Bár a katalógusérték szerint 0,8-1,2 literrel tud jobbat a hibrid, még én, a hibridfanatikus sem hiszem, hogy azonos vezetés mellett van ennyi. Ha viszont valaki kevésbé takarékosan vezet, ami mondjuk ki, igen sanszos, simán adódhat a katalógus szerinti differencia. Nem kérdés, hogy zömében városi használatra jobb kényelme, akár 80%-ban elektromos üzeme miatt én is a hibridet javasolnám, ha viszont országúti és autópályás használatról van szó, simán merem ajánlani a Corolla 1.5 TNGA motorját, és nem csak a hibriddel, hanem a konkurensekkel szemben is, mert háromhengeressége ellenére nagyon jól használható, turbónélkülisége miatt elnyűhetetlenséget ígérő. Ráadásul olyan takarékos, hogy a hibridnek kell 240 ezer kilométer, hogy kitermelje a felárát, persze ennyi idő alatt az automata váltó és a jobb gyorsulás felárát is kihozza. Fontos infó viszont, hogy a kalkulációt a listaárak szerint végeztem, az 1.5 TNGA motoros Corolla most viszont a tesztelt, kétzónás automata klímás, alufelnis, tolatókamerás, de kézi váltós, Comfort verzióval akciósan 6,48 millió forint, amivel már több mint 1,5 millió forinttal olcsóbb a hibridnél, nem mellesleg a vetélytársakhoz mérten is nagyon jó ajánlat. Ha az automata 1.5 TNGA-hoz mérjük a hibridet, már csak 100 ezer kilométer kell, hogy csupán a fogyasztási különbségből kijöjjön annak felára, ráadásul magasabb maradványértéke és szerényebb szervizigénye miatt egyértelműen az éri meg jobban, igaz az 1.5 TNGA sem ígérkezik egy sokat kérő motornak, csupán a fékek fognak jobban fogyni a hibridhez mérten. Ha valaki évi 5-10 ezer kilométerre és nem városi használatra vesz autót, valamint nem elvárása az automata váltó, nyugodtan megveheti. Ha viszont zömében városi használatról van szó, a hibrid szerényebb fogyasztása és magasabb maradványértéke miatt nem is biztos, hogy vételára ellenére drágább lesz, miközben ott egyértelműen egy kellemesebb autó. A verdikt tehát az, hogy továbbra is jó autó a Corolla, új motorjával is meglepően takarékos, de a választás előtt - kevéssé meglepő módon - leginkább saját igényeinket és autózási szokásainkat kell tisztázni.
Hirdetés
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1490 cm3
Teljesítmény:
92 kW (125 LE) 6600 1/min-nél
Nyomaték:
153 Nm 4800-5000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12.10 s
Végsebesség:
190 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,7-6,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4630 mm
Szélesség:
1780 mm
Magasság:
1435 mm
Saját tömeg:
1390 kg
Össztömeg:
1820 kg
Tengelytáv:
2700 mm
Karosszéria-kivitel:
szedán
Csomagtér:
471 l
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1490 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
153 Nm 4800-5000 1/min-nél
Teljesítmény:
92 kW (125 LE) 6600 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
190 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12.10 s
CO2-kibocsátás:
139 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,7-6,1 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,0 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2021.09.03. at 11:56
      Permalink

      Nem! Én is megütköztem rajta.
      Amúgy meg nagyon tetszik az autó, mind kívülről, mind motorikusan, kifejezetten érdekesnek találom a fél liter/henger koncepciót. még a kilencvenes években olvastam valami cikket arról, hogy ez az ideális méret a henger töltése-űrítése terén atmoszférikus motornál. Továbbá, hogy alacsony fordulaton a 3henger nyomatékosabb (Opel omega 3000 cm3).
      Szakértői véleményeket olvasnék erről!

  • 2021.08.25. at 11:29
    Permalink

    Érdekes, 5 éve van Corollám, (előtte is volt már egy) és nem tudom, hogy a csomagtér azon része burkolt e vagy sem. Pedig naponta használom. Délután megnézem. 🙂

  • 2021.08.25. at 22:04
    Permalink

    Na az az a hely, amit emberi szemszögből sosem látunk, a fotó olyan szögből és helyről készült ahová az ember szeme csak akkor téved ha direkt ezt akarja vizsgálni. Még egy 5 éve Corollát használó sem vette észre. Azon már lehet vitatkozni, hogy ez a fajta spórolás igénytelenség, és csökkenti a minőségérzetet, vagy semmi jelentősége, 100-ból 99 tulajnak sose fog feltűnni.

  • 2021.08.25. at 23:03
    Permalink

    Azért ez elég vérszegény lehet. Mindenképpen ajánlott kipróbálni annak, aki esetleg gondolkodna a megvásárlásán. Aki használt már turbo benzines autót, nem hinném, hogy visszaülne egy szívó motorosba, pláne nem a jelenlegi környezetvédelmi szabályok miatt agyonfojtott motorral szereltbe. Mert ez egy hasonló számokkal rendelkező Euro 2-es motorhoz képest is nagyon gyengének fog tűnni.

    • 2021.08.26. at 15:43
      Permalink

      Azért minden relatív. 150 lovas turbódízelből ültem át 194 lovas szívó benzinesbe. Pár nap alatt megszokható a változás.
      Közepes fordulaton tud annyit, mint a dízel alacsony fordulaton, pörgetve meg kijön belőle a +44 lóerő.
      Ja, és az euro-6 ellenére nem érezni, hogy “agyon lenne fojtva”, teljesen normális a gázreakciója, bár nyilván nem “versenymotoros”.
      Többet fogyaszt úgy 1 literrel (kasztni majdnem azonos, használati körülmények megegyeznek), de egyszerűbb konstrukció (nincs dpf, scr, kettős tömegű lendkerék), ez hosszabb távon behozhatja a benzinkúton apránként otthagyott plusz pénzt.

  • 2021.08.26. at 08:22
    Permalink

    A Toyota az utóbbi években nagyon szép autóvá változott. Szürke megbízható igáslóból gyönyörű kívánatos paripává. Legalábbis az én szememben.
    A józan ember választása. Nekem ne mondja senki, hogy 125 Le-vel nem lehet közlekedni. Ez még arra is elég, hogy begyűjtsük gyorshajtás-számlákat tucatjával… 🙂
    Egyetlen hátrányát látom csak, ez meg a hátsó postaláda-felél csomagtartó-nyílás. Világéletemben 5 ajtós, vagy kombi autóim voltak/vannak, ezt a kompromisszumot már nem tudom meghozni. Persze létezik kombi verzió is (remélem), számomra az lehetne a jó választás.

    • 2021.08.26. at 15:52
      Permalink

      “A Toyota az utóbbi években nagyon szép autóvá változott. Szürke megbízható igáslóból gyönyörű kívánatos paripává. Legalábbis az én szememben.”

      Ha a Corollát nézem, akkor tényleg minőségi az ugrás a korábbi generációhoz képest. A C-HR véleményes, nekem túlzottan Hondás lett. Ami nem baj, csak szokatlan a Toyotától. 🙂

    • 2021.08.26. at 21:02
      Permalink

      Az a helyzet vagy inkább érdekesség, hogy a kombi és az 5 ajtós nem rendelhető ezzel a motorral, azok csak az 1,2-es turbóval és a hybridekkel kaphatók. De szerintem az 1,2-es 4 hengeres turbo benzinessel sokkal jobban jár az ember, mint ezzel a szívóval.

Vélemény, hozzászólás?