Mindent egybevetve 185 029 villanyautót értékesítettek Európában 2026 januárjában, vagyis 13,7 százalékkal többet, mint a múlt esztendő azonos időszakában – derült ki a Dataforce összesítéséből, amelyet az Automotive News Europe hozott nyilvánosságra. A lista élén magabiztos előnnyel a Škoda Elroq végzett (8 426 db), több mint ezer példánnyal megelőzve a Renault 5 E-Tech ferdehátút (7 149 db). Statisztikailag a csehek villanyautója 1243,9 százalékos növekedést produkált a múlt esztendő első hónapjához képest, azonban akkor csupán 627-et vettek nyilvántartásba, mivel még sok országban nem is lehetett kapni a modellt.
Harmadikként a Tesla Model Y következik, amely a múlt évi gyatra kezdésen valamelyest javítani tudott, de csak 13,8 százalékkal. Mindenesetre még így is befért az előtte lévő két típussal együtt az európai újautó-piac 50 legkelendőbb típusa közé -ez a soron következő modellekről már nem mondható el.
A negyediktől a hatodik helyig a Volkswagen kibérelte magának a listát, sorrendben az ID.3, ID.4, illetve ID.7 típusokkal. Előbbi tartani tudta a múlt januári számot (2-vel kevesebbet vettek nyilvántartásba, mint akkor), ellenben utóbbi kettőből jelentősen kevesebb fogyott. A hetedik helyen ugyancsak egy VW konszernes autó a Škoda Enyaq képében, majd a top 10-et a BMW iX1, a Mercedes-Benz CLA (EQ) és a Kia EV3 teszi teljessé. Előző év januárjában az Év Autójának is megválasztott Mercedesből mindössze 99 került nyilvántartásba, ezért szerepel a neve mellett 3 754,5 százalékos növekedés – gyakorlatilag ebben az esetben is az a helyzet, mint az Elroqnál.
| Típus | Eladott példányszám (2026. 01.) (db) | változás 2025 januárjához képest (%) | |
|---|---|---|---|
| 1. | Škoda Elroq | 8 426 | +1243,9 |
| 2. | Renault 5 E-Tech | 7 149 | +70,4 |
| 3. | Tesla Model Y | 6 601 | +13,8 |
| 4. | VW ID.3 | 5 417 | -0,0 |
| 5. | VW ID.4 | 4 829 | -32,1 |
| 6. | VW ID.7 | 4 663 | -20,6 |
| 7. | Skoda Enyaq | 4 482 | -19,7 |
| 8. | BMW iX1 | 4 182 | +9,9 |
| 9. | Mercedes-Benz CLA | 3 816 | +3754,5 |
| 10. | Kia EV3 | 3 548 | -39,1 |
Konszern szinten tehát egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen a Volkswagen piacvezető szerepe. Márkákra lebontva is a wolfsburgiak elsősége rajzolódik ki, ezt követően jön a Renault, illetve a dobogó alsó fokán a Škoda. A top 10-ben feltűnik továbbá sorrendben a BMW, az Audi, a Kia, a Mercedes, a BYD, a Peugeot, valamint a Tesla.






