Grafikán a 2018-as IndyCar aerokitek

Drasztikusan változnak az IndyCar formulaautók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Pár nappal a híres Indy 500 előtt mutatták meg az első grafikákat a 2018-as IndyCar versenyautókról. Komolyat változik az aerodinamika.


Már nincs sok hátra, hamarosan, egészen pontosan most hétvégén itt a 101. Indianapolis 500, a világ egyik legnézettebb autósport eseménye, az IndyCar szezon legfőbb futama. Olyan presztízzsel rendelkezik, mint a Le Mans-i 24 órás, így minden évben erre készülnek a legjobb a csapatok. Idén ráadásul Fernando Alonso is ott lesz a rajtrácson. A főszervezők is érzik, mikor kell bemutatni a jövő évi versenyautójukat, pár nappal a hétvége előtt ugyanis grafikákon leplezték le a 2018-a univerzális IndyCar aerokitet.
Hirdetés

Az új aerodinamikai megoldások nem kevésbé meghökkentőek, mint a jelenlegiek, amik mindössze 3 évet éltek meg a sorozatban. A Dallara IR12 kasztni megmarad, csupán a szárnyak változnak meg igen drasztikusan. Az új külső elkészítésekor próbálták a múltat idézni, közben persze fontos volt, hogy a legmodernebb technikai és biztonsági feltételeknek is megfeleljen. Háromféle aerokit várható, ebből kettőt mutatnak a mostani grafikák. A road csomag hatalmas első és hátsó szárnyat kap, míg a superspeedway, tehát a nagy oválon használt csomag már jóval visszafogottabb. Továbbra is a Chevrolet és a Honda marad a két fő motorbeszállító, tőlük már nyár közepén várható egy-egy versenyautó, hogy megkezdjék a jövő szezon előtti tesztelést Sebringben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 18:06
    Permalink

    Szerintem meg sokkal vagányabb és szebb a csesznyébb F1 autóktól. Ízlések és pofonok különbözőek, egy a lényeg, hogy melyikkel lehet jót versenyezni, és ebből a szempontból a “korszerűbb” aerós F1 alúlmarad. Ezt egy sor európai versenyző is elmondta, Alonsótól Aleshinig, mert az Indycar autók szándékosan ilyenek. Ennél a kaszninál figyelembe vették a káros légáramlatok kialakulásának a lehetőségét, és úgy tervezték meg, hogy a jelenlegi formulánál jobb legyen a követhetőséget figyelembe véve, mert amióta az új aero csomagokat használják nincsenek olyan éles küzdelmek mint korábban. Legalább tesznek valamit a nézőkért, és figyelembe veszik a versenyzők véleményét is. Mert sajnos az a helyzet a korszerű hatékony aero nem hogy jobbá tette a versenyzést, hanem ellenkezőleg megnehezíti azt.

Vélemény, hozzászólás?