Gyárból kilopott alkatrészeket értékesítettek az Abarth alkalmazottjai a neten

Saját dolgozói okoztak többszáz milliós kárt az Abarthnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csak akkor tűnt fel, hogy valami nem stimmel, amikor a kereskedők panaszkodni kezdtek, hogy nem kapják meg rendeléseiket.


Idősebb olvasóinknak biztosan nem meglepő, bár inkább csak remélni tudjuk, hogy az ifjabbakat újdonságként éri a tény, hogy hazánkban bizony volt olyan időszak, amikor még a művezetők is csak legyintettek, ha egy gyári munkás a nap végén hazavitt párat a saját maga által összeállított termékekből, s később azt kéz alatt, vagy ahogy mondani szokás volt, a feketepiacon próbálta értékesíteni, ezzel téve szert némi mellékes jövedelemre. Bizony, sötét idők voltak ezek, s reméljük, most nem kapunk többezer levelet cégvezetőktől, hogy ma sincs másként. Szeretnénk azt hinni, hogy ilyesmi csak egy már rég magunk mögött hagyott, speciális szociális, politikai, gazdasági együttállás nem kívánt melléktermékeként fordulhatott elő. Hát egy frászt!

A legutóbbi hírek ugyanis arról szólnak, hogy valaki vagy valakik (értsd, Abarth-dolgozók) felfedezték, hogy a Fiat Torino közelében található Mirafiori gyárának Officine 83 elnevezésű részlegében, mely véletlenül pont az Abarth központját rejti, meglehetősen laza a biztonsági ellenőrzés. Ezt kihasználva apróbb és nagyobb tuning-alkatrészeket, sőt komplett tuning-kiteket loptak ki a gyárból, és értékesítették azokat az interneten, természetesen meglehetősen nyomott árakon.
Az első beszámolók szerint körülbelül egymillió eurós kárt okoztak a belső, vagy belső segítséggel dolgozó szarkák. Az Abarthnak csak akkor tűnt fel a hiány, amikor egyre több panasz érkezett különböző kereskedőktől, hogy ugyan mikor szállítják már a korábban megrendelt alkatrészeket és kiteket. Az Abarth azonnal értesítette az olasz rendőrséget, akik nyolc hónapos nyomozást követően megtalálták, és elfogták az enyves kezű Abarth-dolgozókat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 09:29
    Permalink

    Üdv Mindenkinek!
    Nekem is nagyon tetszett ez a cikk és eszembe jutott egy régi vicc!
    Meghalt az öreg(cigány)magyarországi kisebbségi!Feljutott a mennyekbe és ott összetalálkozott Kádár elvtárssal.Megállítja Kádár és megkérdi:Te Gazsi,mond már meg nekem,mikor volt jobb?Akkor amikor még Én voltam a “főnök” vagy most?Az öreg Gazsi rövid gondolkodás után rávágta!Tudod Kádár elvtárs a Te idődben a politikusok politizáltak,a munkások dolgoztak,Mi meg loptunk!Most meg:a politikusok lopnak(Lázár János a TV.-ben is bemondta!),a munkások politizálnak,tőlünk meg elvárják,hogy dolgozzunk!
    :-))))))))

  • 2017.10.31. at 09:29
    Permalink

    Igen nálunk csak politikusoknak,polgármestereknek, országgyülési képviselőnek, mindenféle állami vezetőnek és persze MANEGERNEK a kiváltsága az adó fizető kisembertől beszedet sarc lenyulása. Már hogy jön ahoz 1 bizt. őr, hogy ilyet észre vegyen. Hogy jön ahoz eggy gyártósori munkás hogy többet akarjon haza vinni 80000 ft.-nál. Vagyis tessék tudomásul venni lopni hivatalból csak vezető embereknek szabad.

  • 2017.10.31. at 09:29
    Permalink

    Nos ez nálunk úgy történt hogy kerítésen át dobálták ki, de a manegereket a portán pl csak hébe hóba állítják meg vizsgálják át a kocsit.Nem egy-két cucc furcsa eltűnéséről tudok…és nem a 8 álltos érettségizett sori alkalmazott viszi ki.

    Tudok olyan neves cégről is (épp most megy csődbe tüntetés is volt nem rég) ahol a a felső vezetők kiharcolták, hogy a céges kocsijuk a portán ne keljen megállítani. No erről csak az újdonsült biztonságiőr nem tudott. Kisebb inzultus után kinyitották a csomagtartót: fullig volt pakolva persze.
    Másnap a biztonságiőrt kirúgták, meg talán a managert is persze rendőrségi ügy nem volt belőle.
    Enyhe jelzés volt a többi bizt.őrnek hogy kuss.

    A biztonsági őr is csak arra jó hogy legyen és hogy csak azok tudjanak lopni akik tudják mit kell lopni.
    Semmihez nem értenek azt se tudják, hogy amit kiviszek az egyik gyárból a másikba az tényleg az ami a szállítóra van írva és tényleg annyi amennyi?
    Megjegyzem a VÁM-ot(adózást) dettó ugyan így verik át. Nap, mint nap látom.

Vélemény, hozzászólás?