Gyári versenyautó a Nissan 370Z-ből

Nissan 370Z Nismo RC

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Nissan a tengerentúlon piacra dobta 370Z kupéjának versenypályára optimalizált, sőt kizárólag ott használható változatát.


370Z Nismo RC névre hallgat a Nissan kupéból kialakított gyári versenyváltozat. A V6-os sportkocsiból először is a fölösleges kényelmi és szórakoztató extrákat dobálták ki, majd ezt követően minden egyéb, a versenypályán haszontalan felszerelést, és ezzel 1339 kg-ra csökkentették az autó tömegét.
Számtalan, a Nissan gyári tuning-divíziójától, a Nismótól érkező alkatrésszel szerelték fel a versenygépet, kapott versenypályára illő kipufogórendszert, virgoncabbra hangolt motorvezérlést, nagyteljesítményű kuplungot, váltót, könnyített lendkereket, az agresszívabb használathoz illő motorolajat, valamint saját hűtést a váltóhoz és a differenciálműhöz.
Hirdetés
A módosított elektronikának köszönhető 355 lóerejével és 375 Nm-es nyomatékával valamivel erősebb is az alapmodellnél. A maradék felszerelés a biztonságot szolgálja, került bele Recaro versenyülés hatpontos biztonsági övvel, Sparco kormánykerék, karbonból készített kapcsolótábla, valamint a FIA előrásainak megfelelő bukóketrec és tűzoltórendszer.
A Nissan 370Z Nismo RC már alapállapotban is alkalmas a FIA GT4 és a World Challenge GTS osztályokban való versenyzésre, és minimális átalakítással a tengerentúli Grand Am Continental Tire Challenge GS osztályában is indítható. Hogy mennyiért, arról nincs információ, az árakról úgyis csak az egyéni igények tisztázása után szokás beszélni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?