Gyönyörű kombi Volvo landolt Budapesten
Már itthon vettünk üléspróbát az új Volvo V60-ban
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Hatalmasat nőtt elődjéhez képest a Volvo V60, az új generáció bemutatkozása után egy hónappal pedig már Budapesten láthattuk élőben az új kombit.
Érdemes talán rögtön az elején megemlÃteni, hogy a Volvo nem csupán az új V60-ra lehet igazán büszke Ãgy 2018 elsÅ‘ felében. Hiszen az XC40 behúzta az Év Autója dÃjat, az eredményhirdetést pedig a Genfi Autószalonon tartották. A V60 hazai bemutatóján Ãgy egy csöppet el is vette a rivaldafényt az apró SUV a pompás kombitól, de
az új V60-nak van egy olyan erős vonzereje, amit semmi nem képes elnyomni.
Mondhatjuk rá, hogy nagyon hasonlÃt a márka többi modelljére, de ha összehasonlÃtjuk a jelenleg futó legrégebbi modelljükkel, az XC90-nel, azóta elég sokat változott a formanyelv. A karakter hasonló, mégis teljesen más az övvonal kiképzése, a lámpák formája is különbözÅ‘, ebben a méretben pedig hihetetlen jó arányokkal sikerült összerakni a formatervet.Hosszúság | Szélesség | Magasság | Tengelytáv | Csomagtér (l) |
4761 | 1850 | 1427 | 2872 | 529 - 1364 |
Nagyot nÅ‘tt, hosszban több mint 10 centit, tengelytávban is csaknem ennyit, Ãgy ennek a java része a hátsó lábtérnek tett jót. Az új V60-ban már nincs szűkölködés, még magasabbak is el fognak férni, nekik mondjuk a combjuk nem fogja érinteni a hátsó ülÅ‘lapot, az elég alacsonyan van, Ãgy viszont a fejtér egész kielégÃtÅ‘. A növekedés a csomagtérnek tett a legjobbat, elÅ‘dje ezen a téren egyáltalán nem remekelt.
Egy liter hÃján 100 literrel bÅ‘vült, már 529 literes a poggyásztér.
Ezzel alaposan feladták a leckét az Audi A4, 3-as BMW, Mercedes C kombi triónak, hisz mindegyikre ráver egy táskányi helyet. Miközben praktikusan egyrészt duplapadlós, másrészt az ismerÅ‘s csomagtéri rögzÃtÅ‘ elemeket is megtaláljuk, valamint a felhajtható masszÃv határolófalat is, meg persze motorosan mozog a fedél is.Az új V60 helykÃnálata elég tisztességes, anyaghasználata is a megszokott, a belsÅ‘ formavilág pedig még inkább. A félig bÅ‘r, félig szövet belsÅ‘ még mindig pazar, ebben az összeállÃtásban igazán stÃlusos a V60. Furcsa módon az automata váltó kapcsolója itt még fizikai kar, mÃg az XC40-ben már mindegyik motorhoz a korábban csak a T8-hoz elérhetÅ‘ elektronikus kapcsolót társÃtották, persze nem kristályból. A V60 indulóára 600 ezer forinttal lesz magasabb, mint a kifutó modell indulója, azaz 10 050 000 forint helyett 10 650 000 forintért vihetÅ‘ majd el az alapfelszereltségű kivitel, de ez csak addig tűnhet magasnak, amÃg nem nézzük, mit kÃnál alapáron a Volvo új kombija.
Motor | T6 AWD | D3 | D4 |
Ãœzemanyag | benzin | dÃzel | |
Emissziós norma | Euro 6d | ||
Hengerűrtartalom [cm3] | 1969 | ||
Hengerek/szelepek száma | 4/16 | ||
Váltófajta/-fokozat | automata/8 | kézi/6 (automata/8) | |
TeljesÃtmény [LE/RPM] | 310/5700 | 150/3750 | 190/4250 |
Nyomaték [Nm/RPM] | 400/2200-5100 | 320/1750-3000 | 400/1750-2500 |
Gyorsulás 0-100 km/h | 5.8 | 9.9 | 7.9 |
Végsebesség [km/h] | 250 | 205 | 220 |
Kombinált fogyasztás [l/100 km] | 7.2 | 4.3 (4.6) | 4.4 (4.5) |
CO2-kibocsátás [g/km] | 167 | 114 (121) | 117 (119) |
Saját tömeg [kg] | 1754 | 1620 (1659) | 1648 (1669) |
Megengedett össztömeg [kg] | 2320 | 2190 (2230) | 2240 (2260) |
A biztonság a kulcsszó, és a Volvo szinte az összes vezetéstámogató rendszert alapáron adja a V60-ban.
A vészfékasszisztens minden sebességnél képes közbeavatkozni, a Volvo rendszere a nagytestű állatokat is észreveszi, akár vészfékez is, 60 km/h-ig elkerüli az ütközést, akár kormányrásegÃtéssel könnyÃti a kikerülést, frontális ütközés észlelésekor állóra fékez, de a V60 már ilyenkor is képes kormányzással segÃtve megakadályozni a balesetet. Ezek mind alapárasak, amiért még fizetni lehet az a Pilot Assist, az adaptÃv fényszórók és az új hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztetÅ‘ asszisztens, ami már vészfékez is, ha szükséges. Van persze adaptÃv tempomat, holttérfigyelÅ‘, parkolóasszisztens és a legtöbb ma divatos felszerelés. Futóműve nem lehet légrugós, ellenben kérhetÅ‘ állÃtható Four-C aktÃv futóműcsillapÃtás, a hajtásról pedig kivétel nélkül kétliteres motorok gondoskodnak.MOMENTUM | INSCRIPTION | |
T6 AWD AUT | 14 400 000 | 15 450 000 |
D3 | 10 650 000 | 11 850 000 |
D3 AUT | 11 350 000 | 12 550 000 |
D4 | 11 350 000 | 12 550 000 |
D4 AUT | 12 050 000 | 13 250 000 |
BelépÅ‘motorként indÃt a D3 dÃzel 150 lóerÅ‘vel kézi váltóval a már emlÃtett áron, ehhez kérhetÅ‘ automata váltó is, ahogy a 190 lóerÅ‘s D4 dÃzelhez is. Benzinfronton szokás szerint a nagyágyúval indÃtanak, a 310 lóerÅ‘s T6 összkerékhajtással és automata váltóval 14 400 000 forinttal startol.
A jövő hoz még szép újdonságokat, a gyengébb, 250 lóerős T5-ös benzines, illetve a kétféle hibrid hajtáslánc az év második felében lesz elérhető.
A Volvo T8-as konnektoros hibrid hajtása a V60-ban 390 lóerÅ‘s verzióban érkezik, valamint jön egy gyengébb, 340 lóerÅ‘s kivitel is T6 Twin Engine néven. JövÅ‘re érkezik a 190 lóerÅ‘s T4-es benzines, illetve a T5 összkerékhajtással, Ãgy az már látható, hogy a Volvónál is nagyobb hangsúlyt fektetnek a benzines motorokra és a hibrid hajtásra, mint a dÃzelre.
Egyelőre úgy néz ki a jó világnak egy időre vége, amikor jó áron lehett venni autót a svédektől.
Ha muszály betagozódni, akkor ez lesz a legjobb ár/érték-arányú modell a palettán, kellÅ‘en praktikus is (nem értem hogy miért kellett Avant-fart biggyeszteni a V90-re), nem túl nagy kÃvül de elég tágas belül.