Ha unod a síelést, vedd meg Ken Block F-150-es hójáróját!

68 millió forintnak megfelelő dollárért kínálják Ken Block hajmeresztő pickupját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legendás raliversenyző hajmeresztő mutatványaival szórakoztatta szinte egész életében a nagyérdeműt, most viszont bárki a helyébe pattanhat, hiszen eladósorba került az egyik ikonikus járműve.

Lassan egy éve már, hogy Ken Block tragikus hirtelenséggel elhunyt egy motorosszán balesetben, a hagyatéka viszont még biztosan az autós társadalommal marad egy ideig, hiszen még csak nemrég tették közzé az utolsó csapatását Mexikóvárosból. A síszezon kellős közepén viszont most egy egészen más kaliberű járművet kínálnak eladásra a az egykori autói közül, hiszen az LBI Limited oldalán a 2009-es Ford F-150-ből átalakított RaptorTRAX-ot hirdették meg a napokban.
Hirdetés
A pickupon első ránézésre is látni, hogy nem hétköznapi modellről van szó, és nem csak a fényezése miatt, hiszen a kerekek helyén jókora méretű lánctalpak terpeszkednek. Persze a csicsázást sem aprózták el: a Hoonigan feliratokon túl terepszínben díszeleg az F-150, és még a Blockot szponzoráló energialatos vállalat matricája is jókora helyet kapott a karosszérián. Persze az erőt sem spórolták ki a szörnyetegből, hiszen a gyári 5,4 literes nyolchengeres motort egy 6,2 literes V8-as erőforrásra cserélték, amely 650 lóerős teljesítményre képes. A RaptorTRAX vételárát 195 ezer dollárra, vagyis nagyjából 68 millió forintra lőtték be, de ismerve az autó élettörténetét, meglepő lenne ha nem kapkodnának utána a vastag pénztárcával rendelkező gyűjtők.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?