Halálos 720: dupla bukfenc autóval

A világ első autós dupla szaltójával ünnepelt a Top Gear

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Top Gear Dél-Afrikában, Durbanben rendezett népünnepélyén mutatták be a világ első, autóval teljesített dupla bukfencét.


Több mint 15 000 ember gyűlt össze a durbani Moses Mabhida stadionban, hogy megtekintsék azt, a Top Gear által rendezett autós bemutatót, ahol a három műsorvezető, Clarkson, May és Hammond is részt vettek, és személyes jelenlétükkel tüzelték az amúgy is beindult közönséget. Náluk is nagyobb sikert arattak a különféle autós akrobatikai bemutatók, de a legnagyobb várakozás egyértelműen a világ elsőként teljesített Halálos 720-as trükkjét előzte meg. A repülős szaknyelven loop-the-loop, magyarul bukfenc névre hallgató mutatványból ráadásul egymás után kettőt teljesített az együléses buggyt vezető pilóta, akiről nem tudjuk, hogy a Stig volt-e, innen a Halálos 720 elnevezés. A trükkhöz hatalmas építményt ácsoltakhegesztettek össze a szervezők, a hurkok átmérője 8 méter volt, a rámpához összesen 16 tonna acélt használtak fel. Ha érdekli a világ első autós dupla bukfence, kattintson az első videón a play-gombra, ha ráér, és az egész showt megnézné, akkor válassza a második, több mint egy óra hosszú felvételt az eseményről.

Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?