Hamarosan még több budapesti utcában kell fizetni a parkolásért

Többek között Ferencvárosban és Zuglóban is bővül a fizetős zóna

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Négy kerületben is változik a parkolás, új közterületek is fizetősek lesznek, de van, ahol csak drágábban lehet majd megállni. Mutatjuk, pontosan hol módosul a parkolás rendje!

Szerdán a fővárosi közgyűlés elfogadta a parkolási rendeletet módosító határozatot, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester terjesztett elő. Ennek értelmében négy kerületben is módosulnak a zónák: Ferencvárosban, Újbudán, Hegyvidéken és Zuglóban. A 19 igennel elfogadott módosítás szerint:
Hirdetés

  1. • A IX. kerületben a „C” várakozási övezet bővítésre kerül a Vágóhíd utca – Üllői út Könyves Kálmán Körút – Soroksári út által határolt területtel.
  2. • A XI. kerületben az Őrmezői térség „D” várakozási övezetből „C” övezetbe kerül, a várakozási idő 3 órában történő maximalizálása érdekében. Továbbá a Hegyalja út- Budaörsi út – Zólyom köz – Zólyomi út – Radvány utca – Breznó köz által határolt terület – beleértve a határoló utakat is- továbbá a Nedecvár utca, Breznó köz és a Muskotály utca teljes hossza bevonásra kerül „C” várakozási övezetbe.
    Hirdetés

  3. • A XII. kerületi 9814/9 hrsz.-ú ingatlan (Istenhegyi út – Németvölgyi út találkozásánál) átsorolásra kerül „B” várakozási övezetből „A” övezetbe.
  4. • A XIV. kerületben a „C” várakozási övezet bővítésre kerül a Csömöri út – Rákospatak u.– Vezér u.– Egressy út – Lőcsei út – Szugló u. – Fűrész u. – Bosnyák u. – Lőcsei út – Csömöri út által határolt területtel, valamint az Örs vezér tér 11-20. mögötti terület bevonása a várakozási övezetbe.

Az indoklásban kiemelték, hogy az elmúlt időszakban a kerületi önkormányzatoktól kapott javaslatok alapján módosítják a parkolási zónákat. A közgyűlés emellett arról is döntött, hogy változik a taxiszolgáltatás felügyelete is, ez mostantól kizárólag a Budapest Közlekedési Központ feladata.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?