Háromtengelyes és 1000 lóerős a Kamaz driftautó

Nem egy újabb Dakar gépről van szó, ezt a Kamazt driftre építették

Nehéz elfogadni a tényt, hogy egészen eddig háromtengelyes Kamaz driftautó nélkül létezett a világ, de most itt van, 1000 lóerős és fantasztikusan mozog.


Dakarra épített versenygépeikkel lehetetlen mozgást produkálnak az oroszok és nem csoda, hogy évről-évre nyerni is tudnak. Láttunk is már driftelni verseny Kamazt, ez a helyzet viszont most egy hangyányit más. Ez a teljesen hagyományosnak tűnő téglavörös Kamaz teherautó ugyanis egy egyszerű műhelyben épült, akárcsak az amatőr driftautók nagy része. Ez is annak készült, meg persze arra is, hogy a szintén általuk készített lánctalpas Bentley Continental GT szörnyeteget is szállítsa. A technika viszont messze nem olyan egyszerű, mint az eredeti vasról elmondható volt.
Hirdetés
A Kamaz eredeti motorját kidobták és egy teljesen gyári Scania kamion motort pakoltak bele. Ez már önmagában 1000 lóerős volt, így nem kellett hozzá nyúlni, ám minden további egységének új helyet kellett keresniük. Az óriási hűtő például a fülke mögé került, teljesen egyedi kábelköteget terveztek hozzá és átépítették az alvázat, megerősítették a hátsó felét. Mind a négy hátsó kerék hajtott, vagyis ez egy 6X4-es hajtáskombinációjú driftautó. Ennek megfelelően be is vetették, az alábbi videóban látható is, mennyire jól mozog és mennyire jó nézni, ahogy ez az óriás keresztben úszik, és ezt még le is követi egy drift versenyautó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?