Hazánkban az új Dacia Duster, mutatjuk az árait

Már itthon az új Dacia Duster, automata váltóval is elérhető

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nemrégiben mutatta meg a Dacia a Duster frissítését, már az új arcú modell rendelhető, széles palettával, akár automata váltóval is.

Ahogyan arról beszámoltunk, a 2017 őszén debütált második generációs Duster bár sokat nem veszített az elmúlt közel 4 év alatt bájából, az idei évre felfrissült. Minimálisak a változások, de hátra a Spring után ő is fektetett Y-mintás lámpát kapott, utasterébe csinos 8 colos érintőképernyő kerülhet, sőt ahhoz akár vezeték nélküli okostelefon-csatlakozás (Apple CarPlay és Android Auto) is társulhat.
Hirdetés
A motorpalettán alapvető változás nincs, de a hajtáslánc-kínálat mégis hozott egy régi-új elemet, a csúcsbenzineshez a 6 fokozatú EDC (duplakuplungos automata) sebességváltót. Az alapverzió továbbra is az 1,0 literes, benzinesként 90, de 150 ezer forintos opcióként LPG-s verzióban is elérhető, úgy 100 lóerős, háromhengeres motor. Már ez is 6 fokozatú kézi váltót kap, felette a Renault-Daimler jól ismert (és jól is sikerült) 1,33 literes, már négyhengeres benzinese 130 és 150 lóerővel érhető el, az erősebbik csakis összkerékhajtással vagy az említett automata váltóval, de fronthajtással. Dízelből továbbra is szerepel a 115 lóerős 1.5 Blue dCi, szintén akár összkerékhajtással is. A Duster alapverziója 3,899 millió forint,a csúcsverziók, vagyis a TCe 150 összkerékhajtással vagy automata váltóval (hiszen a kettő már nem társítható), 6,699 millió forint. Sok más mellett automata klímával és holttérfigyelővel felszerelve, de opcióként még automata, zsebben hordható nyitókártyával, gyári navigációval és a legdrágább (200 ezer forintos) extraként bőr hatású kárpitozással is kérhető. Nem mellesleg az összes Duster esetén alapáras a 6 légzsák és a visszagurulásgátlós ESP is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?