Holland szuperkupé négy ajtóval

Savage Rivale

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Három éve fejlesztgeti négyajtós, Savage Rivale névre hallgató kupéját a holland tervezőkből alakult cég, lassan beérik a munka gyümölcse.

A holland Emile Pop és Justin de Boer még a 2009-es monacói Top Marques kiállításon prezentálta első alkalommal Savage Rivale nevű koncepciójának első, 1:1-es méretarányú makettjét.
A fiatal formatervezők által megálmodott sportkupét a rák, a mérgeskígyó és a bika formái inspirálták, s a két dizájner mostanra jutott arra a szintre, hogy már több példány is elkészült az autóból: a különleges jármű sorozatgyártása várhatóan 2013-ban kezdődik.
A Rivale legérdekesebb részletei az ajtók, a külső vonalak alapján nem is sejtenénk, hogy négy van belőlük. A mellékelt videó képei alapján úgy tűnik, hogy a nagyon lapos, nagyon sportos vonalak ellenére is sikerült teljes értékű helyeket kialakítani a hátsó üléssorban, legalábbis a filmen szereplő lányok nem panaszkodnak.
Hirdetés
Egyelőre nem tudni, milyen motor hajtja a gépet, de a hangok alapján erőteljes V8-asra tippelünk, a pár pillanatra feltűnő műszerfalon látható órák pedig leginkább az Audi által alkalmazott mérőegységekre emlékeztetnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?