Ingyenes a parkolás Budapesten

Idén már nem kell fizetni a fővárosi parkolásért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fővárosi rendelet mondja ki, hogy az ünnepek közötti időszakban Budapest kiemelt területeinek kivételeivel nem szedhető parkolódíj.

Már-már hagyománynak számít, hogy Karácsony és Szilveszter között nem kell parkolódíjat fizetni Budapest parkolóövezeteinek zömében.
Idén is így van ez - nem is lehetne másképp, hiszen a 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet 5.§. (2) kimondja, hogy néhány kivételes területet leszámítva minden év december 24-én üzemkezdettől az utána következő év január 1-jén üzemzárásig nem kell várakozási díjat fizetni. A kivételek a kiemelt turisztikai részek, mint például a Budai Vár, a Citadella vagy a Margitsziget területe.
Hirdetés
Így aztán akár az elkövetkezendő napokban is nyugodtan, parkolódíj fizetése nélkül lehet a fővárosi rokonokat látogatni vagy akár csak azon ügyeket intézni, amelyekre az év során nem jutott idő.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?